2010. október 16., szombat

Páring 2010: Harmadik nap - Nagy Páring

Frissítés 2010.12.12:
A 360°-os panorámák cserélve lettek a jobb látvány érdekében, teljes körként körbe lehet forgatni őket.


Amellett, hogy az aldis önfelfújó polifoam beváltotta a hozzáfűzött reményeket, eléggé összetörten ébredtem. A vállamban és a lábaman is igencsak éreztem a tegnapi napot. A napi etap pedig Románia ötödik legmagasabb csúcsán a Nagy-Páringon keresztül a nyugatra tartó gerinc és a Zöld-tó (Lacul Verde) volt. Nem éppen pihentető, de nem is ezért jöttünk.
Sejtettem már reggel, hogy benne van néhány jó pano a napban, de hogy ennyi, arra csak itthon jöttem rá. Mindjárt meg is mutatom miért.

Fent a hágón 360°
Körpanoráma nézethez klikk a képre! Nagy fájl!

Miután megkerültük a Mandra tengerszemet, rögtön neki is eshettük a hágónak, ami egyből 300 méter emelkedést jelentett. A jó hír, hogy a Nagy Páringig csak 200 maradt és utána is lendületesen lehet haladni a gerincen. Fent a hágón persze rögtön kellett csinálni egy panorámát, benyomtunk egy müzlit is, miközben mindenki a panorámában gyönyörködött és térerőt vadászott - meglehetősen sikertelenül - hogy végre életjelet tudjunk adni arról, hogy egyáltalán megérkeztünk.

Mandra, Rosiile és Lung tengerszemek

Csúcsrajáratva 2519 m

A csúcsig vezető út már viszonylag laza, de megtévesztően hosszú volt. Fent viszont hirtelen nem volt egyértelmű hol is van a csúcs. Két helyen is vannak babák és ahol a tábla van alacsonyabban fekvőnek tűnik, de azért a fotó kedvéért megmaradtunk ennél. (sőt most látom, hogy a Google Earth is két csúcsot jelöl)

Nagy Páring csúcs 2519 m 360°
Körpanoráma nézethez klikk a képre! Nagy fájl!

Idei "CD borítónk"

Bő másfél órát elszórakáztunk fönt, fotózással, főzéssel egybekötve. Az új Campingaz Twister Plus PZ gázfőző egyébként igen jól teljesített. A nagy teljesítménynek köszönhetően gyorsan felforralta a vizet, a piezo gyújtás pedig nemcsak kényelmes, de a gyufára sem kell vigyázni. 2 darab CV300-as palackot vittünk, amiket egész héten együtt használtunk Fannival. 1 1/4 palack fogyott el úgy, hogy minden nap főztünk teát és fejenként legalább 1, de inkább 2 levest.

Úton a Gemanarea felé

Így aztán már dél is elmúlt, mire a Gemanarea 2436 méteres csúcsát ostromoltuk. Ez két okból jelentett problémát. Egyrészt a tervezett napi távból még sok hátravolt, másrészt az ösvény, ahol le akartunk ereszkedni a Carja-ról a Zöld-tóhoz, és a másik ahol vissza akartunk jönni a táborhelyhez, a térképen is csak jelöletlen turistaútként szerepeltek. Vagyis meg is kell találni őket...

A műholdképen a kék útvonal a (még) tervezett, a zöld útvonal a teljesített.

A Gemanarea után tehát gondolkodóba estünk, hogy merre is menjünk tovább. A Carja nagyon messzinek tűnt és idővel sem álltunk jól. Kicsit el is kavarodtunk térképezés közben, melyik gerinc-csúcs melyik a térképen, de aztán sikerült összerakni a képet. Sikerült kibogozni, hogy ha a nem folytatjuk a gerinctúrát a Stoienita-felé, hanem visszamegyünk a Slivei gerince-felé akkor ugyanúgy hazajutunk egy nagy levágással, viszont a nap egyik fő pontja a Zöld-tó kimarad.
Hosszas gondolkodás után emellett döntöttünk. Még elsétáltunk a gerincen addig, hogy ha másképp nem, legalább fentről rálássunk a Zöld-tóra. Amint megláttuk, tudtuk, hogy az ott a Kánaán. Én rögtön beütemeztem másnapra, mivel lentről egy másik jelöletlen turistaúton is meg lehet közelíteni.

Harangvirág

Kövirózsa

Még megvan a tavalyi hó

A vágyott Zöld-tó, ami valójában 3 , a Slivei gerincéről fotózva

Megtaláltuk a hazafele vezető utat is. Tulajdonképpen nagyon könnyen ment. Lentről sokkal nehezebb megtalálni. Jobbra fent a nagy tó a Rosiile, alatta a Zanoaga.

Mindjárt haza is érünk. Tulajdonképpen egészen időben, délután 4 körül járt. A megtett táv a Google Föld szerint 7,5 km volt. Ha elmentünk volna a Carja felé az plusz 5,5 km lett volna. Neccesen de belefért volna, viszont a tónál nem tudtunk volna pár percnél több időt tölteni és az ismeretlen útvonal is rizikót jelent. Lesz is rá példa nemsokára.

A nap 10. panorámája :)




5 megjegyzés:

  1. bakkker piszók jó helyeken jársz!

    Ha szeretnéd a 360-as képeket interaktív módon is megjeleníteni szólj és segítek szívesen!

    VálaszTörlés
  2. Már hogyne szeretném :) Csak időnként teli van így is, ami teli szokott lenni, mire végzek velük. Össze kellene majd futnunk valahol, kiokíthatnál néhány sör mellett :)

    VálaszTörlés
  3. A nagy paring nem Romania masodik legmagasabb csucsa. A Negoiu az, a Fogarasokban. Amugy szep beszamolo.

    VálaszTörlés
  4. bocsánat, eltüntem....
    dobj egy email-t és megbeszéljük

    tiKUKACkerekterek.hu

    VálaszTörlés
  5. "A nagy paring nem Romania masodik legmagasabb csucsa."

    Valóban, ezt rosszul tudtam. Köszönöm! Javítva.

    VálaszTörlés