A tavalyi fárasztó, de kellemes túrán felbuzdulva, idén is megszerveztük erdélyi utunkat. Bandi és Májki mellett barátnőm, Fanni is velünk tartott.
Kezdjük ott, hogy hol is van ez a Páring-hegység. Én is/mi is csak bután néztem/tünk először, fogalmam se volt merre van, Májki apja tanácsolta, hogy érdemes lenne ide ellátogatni. Sebaj, így volt ez tavaly a Retyezáttal is, aztán milyen jó túra lett belőle! Kicsi térképezés után kiderült, hogy a Retyezát-Páring-Fogarasok hegységek Erdély déli részén, nagyjából egy nyugat-kelet irányú vonalban helyezkednek el egymás mellett.
A netet, Panoramio-t böngészve úgy tűnt, hogy tulajdonképpen egy kicsi Retyezát ez. A hegyek, a magasság, a terep hasonló, a különbség, hogy kiterjedése sokkal kisebb, és közel sem ismerik annyira mint a Retyezátot. Hatalmas segítség volt a tervezésnél a Google Earth 3D nézete, gyakorlatilag bejárhattam az útvonalat azelőtt, hogy előkerestem volna a bakancsomat. Ilyen a 21. századi túrázás :)
Tervek
23-ra minden szart összevásároltam a decathlonban, lassan reklámfigura is lehetnék, de ha egyszer bevált... Megvolt a közös bevásárlás is, 1 heti kaját ugye fel kellett cipelni a hegyre. A koncepció ugyanaz volt, mint tavaly. Az úticél a Petrozsény (az alábbi képen balra fent lenne) melletti Hotel Rusu, vagy a Groapa Seaca menedékház volt. Attól függően hogy sikerül odaérni, vagy felmegyünk a Rusu melletti Poiana Nedeii-ig (a Rusu elég drága kb. 10000Ft/éj), ott letáborozunk és másnap a gerincen megyünk a Rosiile-tóig vagy a B útvonal (piros): elmegyünk a Groapa Seaca-ig ott megalszunk és másnap megyünk fel a völgyben.
Indulás előtt pár perccel. Kérdéses volt, hogy a két bezsákolt hullával átengednek-e minket a határon :)
Odafele Aradnak mentünk, meglehetősen eseménytelen volt az út, bár az 50-es tábla csak dísz, de rengeteg falun kell átmenni, ami betesz a jó átlagnak. Az 530 km-t bő 12 óra alatt sikerült megtenni, ennél még a MÁV is jobbat tud... Érdekes esemény mindössze ez az árokba borult kamion volt, ami kiegyenesítette az egyik kanyart. A képen láthatók ellenére jól megúszta, nagyobbat is eshetett volna.
Mire feltűnt Déva, már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk és innen még mindig volt több mint 100 km. Nyújtóztunk, megtankoltunk, újfent megcsodáltuk a világ legrondább paneljét és nekivágtunk az utolsó, egyben legrosszabb útminőségű etapnak.
Mivel egyáltalán nem sikerült jó időt futni, a B opciót, tehát Groapa Seaca-t kellett választanunk, ahova nem sikerült helyet foglalni, mivel egyik telefonszámon se voltak elérhetők. Valószínűleg azért, mert térerő a környéken 0 azaz nulla. Az utolsó 17 km kész gyötrelem volt, másfél óra alatt sikerült megtenni, így este 7 után érkeztünk meg... A menedékház vezetőnője szerencsére tud magyarul, kaptunk két nagyon szép, tiszta szobát, sőt még erdélyi/román csorba levest is vacsorát. Az energiaellátás generátorról megy itt is, energiatakarékos izzók mindenhol és még forró víz is volt a tusolóban. Még pakolásztunk egy sort, aztán lefeküdtünk, hogy sikerüljön korán reggel indulni a méretes hátizsákokkal.
A netet, Panoramio-t böngészve úgy tűnt, hogy tulajdonképpen egy kicsi Retyezát ez. A hegyek, a magasság, a terep hasonló, a különbség, hogy kiterjedése sokkal kisebb, és közel sem ismerik annyira mint a Retyezátot. Hatalmas segítség volt a tervezésnél a Google Earth 3D nézete, gyakorlatilag bejárhattam az útvonalat azelőtt, hogy előkerestem volna a bakancsomat. Ilyen a 21. századi túrázás :)
TervekHétfőn viszonylag időben, háromnegyed 7-kor sikerült útnak indulni, miután minden cuccot belapátoltunk a tetőcsomagtartóval kiegészített Almeraba. Az M5-öst viszonylag gyorsan letudtuk, a határon se szedtek szét minket, miután a magyar határőr elmesélte a románnak, hogy mi a pálya. Aztán következett az út nehezebb része. A román utak minősége a rengeteg felújított szakaszon kiváló, viszont rengeteg a lezárás, autópálya nincs és a román közlekedési morál se változott tavaly óta... Bár idén megúsztuk komoly helyzet nélkül.
Indulás előtt pár perccel. Kérdéses volt, hogy a két bezsákolt hullával átengednek-e minket a határon :)
Odafele Aradnak mentünk, meglehetősen eseménytelen volt az út, bár az 50-es tábla csak dísz, de rengeteg falun kell átmenni, ami betesz a jó átlagnak. Az 530 km-t bő 12 óra alatt sikerült megtenni, ennél még a MÁV is jobbat tud... Érdekes esemény mindössze ez az árokba borult kamion volt, ami kiegyenesítette az egyik kanyart. A képen láthatók ellenére jól megúszta, nagyobbat is eshetett volna.
Mire feltűnt Déva, már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk és innen még mindig volt több mint 100 km. Nyújtóztunk, megtankoltunk, újfent megcsodáltuk a világ legrondább paneljét és nekivágtunk az utolsó, egyben legrosszabb útminőségű etapnak.Mivel egyáltalán nem sikerült jó időt futni, a B opciót, tehát Groapa Seaca-t kellett választanunk, ahova nem sikerült helyet foglalni, mivel egyik telefonszámon se voltak elérhetők. Valószínűleg azért, mert térerő a környéken 0 azaz nulla. Az utolsó 17 km kész gyötrelem volt, másfél óra alatt sikerült megtenni, így este 7 után érkeztünk meg... A menedékház vezetőnője szerencsére tud magyarul, kaptunk két nagyon szép, tiszta szobát, sőt még erdélyi/román csorba levest is vacsorát. Az energiaellátás generátorról megy itt is, energiatakarékos izzók mindenhol és még forró víz is volt a tusolóban. Még pakolásztunk egy sort, aztán lefeküdtünk, hogy sikerüljön korán reggel indulni a méretes hátizsákokkal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése