Fotofília

Hamarosan folytatjuk...

2012-01-17T01:28:00.001+01:00

Elég masszív kihagyás jött sajnos össze. A blog nem téli álmot alszik, csak nekem nincs semmi időm a bejegyzéseket megírni. Hamarosan remélhetőleg sűrűn fogják egymást követni, még a tavalyi év eseményei.

Kis ízelítő Szlovénia fővárosából: Ljubljana

2011-09-01T16:58:00.009+02:00

Még tavasszal volt szerencsém ellátogatni ebbe a gyönyörű kis országba, ha csak rövid időre is. Ljubljanában egész konkrétan kb. 4 órát sikerült eltölteni, sajnos ez ilyen villámlátogatás volt csak, ezt sikerült kihozni a rohanásból:

A híres hármas kőhíd

A Ljubjanica folyó

A városháza sétálóutcával

Mindenfele ezeket a bérelhető bicikliket reklámozták

A dóm oldalán érdekes dombormű
(be sajnos nem mentünk)

Az erősen felújított vár a bástyából

A város a lábaink előtt

Batthyány itt is raboskodott

A háttérben a Júlia-Alpok magasodik

A mű címe: Ádám és Éva menekülése a Paradicsomból

Legalábbis a művész szerint...

és Ördög koma

Ljubljanából ennyit, de nemsokára utazunk tovább a Vogel-hegyhez, a Száva forrásához és Skofja Loka-ba.

Nekem a Balaton a riviéra

2011-06-20T09:23:00.002+02:00

Gömbpanohoz katt a képre! Vigyázat nagy fájl!

Mozogni az egérrel lehet.

Köszönet a segítségért a kerekterek.hu -nak!

Ikarus 55

2011-06-09T23:12:00.007+02:00

Újfent friss ropogós képek. Tegnap estefelé botlottam ebbe a gyönyörűségbe:

WTCC 2011 Hungaroring

2011-06-06T08:00:00.006+02:00

Sajnos mostanában kevesebb időm van a fotóimat babrálni, és ezzel párhuzamosan a blogra írni, de most talán beindulnak a dolgok. Úgy döntöttem, hogy nem időrendben, hanem az elkészülés sorrendjében fognak felkerülni a bejegyzések.

Szóval: WTCC

Michelisz Norbi reménybeli jó helyezése miatt, vasárnap kilátogattunk a Hungaroringre. Természetesen hatalmas volt a dugó, a parkolók felé vezető utakat le is zárták, így csak a kempingnél tudtunk leparkolni, ami néhány km-es sétát jelentett a ringig. A szabadedzést egy az egyben lekéstük, de még az első WTCC futam rajtját is... A pálya melletti parkolóban természetesen bőven lett volna hely...

A tribünökön szerencsére volt hely. Igazság szerint meglepően sok. 1-2 körről maradtunk csak le, Norbi az 5. helyről - rögtön a rajtnál - felküzdötte magát a 2. helyre és éppen a célegyenesre fordult Alain Menu mögött. Kis ideig úgy tűnt esetleg őt is megelőzheti, de Menu sajnos rákapcsolt és rajt-cél győzelmet aratott. Norbi a 2. helyen végzett az első futamban.

A második futam épp csak elrajtolt, amikor leszakadt az ég. Nem kicsit. Nagyon. Az autók érkeztek vissza az első körben, de Norbi sehol... Nekünk ekkor még csak nagyon rossz érzésünk volt arról amit a célegyenes másik végén premierplánban nézhettek végig. Norbi a célegyenes végi féktávon kicsúszott a fűre és gyakorlatilag nulla fékhatással száguldott bele a sorba.

Nem volt szép látvány, de legalább a hűtő nem lyukadt ki

A hátulja se nézett ki sokkal jobban

A körülmények kezdtek tarthatatlanná válni, és ez volt a Zengő Dension Csapat nagy szerencséje. Leintették a futamot piros zászlóval. Annyi idejük volt összelapátolni Norbi BMW-jét, amíg szakadt az eső és a többi csapat újra felállt a rajtrácsra az esőgumikkal.

Összelapátolták valahogy az elejét

Sikerült az akció, így Norbi a boxutcából visszajöhetett a pályára a biztonsági autós rajtot követően. A jó helyezés persze elszállt, de biztattuk minden körben. Meg is hálálta a leggyorsabb körrel és végül a 15. helyen zárta a második futamot.

A Maserati GT kupában Kiss Norbert kettősgyőzelmet aratott

A munkavédelem szerelmeseinek :)

Számvetés

2011-05-13T22:18:00.002+02:00

Megint eltelt egy év, nézzük meg mi termett tavaly:

- 5290 látogató
- a világ 32 országából
- a legnagyobb napi látogatottság 99 volt

Ez 14,5 látogató naponta, amivel nem sikerült elérni a célt - vagyis, hogy megduplázódjon a látogatók száma - de éves szinten így is 60%-os növekedés. Ezzel ki tudok békülni :)

Láthatóan megritkultak a bejegyzések, de remélhetőleg hamarosan felpörögnek a dolgok. Több gömbpano is folyamatban van, illetve tervben van egy Tair 11-A teszt is.

2011 március idusán

2011-03-16T21:27:00.012+01:00

Úgy döntöttünk, hogy idén úgy ünnepeljük március 15-ét, hogy megnézzük az Országházat, mivel nyílt napot hirdettek. Mindössze azt nem sikerült megtudni sehonnan, hogy ez mit is jelent :) Nekiindultunk azért, a tömeg persze garantált, olyannyira, hogy mire odaértünk, a sor vége a rakparton volt. A gömbpanorámán balról körbefordulva látszik a Kossuth teret szegélyező sorfal :)

Gömbpanorámához katt a képre!

Mozogni az egérrel lehet.

A biztonságiak becsületére legyen mondva, másfél óra alatt bejutottunk. Tüzetes átvizsgálás, fémdetektorok... Kormányőrnek persze nyilván nem a kidobó kvalitásúakat veszik fel, akik a kötekedést még megértik, de a viccet már nem... viszont eltérően - mondjuk - a fesztiválokon szokásostól, mindegyikük normális, kulturált, jókedvű volt, értelmesen lehetett velük beszélni és ettől máris jobban érezte magát az ember a másfél órányi napon ácsorgás után.

A Parlamentből sajnos nem lehetett sokat bejárni, csak a koronázási ékszereket lehetett megnézni. Volt egy olyan vicces ötletem, hogy itt is csinálok egy gömbpanot, de azért sejtettem, hogy ez halva született ötlet :) ennyi ember között. Főleg úgy, hogy az őrségváltás idejére le kellett mennie mindenkinek a vörös szőnyegről, ami nekem annyit jelentett, hogy el kellett mozdítanom az állványt, ami igencsak megnehezíti a gömbpanoráma összerakását. Összeküzdöttem mindenesetre, de publikálásra nem alkalmas.

Újfent szeretnék köszönetet mondani Takoca-nak a kerekterek.hu írójának-szerkesztőjének, aki rengeteget segített, hogy az blog első gömbpanorámája elkészülhessen!

Pentax Photo Gallery

2011-03-07T23:39:00.007+01:00

Mivel jelentősen nőtt a Pentax Photo Gallery-be bejutott képeim száma, gondoltam megemlítem :)

Szilvásvárad

2011-02-24T23:17:00.003+01:00

Bélapátfalva után Szilvásváradot derítette fel a csapat. A terv az volt, hogy teszünk egy kis túrát az erdőben a Millennium kilátóig, ami sajnos kicsit megrostálta a csapatot. Elég kései ősz volt már, lemaradtunk a szép sárga őszi fákról, a madarak is elköltöztek, össze-vissza egy cinkét láttunk.

