Olaszország 2010 - Első állomás: Padova

Igyekezni szeretnék a képek feldolgozásával, hogy minél hamarabb kikerülhessenek az oldalra, azonban pénteken 39-es lázzal sikerült hazaérkezni, amit azóta is csak az Algopyrin tart kordában. Időm az így természetesen van, amíg itthon lábadozok, a közérzetem viszont meglehetősen rossz. A képfeldolgozási folyamat is több lett egy lépéssel, mert a K-7 RAW-jait zajszűrni kell, anno a K100D-nél ezt még meg lehetett úszni. A cél mindenesetre, hogy május 12-ig mind a hét nap beszámolója elkészüljön, ami már most húzósnak tűnik.

Indulás: 6:00
Meglepő módon sikerült tartani az időpontot, pedig volt rajta vita bőven. A magyarországi zötykölődős és autópályás szakasz elég eseménytelenül telt, a Kőröshegyi völgyhíd se túl impozáns, ha nem távolról nézi az ember. A sok autópálya alagúton kívül, csak egy Porsche Panamera tudott minket némileg felvillanyozni. Azt is meg kellett állapítanunk, hogy nem csak nálunk kell földet hordani az alagút tetejére...

Közeledünk a szálláshoz Padovában. Ez a kavicsos burkolat egy nap alatt kinyírta a talpunkat

A szállásra nem tudtunk bemenni, mert korán érkeztünk, így addig körbenéztünk a főtéren, ami gyakorlatilag egyetlen nagy (kínai)piac volt napközben. Alig tudtam értelmes szöget találni. Viszont remek kávét ittunk egy nagyon hangulatos, bár néhol kissé ambivalens stílusú kávézóban.

Piazza delle Erbe (főtér) nappal

és éjjel

A sok gyümölcsnek látszó tárgy mind gumicukor

A Basilica di Santa Giustina szemből valahogy annyira érdektelennek tűnt (hatalmas teljesen dísztelen kistégla fal), hogy csak ezt a részletét örökítettem meg.

Belülről már sokkal több érdekességet tartogatott, hatalmas "világos" tér, gyönyörű freskók, domború mennyezet...

Útitársak

A check-in-re visszaballagtunk a hostelhez, ahol nem azt a szobát kaptuk amit lefoglaltam, de olcsóbb volt, így elfogadtuk. Utólag lehet, hogy hiba volt :) Kissé katonaság hangulata volt, 4 ágy, 3 szék, szekrény nuku. Másnap kaptunk reggelit is, Pilu már előre szólt, hogy sok mindenre ne számítsunk (19 euró/nap mellett amúgy se). Végül valamilyen általunk választott automatás kávét, egy zsemlét, mini vajat, lekvárt, nutellát és egy előrecsomagolt mini croissant kaptunk. Napkezdésnek elmegy.

Pálya kizárólag korisoknak

Range Rover reklám

Basilica di Sant'Antonio

A Basilica di Sant'Antonio belső udvara

A hangulatos kis utcákon beültünk még egy kávéra. Pilu meg akarta velünk kóstoltatni a Café Correttot. Különlegessége hogy grappa van benne. Elsőre izgalmasan hangzik, de akkor lesz csak igazán az amikor az ember megtudja milyen lehet a forró pálinka. Elég jól elücsörögtünk mellette...

Kijelentkezés előtt vettem észre, micsoda biztonságban fürödtünk :)

Frissítés: A véletlenül Adobe Standard-ben lettek feldolgozva a képek, ezért eléggé eltérnek a színek az eredetitől. Már folyik a javítás, de itt nem lesznek egy darabig lecserélve a képek.

Megjegyzések