A kilátó mindenesetre nagyon szép és masszív :)

A pénztárnál egy nagyon rendes srác volt, megengedte, hogy este zárás után feljöjjünk és zavartalanul csillagfotózhatunk, sőt ha van még benzin, akkor előtte kivilágítva is fotózhatjuk a kilátót. Engem ez nagyon felvillanyozott, régóta ki akartam próbálni ezt az ágát a fotózásnak, szerencsére volt egy kolléga a csapatban aki tapasztaltabb volt ezen a téren.

2 soros panoráma a kilátóból a DA* 16-50-nel
A völgyben Szilvásvárad terül el

A kilátóból lefele gyakorlatilag futottunk, hogy a többiek akik lent maradtak, ne unják halálra magukat. Utólag kiderült, hogy a kisvasút környéki vendéglátó létesítmények nagyon pihentetőek :) Mindenesetre megkerestük a kisvasút pénztárát és befizettünk a következő járatra.

Az emelkedőn azért érezhetően megküzdött velünk a remek kis mozdony

Rengeteg turista volt egyébként, valószínűleg egész nap tömötten indultak a járatok. Mi is tömörültünk rendesen, az utolsó kocsi végébe igyekeztünk kerülni, ami egyáltalán nem volt egyszerű. Hellyel-közzel azért megoldottuk.

Fent persze indult a szokásos hosszú záridős patakfotózás, meg a kötelező Fátyol-vízesés, ami ezúttal hál' Istennek nem volt kiszáradva, viszont továbbra is elrontja a kerítés és a korlát körülötte.

A Fátyol-vízesés mellett van egy kissé elhanyagolt erdei múzeum is ami bizonyára tartogatott volna még érdekes részleteket, ha nem torkollik az egész vezeték nélküli vakuzás tesztelésbe :) A lefele utat sétálva tettük meg.

Ha nincs sok sötét rész a témán az ISO 1000 is jól használható

Naplementére fel akartunk érni a kilátóba, ennek ellenére természetesen késve indultunk, minek következményeként futva rohantunk fel a kilátóba :) Legalábbis a lelkesebbje :D Fent akkora szél fogadott minket, hogy majdnem lerepültünk.

Ahogy elfogyott a fény a "kék órát" kihasználva csináltunk pár képet a kivilágított Kilátóról

Középpontban a Sarkcsillag

Majd mintegy félórás előkészület, állványozás, gombnyomkodás, segítségnyújtás után végre elkezdhettük vezényszóra :D a félórás expot. Nyoooolc géppel :) Azért ennyit, mert kegyetlenül hideg volt a szél miatt, és nem voltunk hajlandók többet fagyoskodni. Páran tartottak attól is, mivel a gépük ceruzaakksis, nem fogja bírni a hideget majd az exponálást követő ugyancsak félórás "darkframe" zajszűrést.
Hogy a kilátó ne csak egy árny legyen a képen, kétoldalról megvakuztuk 3-4-szer 1/1 teljesítményen. Azt hiszem adhattunk volna neki egy kicsit többet is, de majd legközelebb.

Vasárnap reggel már csomagoltunk és csak a délelőtt állt rendelkezésünkre. Előre kiderítettük, hogy 10 órától van mise, előtte valószínűleg be tudunk menni a Kerektemplomba.

Ennyi géppel, állvánnyal persze nagy feltűnést keltettük, többen érdeklődtek, melyik újságtól érkeztünk :) A templom felderítése után panorámáztam kicsit. Lent az oltárral szemben, illetve a karzaton az orgonával szemben készítettem egy-egy panorámát, sajnos valamiért egyiket sem sikerült hibátlanul összeilleszteni, így ezek most kimaradnak...

Mivel egyre többen érkeztek a misére, nem akartunk tovább zavarogni, levezetésként átmentünk a lovardába. Csak a hintómúzeumba kell belépőt fizetni, sőt kávét is kaphatunk, de ezen kívül elég szerény amit meg lehet tekinteni, egyik nagy karámhoz se lehet kimenni, mindössze egy kisebb istállót, és a fiatal elárverezett lovakat nézhettük meg.

Ők legalább rendeztek nekünk egy kis bemutatót

Nem maradt más, mint megköszönni Gépészjaneknak a szervezést, elköszönni egymástól egy hazaindulni, várt mindenkit a hétfő reggeli igavonás, egy szép momentumot azért még megálltunk lefotózni hazafele:

Bélapátfalvi apátság, kis Mónosbéllel keverve

2011-01-23T23:38:00.004+01:00

Remélem mindenkinek kellemesen telik az új év, kis szünet után próbálok visszatérni a rendszeres íráshoz. A háttérben azért történtek dolgok, de ezzel most nem untatnék senkit.
Viszont! Még november elején egy pentaxos topiktársunk szervezett egy remek kis fotózást Szilvásvárad és környékére. Ezúton is köszönet neki! Az első napot Bélapátfalván az apátság környékén töltöttük, amit csak a mi kedvünkért nyitottak ki.
Még odafele megálltunk pár percre Mónosfalván, megnézni a régi Egercsehi szénbánya szénkiadóját a vasútállomás mellett.

A régi szénkiadó

A vasútállomáson is akadt néhány érdekes részlet :)

Miközben kattogtunk, befutott egy Bzmot, kedvesebb nevén "Piroska" is. Örültem neki, nosztalgiázhattam kicsit: legutóbb amikor ilyen vonaton ültem, akkor is éppen Szilvásváradra tartottam, ezen a vonalon.

Sajnos mindenki meglövi ezt a képet, én se voltam kreatívabb

A fénynek sajnos híján voltunk néha

Miután beszabadultunk az apátságba, gondoltam remek lehetőség egy nagyobb körpanorámához. Két sorosra, hogy érdekesebb legyen a dolog. A 16-50-nel így elég nagy területet le lehet fedni. Utólag lehet jobb lett volna még kicsit vacakolni és megpróbálni egy teljes gömböt csinálni, de 16 mm-rel panorámafej nélkül elvetettem az ötletet. Sajnos pont a panorámafej hiánya miatt lett is pár hiba a képben, ami kivételesen benne is maradt, az objektív is totálisan szembekapta a fényt az egyik ablakon át. A részletekkel megint csak nem untatnék senkit, ez jött ki belőle:

Körpanoráma nézethez klikk a képre! Nagy fájl!

Hangulatvilágítás

A időzítés viszont nagyszerű volt, éppen volt egy kis nap és be is tudott sütni az ablakokon.

Új Pentax firmware-ek

2011-01-13T21:53:00.005+01:00

645D v1.01 K-5 v1.02 K-7 v1.11 K-r v1.01 K-x v1.02

Nem oly régi ismerős

2011-01-07T15:32:00.005+01:00

Tavaly tavasszal a Lamborghini gyárlátogatás után, egy Gallardo Balboni Edition állt a gyár előtt (lehessen még egy kicsit csorgatni a nyálunkat). A típus különlegessége - a többi Gallardo-tól eltérően - hogy csak hátul hajt. Valentino Balboni pedig, akiről a nevét kapta, a Lamborghini tesztpilótája volt közel 40 évig. Nagy örömömre újra összefutottam ezzel a gyönyörű darabbal, ha csak a youtube-on is. Érdekes, hogy megmaradt bennem a rendszám.

Újévi köszöntő

2010-12-31T17:58:00.011+01:00

Gépház: Teszt

2010-12-12T19:09:00.019+01:00

Egyelőre tesztjelleggel kerül fel az alábbi kép. A páringi 360°-os panorámákat visszamenőlegesen fel fogom így tölteni. A tárhelyért külön köszönet Fecónak, a know how-ért pedig Takocának!

Ha bármi gondot tapasztaltok jelezzétek!

Körpanorámához klikk a képre! Nagy fájl!

Frissítés 2010.12.23 :

A 360°-os páringi panorámák mind le lettek cserélve. Most már körbeforgathatók, remélem mindenkinek elnyeri a tetszését :)

Páring 2010 - Hetedik-nyolcadik nap: Lefele-hazafele

2010-12-07T20:10:00.001+01:00

Eljött sajnos a túra vége, már csak a táborbontás és hazamenetel maradt.

Az éjszakai vihar meglehetősen durva volt. Nem ez volt az első ilyen amit a sátornak ki kellett állnia, de szokás szerint nem voltam nyugodt, óránként felébredtem. Volt ugyan nálunk a széles szürke ragasztószalagból vészhelyzet esetére, de viharos szélben, szakadó esőben annak se vettük volna sok hasznát, és egy jelentős mennyiséget már el is használtunk Fanni vadiúj, de már felfeslő Kilimanjaro bakancsára.
A reggel nem volt különösebben barátságos, sűrű köd, ködszitálás, hogy a szomszéd sátorig is alig lehetett ellátni, ami néha átváltott esőbe. Nem a legideálisabb idő elpakolni. Sátrat pláne nem...
A decathlonos Quechua sátor hál' Istennek most is kibírta az "égi áldást". Bandi viszont azzal üdvözölt, hogy szerinte beáztunk. Én mondtam, hogy szerintem nem, de miután kimásztam nekem is feltűnt, hogy sokkal sötétebb színe lett a sátornak. Most először nagyon úgy tűnt, hogy az impregnálás már nem a régi, a külső réteg átázott. Rendesen ki volt feszítve, az átszivárgó víz illetve a pára, a külső réteg belső felén csorgott le, így a beázást sikerült elkerülni. Alulról se áztunk be, elég masszív anyagból van az alja. Jövőre mindenesetre ezt jó lesz fejben tartani.
Tetszett-nem tetszett muszáj volt nekiállni a felszelés elpakolásának, arra hogy jobbra fordulna az idő, semmi remény nem látszott. Olyannyira, hogy ezen a napon egyetlen egy darab kép sem készült, ebből lehet sejteni milyen időnk volt...
A tavalyi esőkabátom megadta magát, idén egy poncho-t hoztam, azt a tipikus barnászöld fajtát. Elég jó anyagú, bár a kapucnija sajnos kicsi a fejemre. Otthon sajnos nem próbáltam fel hátizsákkal együtt, ezért induláskor derült ki, hogy hátizsákkal együtt felvenni igazi szívás, mert a vállpánt természetesen begyűri kétoldalt, alávenni a hátizsákot pedig nem nagyon lehet, mert nincs kialakítva a hátán púp a hátizsáknak... Körülbelül 100 métert tehettünk meg és már meg kellett állnunk körülnézni, hogy "most akkor merre tovább", mert a köd annyira megváltoztatta a tájat, hogy ott se tudtunk magabiztosan mozogni, ahol a hét folyamán ötször jártunk. Nem sokkal később, úgy éreztem, mintha beázna a bakancsom orra (az impregnálásnál nem vettem ki a fűzőt, valószínűleg amiatt). Előkerült az új kamásli, pedig már azt hittem fölösleges kiadás volt.
A lefele út innentől elég eseménytelen volt, leszámítva a csúszós sziklákat. Hamarosan elhagytuk a Refugiul Agatat menedékházat, és a hidat is. Mire a duzzasztógáthoz értünk elállt az eső és kezdett kisütni a nap is, ki lehetett öltözni az esőcuccból. Az utolsó 1-2 km-t már elég nyögvenyelősen tettük meg, ráadásul a Groapa Seaca-ig még fölfele is kellett menni az úton.
A menedékháznál azonnali hatállyal megszabadultunk az összes vizes cuccunktól, befoglalva az összes asztalt (a szobáinkat még takarították), a sátrakat meg kidobtuk a kocsi mellé, nehogy bepenészesedjenek. Közben az is kiderült, hogy házőrzőnket - akit azonnal láncra vertek :) - Jackienek hívják. Rendeltünk egy egész jó ebédet, rántotthúst illetve csirkemellet kaptunk sült krumplival, ami bár hideg volt de legalább finom. Majd miután bepakolhattunk a szobába, jöhetett a várva-várt forró zuhany.

Hétfő reggel igyekeztünk minél hamarabb indulni, okulva az idefele 12 óráig tartó útból. Bár kevesebb cuccunk volt, a bepakolás semmivel se volt könnyebb.

Ilyenkor szokott jönni a történetekben, amikor nem indul az autó. Ez alkalommal nekünk is sikerült ezt megnyerni, az Almera nem volt hajlandó indulni, pedig tegnap este direkt megjáratta kicsit Bandi. 5-6-dik indításra felvett vmi hihetetlenül alacsony alapjáratot (talán ha 400 megvolt), szerencsére egy kis gázra nem fulladt le, magához tért. Nem is volt semmi gond hazáig, de belénk hozta azért kicsit az ideget.

Kis ízelítő a román erdész gépparkból

Egy eléggé lepusztult menedékház

Néhány kilométer múlva olyan zöld zuzmóval borított sziklákat láttunk, hogy rögtön meg kellett állnunk. Egészen hihetetlen színe volt, a természet az egyik legszebb színt vette elő a palettáról. Idefele is megcsodáltuk, de a sötétedésben nem tűnt ilyen szépnek.

Leküzdöttük Petrozsényig a borzalmas tankcsapdákkal borított 17 km-t, aztán csak Temesváron álltunk meg némi útravalóért. Ez a Karánsebes-Lugos-Temesvár útvonal egyébként sokkal kellemesebb, mint a meglehetősen kanyargós Arad-Déva-Petrozsény. Ha ilyen ütemben haladnak az útfelújítással, akkor jövőre ez is teljesen megújul. Az út hátralevő részén hál' Isten már semmi érdemleges nem történt, szerencsésen megérkeztünk Budapestre, már tervezgetve a jövő évi túrát.

Remélem hogy kellemes olvasmányt nyújtott idei túránk története is - csak úgy mint a tavalyi - és a jövőben is olvasóim között üdvözölhetlek.

Páring 2010 - Hatodik nap: Gerinctúra no.2

2010-11-27T20:11:00.007+01:00

Jubileumi 100. bejegyzés!

Sajnos közelítünk a túra végéhez, már szombat van, este össze kell pakolni amire már nincs szükség reggel, leltározni a megmaradt élelmiszereket és minél többet megenni belőlük, hogy legalább ne kelljen lecipelni. Egész héten nem volt eső, reménykedtem, hogy szárazon pakolhatjuk majd el a sátrat, nem úgy mint tavaly. Cserébe olyan brutálisan leégtem, ahogy még soha. A többiek szerint a nyakam egészen borzasztóan nézett ki, higgyük el nekik.

A hajnali fényekkel keltem, reménykedve hogy valami különlegeset is sikerül megörökíteni. Ha különleges nem is, de minden esetre nagyon szép volt, ahogy a narancssárgára festett felhők átbuktak a hegygerincen. A Hold is erősen vigyorgott még ránk fentről. Egészen világos volt éjszaka is.

Nem sokkal később a többiek is megébredtek, kezdődött a szokásos kicsi reggeli ténfergés, reggeli előhalászása a sátor valamelyik sarkából, vízhordás, gázfőző...
Mára mivel kezdtünk már azért, kissé leamortizálódni, valami lazább programot próbáltunk kitalálni: a döntés az lett, hogy felmegyünk a hágón a gerincre megint, de most nem nyugatra a Nagy-Páring felé indulunk, hanem észak-keletre, aztán megyünk ameddig jól esik.

A Hold is bújócskázott

A tavakat gyorsan megkerültük, a hágót is rutinosan gyűrtük le, csak fent álltunk meg a szokásos térerő vadászatra, hogy tudassuk a szülőkkel, még élünk. Ezúttal az én telefonom bizonyult ügyesebbnek, egész hamar talált hálózatot. Kaptuk is otthonról az időjárás jelentést, otthon esik, holnapra ideér hozzánk. Mondtam, hogy itt magas hegyek vannak másképp alakul az időjárás, mint otthon. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy nem lesz belőlem időjós.

Mandra-, Lung és messze a háttérben a Zanoaga-tó

Nem diktáltunk egy komoly tempót, nem is akartunk nagyon messze menni, de már a Gruiulra menet előjött amiért szeretem a gerinctúrákat. A magasság java részét már megszereztük, hiszen fent vagyunk a gerincen, innentől pedig megvan a motiváció a többi gyors leküzdésére, hiszen egymás után lehet meghódítani a csúcsokat. Készültek is persze egymás után a panorámák.

Alant a Rosiile

Iciri-piciri tengerszem

A Gruiulnál is időztünk kicsit a csúcson, majd félúton a Piclesa-ra is leheveredtünk kicsit, mert mindenki előkotort valami finomságot a hátizsák aljáról, és végül úgy döntöttünk, hogy ezeket a fűben heverészve sokkal kellemesebb elfogyasztani. Találkoztunk másik 4 túrázóval is, ez pedig azért nagy szó mert így már a 20-at közelítette azon emberek száma akiket a hét során láttunk beleértve a juhászokat is :)

Az Iesulra eljutni már igazán nem volt kihívás, igazából ezek a csúcsok az eddigiekhez képest így a gerincen megközelítve csak domb kategóriába sorolhatók :) De azért így is élvezetes. Az Iesulról pedig még egy völgyet csodálhattunk meg, ez Bandi külön vágya volt, mivel megállapítást nyert, hogy a gerincekben az a legjobb, hogy egyszerre két völgyet lehet látni.

Találtunk egy egészen remek sziklameredélyt ahonnan lógathattuk a lábunk a völgy fölött, miközben felkerültek a gázfőzőkre, és elkezdtek rotyogni a jól megérdemelt levesek.

Jómagam, 2 heti borostával, leégve, kissé meggyötörve
A fotóért köszönet Bandinak

A levesek után úgy éreztük, hogy miénk a világ és semmi sem emelhetné jobban a napot, mint egy laza szundi senkitől sem zavartatva a völgy felett. Bő órácska múlva ébredtünk, majd mivel a francnak se volt kedve a hágóig visszacaplatni, úgy gondoltuk, hogy megoldjuk mi ezt a kérdést a Gruiul előtt valahol ~~toronyiránt~~ (mi a toronyiránt ellentéte? :), szóval völgyiránt. Egy darabig persze laza volt, "simán lemegyünk itt", aztán azért csak jött egy füves-legurulósziklás rész, ahol véletlenül se mentünk egymás fölött, de ez is csak az izmainkat tornáztatta meg.
Ami ezután jött az nem volt benne a programban, kénytelenek voltunk rövid sziklamászást beiktatni, ami nekünk nem volt különösebb probléma, a kutyának akiről mostanában méltatlanul elfelejtkeztem (igen hét eleje óta velünk volt és nem volt hajlandó hazamenni) viszont igen. Szegényke nem igazán akart megkockáztatni egy ugrást, így Májki hősiesen felkarolta a kutya szüntelen szűkölése közepette.

Rosiile-, Lung-, Zanoaga tavak
Itt indultunk meg lefele a tó felé

Amikor leértünk persze még mindig jött egy kilométer nagysziklás rész, aminek a végét azért már kegyetlenül untam, annak ellenére, hogy általában ezek a részek a kedvenceim, mert gyorsan és viszonylag könnyen lehet rajta haladni, pláne ha az ember mondjuk hozzá van szokva a dunai kövezésen járkáláshoz.
Azért a nap végén meglett a jutalmunk is: mivel elég jól hazaértünk, még a cuccot se raktuk le, rögtön nekiálltunk lelegelni egy újonnan felfedezett áfonyamezőt. Kisvártatva szép lila lett a szánk meg a kezünk tőle.

A Rosiile partjáról

A délutánt maradékát kb azzal töltöttük amivel a nap eddigi részét, süttettük magunkat a napon, a jó melegben korán megfürödtünk és bevallom vétkeztünk: tettünk pár karcsapást a Lung-tóban is...

No és akkor jöjjön a meglepetés! Első próbálkozás, állvány hiányában, ezért kérem elnézni az apróbb hibákat. Itt a blogon először timelapse videók a Nagy-Páringról a Lung-tóval az előtérben, és a Rosiile-völgyről pontosan az ellenkező irányban. Remélem kicsit segítenek átélni, hogy milyen jó volt ott fent nekünk.
A Pentax K-7 beépített időzítőjével készültek, a DA*16-50/2,8 SDM objektívvel (ezt cipeltem egész héten), természetesen utólag összefűzve és HD-ra konvertálva a VirtualDub nevű kis programmal.

Amíg a K-7 kattogott magában, persze én se csak henyéltem, volt némi fakészletünk és úgy gondoltuk, hogy befűtünk kicsit a szomszéd társaságnak, akik előző nap odatáboroztak a szánkba, és ki tudja meddig dajdajoztak a fülünkbe. Bandi és Miki gyűjtöttek még némi száraz törpefenyőt, miközben én végre kipróbálhattam a svájci bicska remek fűrész funkcióját (nem egy nagy valami persze, de tényleg baromi jól viszi a fát), amennyiben nekiálltam ezeket feldarabolni. Volt még mindenkinek némi kolbásza, szalonnája ami rövidesen nyárson pirult, sőt én még egy kis megmentett alufóliában hagymát is sütöttem, aminél szerintem kevés jobb dolog létezik a világon. Sült szalonnával persze :) Még most is összefut a nyál a számban, annyira jó volt.
Közben sajnos az időjárás előrejelzésünk annyira jónak bizonyult, hogy estére meg is érkezett a vihar, rövidesen elkezdett esni, szokás szerint özönvíz formájában. Ezen a ponton sajnos be kellett látnunk, hogy román kollégáink keményebbek nálunk. Ők nem zavartatták magukat az eső miatt, egy szikla még a tüzüket is óvta, szóval lenyomtak minket. Éééés persze énekelniük is kellett...

Páring 2010 - Ötödik nap: Völgy túra

2010-11-14T20:47:00.006+01:00

Frissítés 2010.12.12 :

A 360°-os panoráma cserélve lett a jobb látvány érdekében, teljes körként körbe lehet forgatni.

A Zöld-tavas móka illetve az eddigi napok - még a kellemes alvások ellenére is - kezdtek kicsit sokat kivenni belőlünk, ezért úgy döntöttünk, hogy egy laza völgy túrával folytatjuk itt-tartózkodásunkat. Éppen ezért rengeteg hosszú záridős hegyi patak fotó lesz :)
A gerinctúrán ráadásul úgy tűnik jól leégtem. A Zöld-tóhoz már szigorúan sapkában és hosszú ujjú pólóban mentem, de nem sokat segített, úgyhogy mára elkezdett hámlani a kezem (még a kézfejem is!), és a fülemtől a tarkómon át a másik fülemig. Ha ezt összeadjuk a másfél heti borostával el lehet képzelni micsoda hegyirabló fizimiskám volt.

Ugyanarra indultunk ahonnan feljöttünk. Bandi meg Miki amúgy is meg vannak vadulva a gombákért, fölfele láttunk is sok gombászt, igaz még jóval lejjebb az út elején. Mivel laza napot terveztünk már előre, nem kapkodtunk reggel se, ez olyan igazi lazítós napnak volt szánva. 9 óra tájban indultunk el a táborból.

Talán már említettem, hogy több kilométeren láttunk elszórt repülőgépdarabokat. Eddig valahogy úgy alakult, hogy nem fotóztam le se a darabokat, se a hatalmas 9 hengeres csillagmotort. Szorgos kezek már láthatóan megpróbáltak dolgozni az alumínium blokkon. Azt talán hagyjuk, hogy kik lehettek, de mindenesetre elég nagy mazochizmusra utal, mert innen lecipelni, még darabokban is igen nehéz lenne.

Kicsit odébb más darabok is előkerültek, ez a henger-dugattyú-tengely darab nem jöttünk rá mi lehetett, de biztos nem a csillagmotorból származik és volt egy nagyobb darab a testből is, de az is gyakorlatilag teljesen összeroncsolva.

Emellett az ex juhászlak mellett is már vagy 3-szor elmentünk, de csak most gondoltam úgy, hogy le kellene fotózni. Nagyon laza tempóban haladtunk lefele, közben meg-megálltunk áfonyázni a nagyobb bokrosoknál.

A terv tulajdonképpen az volt, hogy lemegyünk a hídig, illetve alá, ahol már nagy fenyők vannak és potenciálisan lehetnek gombák, amiből aztán a többiek gombalevest kotyvaszthatnak maguknak és remélhetőleg nekem se kell a hegyimentőket hívni.

Ami már csak azért is bajos lenne, mert a számot ugyan elmentettük (0-SALVAMONT) csak épp térerő (a csúcsokat leszámítva) nulla a környéken.

Az Agatat-ot gyorsan el is hagytuk, ezúttal nem álltunk meg. A fenyves rész amúgy is jobban tetszett mindenkinek. A kopár hegyek után kellemes volt a helyenként buja aljnövényzetet látni és a Rosiile patak is gyönyörű.

Ezek voltak az átlag fenyők

És így fejezik be pályafutásukat. Ez a darab kb. fél méter átmérőjű volt

ISO 2000

Még lementünk egy kicsit a híd alá is, de nem azon az oldalon ahol az ösvény vezetett volna, hogy azért valami újat is lássunk. Gombát aztán végül csak elvétve találtunk, ez kicsi kedvét is szegte a többieknek, nekem viszont akadt egy-két szép virág, amiért megérte lejönni. (csak zárójelben jegyezném meg, hogy a fenti virág ISO 2000-en készült)

Visszamentünk tehát a hídhoz és elkezdtük megfőzni aznapi betevő levesünket, a már jól megszokott gázfőzőkön, miközben aperitifként müzliszeleteket és aszalt gyümölcsöt majszoltunk.
Ebéd után mindenki úgy érezte, hogy az élet csodás és nem is értettük, hova lehet rohanni ebben a világban, úgyhogy mindenki keresett magának egy vízszintes közeli, esetleg mohával párnázott sziklát és elheveredett. Rettenetesen kellemes fél-egy órát sziesztáztunk a híd mellett, csak átmenetileg zavart meg minket egy 12-15 fős csoport.
Elég furák voltak, volt aki két túrazsákot cipelt egyszerre, elöl-hátul formációban, míg egy csaj üresen túrabottal jött, sőt egy másik lány még egy gitárt is képes volt cipelni. Volt egy olyan rossz érzésünk, hogy ők is a Lung tóhoz tartanak.

Kicsit később mi is összeszedtük magunkat, visszalegóztuk a zsákokba a konyha megmaradt részét és visszaindultunk. 2 körül már a tábor alatt voltunk nem sokkal, ezért felmásztunk a kereszthez, amit eddig nem néztünk meg közelről, mert az ösvény pont megkerüli ezt a dombot. Meg is lepődtünk micsoda high-tech iránymutató került ide: vadi új 2010.07.15-én állították, nagyon szép faragás, napelemes világítótestek rajta (2 sajnos már hiányzott) és még jól be is lehet látni a völgyet, nyilván ezért került ide.

360° 10 képből
Klikk a képre körpanoráma nézethez! Nagy fájl!

Kerestünk némi birkaszar mentes területet, leheveredtünk újra egy kicsit, hiszen ráértünk és nagyon szép idő volt, plusz alkalmat adott egy kis panorámázásra is, hiszen hol ha itt nem :)

Hazafele kipróbáltam a K-7 új firmware-e adta egyik újdonságot. Magyarul diapozitív névre hallgat ez a képtónus, a hatás fent látható. Nekem bejön.

Lassan hazasétáltunk és meglehetősen morcosan konstatáltuk, hogy a hidas barátaink bizony ide jöttek és a legkevésbé sem zavartatták magukat a mi sátraink miatt. 4. napja voltunk fönt, de ezen rövid idő alatt annyira kiszakadtunk a civilizált életből, hogy sikerült rettenetesen antiszociálissá válnunk. Ez csak fokozódott, amikor a gitáros csaj elkezdett olyan hangon kornyikálni, hogy egyrészt sokáig rá se jöttünk mit énekel, másrészt különböző elméleteket gyártottunk, hogy lehetne likvidálni a csajt illetve a gitárt. Mi ugyanis nem azért mentünk oda, hogy őket hallgassuk...

Ízelítő az ötödik napról a Páringban

2010-11-03T20:22:00.003+01:00

Páring 2010: Negyedik nap - Zöld tó

2010-10-31T09:00:00.011+01:00

Frissítés 2010.12.12 :
A 360°-os panoráma cserélve lett a jobb látvány érdekében, teljes körként körbe lehet forgatni.

Gépház:

- Igazodva a kívánságokhoz, mostantól nagyobb méretben kerülnek fel a képek a blogra. A képek hosszabbik oldala 1000 illetve 800 pixel lesz, a panorámák eddig is változó méretben kerültek fel, de mostantól azok is nagyobban kerülnek fel.

- Sajnos kicsit csúszott ez a bejegyzés, mert a blogger megmakacsolta magát és mostanáig nem volt hajlandó feltölteni a képeket.

Gépház vége

A tegnapi gerinctúra után nem volt kérdés, hogy a mai napot a Zöld tónak szenteljük. Annál is inkább, hogy a térkép jelzett egy jelöletlen utat kicsit lejjebb a gerincen. Tegnap tulajdonképpen azon jöttünk volna vissza a táborba, ha nem szaladunk ki az időből.

Bandi felbuzdított, hogy tegnap hajnalban is igen szép fények voltak, így aztán erőt vettem magamon és felkeltem hajnali 5-kor. Háát nem mondom, hogy annyira megérte, de azért nem volt rossz, csak rohadt hideg. Némi bűn rossz helyi pálinkával fokoztuk a helyzetet.

Ilyesmi fényekre keltünk :)

Ébred a hegy

Kicsit később felkeltek a többiek is, indult a szokásos sziklán reggelizés, teavíz forralás, napi menetfelszerelés összeállítása. Önkéntes házőrzőnk tegnap kapott némi kaját, mivel semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézvést, hogy talán haza kellene mennie most már, így aztán az érkező juhász gatyáját rendkívül szolgálatkészen próbálta megszabni. Meglepő módon a juhász srác nagyon finoman tessékelte odébb, látszott hogy van gyakorlata :)

A napi terv konkrétan az volt, hogy megkeressük a Refugiul Agatat-ot, a kevés menedékházak egyikét, ami mellett a fölfele úton el kellett volna jönnünk, de csak utólag vettük észre. Ez a cabana különleges is, mivel egyetlen hatalmas szikla tetejére épült. Emiatt is volt furcsa, hogy csak úgy elmentünk mellette. Az Agatat fölött kellett lennie annak a jelöletlen útnak, amin át lehet menni a Zöld-tóhoz.
Át a tóhoz, ott eszünk egy jót, szundítunk kicsit, aztán irány haza.

Sajnos ehhez le kellett mennünk az ösvény azon szakaszán amit már idefele se kedveltünk, ez a törpefenyőkkel szegélyezett meredek sziklás rész volt. Most legalább annyi előnyünk volt, hogy csak a kis hátizsák volt rajtunk.

Refugiul Agatat

Kisvártatva elámultunk, mert meglett a menedékház a hatalmas sziklán. Mit mondjak tátva maradt a szám! Egyrészt azért, mert hihetetlen milyen helyre épült, lenyűgöző élőben, másrészt néhány méterrel mellette mehettünk el fölfele. Pont itt két nyomon is megy a piros pont útvonal, mi azon mehettünk ahol a fenyők teljesen eltakarják és ha nem figyel nagyon a túrázó, simán elmegy mellette. Pedig amúgy szép kis tisztás is van előtte.

Az "épület" maga egyébként nem túl bizalomgerjesztő, már a létra is olyan, hogy a gépet inkább hátravettem és mindkét kézzel kapaszkodtam a korlátba, lépésenként tesztelve a fokokat. A "terasz" talán még rosszabb, vékony ágakból van, de ott már legalább valahol van alatt szikla. Bent kis előtér fogad, majd a szoba. Meglepő, de asztalon, konzerveken, zacskóslevesen túl, még egy rendes kályha is a berendezés része, bár így is kissé Auswitcz érzés fogja el az embert, a priccs láttán...

Sajnos a rettenetesen kevert fényt nem lehetett utólag sem korrigálni

Az Agatat regisztrációs naplója

Még regisztrációs füzet is volt az asztalon. Átlapoztam, sajnos egyetlen magyar szó sem volt benne, sőt a nagy fotózás közepette én is elfelejtettem bejegyzést tenni :( A falon volt egy bekeretezett szöveg is, bizonyos Luis Trenker: Meine Berge című könyvének 10 pontja. Nem tudtam miről szólhat, de a helyből kiindulva, nyilván valami útmutatás.

Nem is tévedtem, mint itthon kiderült rendező, színész, építész és egyben író volt aki a tiroli alpokban élt.

Így hangzanak jótanácsai magyarra fordítva:

1. Ne indulj neki olyan hegycsúcsnak vagy túrának, amely meghaladja a képességeidet.
2. Tervezz meg minden kirándulást aprólékosan, akár egyedül, akár barátokkal, akár túravezetővel indulsz el. Ne feledd, hogy a hegyek veszélyesek lehetnek; a bajt elővigyázatossággal, megfontoltsággal és ügyességgel meg lehet előzni.
3. A hegyekben se feledkezz meg arról, hogy civilizált ember vagy: ne hagyd, hogy az erő és a jókedv felett a bunkóság és a durvaság győzzön.
4. Vigyázz a természetre! Ne gyalázd meg bádogokkal, papirosokkal, üvegekkel és más szeméttel.
5. Légy igazi bajtárs! Ha vezető vagy, maradj szerény és segítőkész, kerüld a beképzeltséget, a makacsságot és az önkényeskedést.
6. Vigyázz a menedékházra úgy, mint a saját otthonodra! Azért van ott, hogy megvédjen, így ne alakítsd át éjszakai mulatóvá, és ne rongáld, mert ahogy te szereted tisztán és ápoltan használni, úgy más is.
7. Ne lopj! Ne lopd el más nyugalmát, se magányát amit szántszándékkal keres. Ne lopd a növényeket sem, amelyeket Természet Anyánk mindannyiunk örömére teremtett. Szereped a természetben megőrizni annak szentségét és eredetiségét.
8. Maradj szerény! Ne hazudj, ne túlozz, ne dicsekedj, hiszen a legnehezebb hegycsúcs megmászása is eltörpül egyéb emberi teljesítmények mellett. Tiszteld az embereket és a helyeket, és emlékeztesd magad, hogy csak egy szállóvendég vagy ezeken a tájakon.
9. Vigyázz egyesületed hírnevére (ha képviselsz egyet), és tiszteld azokat is, akik lehetővé tették a hegyek, a természet megközelíthetőségét. Ne feledd, hogy mindezek egy elvet szolgálnak, nem csak a te pillanatnyi kényelmedet.
10. Törekedj a természet megérzésére, és ne hagyd magad a rekordhajhászás által megfertőzni.

Némi kalóriabevitel után igyekeztünk meglelni a Zöld-tó fele vezető utat, amelyről már korábban beszéltem. Azonban ahogy néztük a hegyoldalt, sehol sem láttuk ösvény nyomát, sőt kegyetlen meredek volt. Az a négykézláb mászós típus.
Mivel jobb ötletünk nem volt, megindultunk fölfele. Az eleje is nagyon meredek volt - mozgó kövek a magas fű között - de később sem lett jobb. Távolságot tartva, nem egymás fölött mászva haladtunk fölfele, tulajdonképpen egész jó tempóban, ezúttal én kerestem az utat. A gerinc előtti rész volt a leghúzósabb, lehetett választani a kegyetlen meredek füves rész vagy a sziklamászás között. Ki itt- ki ott ment egyik se volt jobb a másiknál.

Végre felértünk a gerincre ééés ott voltunk a semmi közepén törpefenyővel körülvéve... Délután 5-kor. Nagyon rossz érzés fogott el. A kutya is nyüszített, neki sem tetszett a dolog. A többiek nem akarták elhinni, de kisvártatva ők is rájöttek, hogy vagy fél kilométerrel lejjebb vagyunk, mint kellene. Az utat tehát nem véletlenül nem találtuk, akármennyire is mutatta a térkép.

A gond gondolom nyilvánvaló, megint futottunk ki az időből és még oda sem értünk. Visszamászni nem volt értelme, a gerincen viszont nagyon sokáig törpefenyő, ami mint már korábban ecseteltem a világ legundorítóbb növénye. Ki nem lehet látni belőle, tehát előre meg kell nézni, hogy merre kell menni és akkor is szerencse kell, hogy ott lyukadj ki ahol szeretnél. Haladni csak lassan lehet és a gyantától ragad a kéz és mindenfelé száll a virágpor.
Nekivágtunk lesz ami lesz alapon, legrosszabb esetben lemegyünk ott, ahol fel kellett volna jönni. A fél km törpefenyős szívás után viszont meglett az ösvény amin fel kellett volna jönni :) Sőt! Az is amin le lehet menni a tóhoz! Gyors szavazással eldöntöttük, hogy lerohanunk, aztán meglátjuk mennyi időnk marad.
Lefele persze nem tartott sokáig lejutni, bár volt közben egy nagysziklás szakasz, de viszonylag hamar lent voltunk.

Zöld vonal: odaút, kék vonal: visszaút

Persze amint odaértünk rögtön tudtuk, hogy hatalmas hiba lett volna kihagyni, kaptunk egy jó kis endorfinlöketet :) Tényleg fantasztikus a tó, mindent körbevesz a zöld fenyő, fű, még a víznek is van egy kékes-zöldes árnyalata. Bandiék egyenesen odáig jutottak, hogy szent tónak nevezték :)

Természetesen mint mindig, főztünk egy levest, Bandival körbefotóztuk a tavat, Fanni pedig vizet keresett, mert erősen fogyóban volt, de sajnos nem talált. Bár volt nálunk fejlámpa, de ideje volt szedelőzködni, hogy még világosban visszaérjünk a táborba.

Miki viszont nem bírt magával és mindenképpen egy másik útvonalon akart visszamenni, egy teljesen sziklás útvonalon egyenesen fel a gerincre. Én emlékeztem, hogy arra nem egy nagy ötlet menni, de nem lehetett eltántorítani. Bandi elment vele, Fanni és én pedig maradtunk az eredeti útvonalnál. Visszafele kiderült, hogy fele annyi magasságot kellett volna csak vesztenünk, ha jobban figyelünk. Végig ki volt ugyanis babázva az ISO vonalon az útvonal. A műholdképen látszik, mennyire máshol jöttünk visszafele.

360°
Körpanoráma nézetért klikk a képre! Nagy fájl!

Fogadtunk, hogy mi sokkal hamarabb érünk fel, mint Mikiék, és persze igazunk is lett. Bő fél órát vártunk mire egyáltalán feltűntek a gerincen. Még a kutya is nyüszült utánuk. Már alkonyodott amikor leromboltunk az ösvényen, de gyorsan haladtunk. A táborba 8 előtt nem sokkal érkeztünk vissza, 20:13-kor ment le a nap. Körülbelül 8 km-t tettünk meg. Azt hiszem kihasználtuk a napot.
Záróakkordként szomszédokat is kaptunk, az elsők akikkel találkozunk mióta itt vagyunk. Egy 4 fős család telepedett le fölénk, szerencsére tapintatosak voltak és nem a mi szánkba sátraztak le. Érdekes, hogy 3 napja voltunk csak fent, mégis mindegyikünket zavarta, hogy már nem egyedül vagyunk ott.

Páring 2010: Harmadik nap - Nagy Páring

2010-10-16T20:36:00.029+02:00

Frissítés 2010.12.12:

A 360°-os panorámák cserélve lettek a jobb látvány érdekében, teljes körként körbe lehet forgatni őket.

Amellett, hogy az aldis önfelfújó polifoam beváltotta a hozzáfűzött reményeket, eléggé összetörten ébredtem. A vállamban és a lábaman is igencsak éreztem a tegnapi napot. A napi etap pedig Románia ötödik legmagasabb csúcsán a Nagy-Páringon keresztül a nyugatra tartó gerinc és a Zöld-tó (Lacul Verde) volt. Nem éppen pihentető, de nem is ezért jöttünk.

Sejtettem már reggel, hogy benne van néhány jó pano a napban, de hogy ennyi, arra csak itthon jöttem rá. Mindjárt meg is mutatom miért.

Fent a hágón 360°
Körpanoráma nézethez klikk a képre! Nagy fájl!

Miután megkerültük a Mandra tengerszemet, rögtön neki is eshettük a hágónak, ami egyből 300 méter emelkedést jelentett. A jó hír, hogy a Nagy Páringig csak 200 maradt és utána is lendületesen lehet haladni a gerincen. Fent a hágón persze rögtön kellett csinálni egy panorámát, benyomtunk egy müzlit is, miközben mindenki a panorámában gyönyörködött és térerőt vadászott - meglehetősen sikertelenül - hogy végre életjelet tudjunk adni arról, hogy egyáltalán megérkeztünk.

Mandra, Rosiile és Lung tengerszemek

Csúcsrajáratva 2519 m

A csúcsig vezető út már viszonylag laza, de megtévesztően hosszú volt. Fent viszont hirtelen nem volt egyértelmű hol is van a csúcs. Két helyen is vannak babák és ahol a tábla van alacsonyabban fekvőnek tűnik, de azért a fotó kedvéért megmaradtunk ennél. (sőt most látom, hogy a Google Earth is két csúcsot jelöl)

Nagy Páring csúcs 2519 m 360°
Körpanoráma nézethez klikk a képre! Nagy fájl!

Idei "CD borítónk"

Bő másfél órát elszórakáztunk fönt, fotózással, főzéssel egybekötve. Az új Campingaz Twister Plus PZ gázfőző egyébként igen jól teljesített. A nagy teljesítménynek köszönhetően gyorsan felforralta a vizet, a piezo gyújtás pedig nemcsak kényelmes, de a gyufára sem kell vigyázni. 2 darab CV300-as palackot vittünk, amiket egész héten együtt használtunk Fannival. 1 1/4 palack fogyott el úgy, hogy minden nap főztünk teát és fejenként legalább 1, de inkább 2 levest.

Úton a Gemanarea felé

Így aztán már dél is elmúlt, mire a Gemanarea 2436 méteres csúcsát ostromoltuk. Ez két okból jelentett problémát. Egyrészt a tervezett napi távból még sok hátravolt, másrészt az ösvény, ahol le akartunk ereszkedni a Carja-ról a Zöld-tóhoz, és a másik ahol vissza akartunk jönni a táborhelyhez, a térképen is csak jelöletlen turistaútként szerepeltek. Vagyis meg is kell találni őket...

A műholdképen a kék útvonal a (még) tervezett, a zöld útvonal a teljesített.

A Gemanarea után tehát gondolkodóba estünk, hogy merre is menjünk tovább. A Carja nagyon messzinek tűnt és idővel sem álltunk jól. Kicsit el is kavarodtunk térképezés közben, melyik gerinc-csúcs melyik a térképen, de aztán sikerült összerakni a képet. Sikerült kibogozni, hogy ha a nem folytatjuk a gerinctúrát a Stoienita-felé, hanem visszamegyünk a Slivei gerince-felé akkor ugyanúgy hazajutunk egy nagy levágással, viszont a nap egyik fő pontja a Zöld-tó kimarad.
Hosszas gondolkodás után emellett döntöttünk. Még elsétáltunk a gerincen addig, hogy ha másképp nem, legalább fentről rálássunk a Zöld-tóra. Amint megláttuk, tudtuk, hogy az ott a Kánaán. Én rögtön beütemeztem másnapra, mivel lentről egy másik jelöletlen turistaúton is meg lehet közelíteni.

Harangvirág

Kövirózsa

Még megvan a tavalyi hó

A vágyott Zöld-tó, ami valójában 3 , a Slivei gerincéről fotózva

Megtaláltuk a hazafele vezető utat is. Tulajdonképpen nagyon könnyen ment. Lentről sokkal nehezebb megtalálni. Jobbra fent a nagy tó a Rosiile, alatta a Zanoaga.

Mindjárt haza is érünk. Tulajdonképpen egészen időben, délután 4 körül járt. A megtett táv a Google Föld szerint 7,5 km volt. Ha elmentünk volna a Carja felé az plusz 5,5 km lett volna. Neccesen de belefért volna, viszont a tónál nem tudtunk volna pár percnél több időt tölteni és az ismeretlen útvonal is rizikót jelent. Lesz is rá példa nemsokára.

A nap 10. panorámája :)

Páring 2010 - Második nap: Irány Darány, izé Lacul Rosiile!

2010-09-25T16:17:00.004+02:00

Cabana Groapa Seaca

Korai ébresztőt fújtunk, mert ilyenkor bár mindig igyekszünk, de időbe telik teljesen összeállítani a hátizsákot minden cókmókkal. 7-re kértük a reggelit, "korán el akarunk indulni" felkiáltással. Ehhez képest természetesen elszuttyogtuk az időt, plusz mivel elfelejtettük átállítani az órát eleve egy órával később keltünk. Kicsit hülyén jött ki, így jártunk.

"Ja, szép egyenesek a gerendák..."

A reggeli nagyszerű sajtos rántotta volt, és amit külön értékeltem áfonyalekvár juhtúró-szerű vmivel. A szoba egyébként 35 lej/fő/éj mindegy milyen szobát kapunk, az előző napi vacsora plusz a reggeli 30 lej volt, a parkolásért 5 lejt kell fizetni naponta. Cserébe elég biztos helyen van a kocsi.

Cosmo

Nagy ebédlő...

orosz budival :)

"Léczsindely"

Szelektív gyűjtés után, szelektív égetés...

Induláskor ért némi meglepetés, igen súlyosnak tűnt a cucc. Kis számolgatás után kijött 29-30 kiló... Ez ugye az egyheti cucc, kaja, hálózsák, sátor, önfelfújó matrac (sokkal jobb, mint a polifoam, viszont 1,3 kg), mindenféle túrabizbasz, K-7 + DA* 16-50 SDM + DA 55-300, 3 liter víz. Tavaly a Retyezátban 25 kilós volt a zsák, tehát a súlycsökkentés remekül sikerült... Persze akkor Bandi vitte a sátrat, ami helyből 3,7 kg.

Kézzel készült

Sajnos ezzel már nem volt mit tenni, minden szükségesnek látszott, ami a hátamon volt. Maradt a: majdcsak feljutunk valahogy :) Rögtön a második lépés után igénybe is kellett vennünk a közönség segítségét, merre van az első piros pont? Erre a kérdésre egy Páring szakértőtől kaptunk angolul egy fél órás kiselőadást, kiemelve néhány szép pontot. Így fél 10-kor végül is sikerült nekiindulni, majd kb 10 méterrel arrébb meglett a piros pont irányába mutató tábla is :)

Itt már tudtuk, jó lesz ez

Mellénk szegődött a menedékház egyik kutyája is. Mondták semmi gond, menjünk csak, a kutya el szokta kísérni a túrázókat, visszajön majd, csak ne adjunk neki enni. Előző este olyan gyanús dögszag-szerűt lehetett érezni, reménykedtem, hogy nem abból van a vacsora, reggel kiderült, hogy a kutyából árad ez a rettenetes aura. A továbbiakban igyekeztünk nem szél alá kerülni...

Az első pár km teljesen szokásos erdei út, mégis elég lassan sikerült megtennünk. Megrohanják az embert a "végre túrázunk", itt egy szép gomba, milyen szép a patak, de érdekes növény, milyen érdekesen száll ott a pára...
Az egyetlen ami rombolta az összképet az a szemét volt. Itt látszott meg, hogy a Páring sokkal kevésbé ismert, mint a Retyezát és nem nemzeti park. Volt olyan elvetemült is, aki felcipelte a semmi közepére eldobni a villanyoszlop szigetelő kerámiát... Rettenetesen bántó a szemnek ilyen szép környezetben, az eldobált szemét. Ezeket valószínűleg a gombászók dobálják el, 5-6 autót is láttunk amíg felsétáltunk.

Aztán elfogyott az út, változott az erdő, egyre dúsabb lett az aljnövényzet, mi pedig fáradtunk. Útközben a legjobb vételnek az a vizes palack bizonyult, amit be lehet helyezni a hátizsákomba, a csövet pedig ki lehet vezetni és rápattintani a vállpántra. Így bármikor tudtam inni, nem kellett mindig az ásványvizes palackkal kínlódni.

Miki már a fejét sem volt hajlandó felemelni

Bárhol megkapaszkodnak

Körülbelül az út kétharmadánál kellett volna lennie a Refugiul Agatat menedékháznak, ahol meg akartunk pihenni kicsit és megejteni az első levesfőzést. Tudtam, hogy figyelni kell, hogy megtaláljuk ezért bejelöltem a GPS-en, volt 2 térképünk. Ehhez képest úgy elmentünk mellette, hogy már csak akkor láttuk meg teljesen véletlenül, a román nemzeti színekre festett tetejét, amikor már a legszarabb liftezős, sziklás, törpefenyős szakasz közepénél jártunk. Fentről nem is tudtuk kitalálni, hogy lehet oda lejutni. Az hogy visszamenjünk nem volt opció, ekkora cuccal pláne nem. Nekem ekkorra már erősen elkezdte vágni a vállam a pánt, amit mint utólag rájöttem, túl rövidre húztam, így a teher jelentős része a vállamon volt, nem a derekamon.

Még oda a nagyon magas lábáig el kell jutni

A sziklás-liftezős-törpefenyős rész után ráadásul kezdődött az érjünk már oda szakasz, de legalább látszott, hogy lassan füves rétek jönnek, amin azért gyorsabban lehet haladni, viszont kell még emelkedni bőven. El is felejtettem: 1200 méterről mentünk fel 2020 méterre, és 8,5 km körüli volt a táv. Így leírva nem tűnik soknak.
Egyre fájdalmasabbak lettek a magasságvesztések, de a Retyezátnak azért a közelében sem volt. A fenti képen azt a nagy füves domboldalt még megmásztuk ééés nem volt ott a tó. Még mindig nem voltunk ott. Találtunk viszont egy elég rendesen összeroncsolódott repülőgépdarabot, és kicsit odébb egy csillagmotort is... A többiek szerint már korábban is voltak apróbb darabok. Nem tudtuk mire vélni. De aztán egy újabb dombocska és meglett a tó! Legalábbis először azt hittük. Engem ugyan elvakított kicsit a végre ledobhatom a cuccot érzés, de Májki kis ücsörgés után azért felvetette, hogy szerinte nem jó helyen vagyunk. Kis térképezés után valóban kiderült, hogy az még csak a Zanoaga tengerszem volt, a Rosiile még odébb van eggyel sajnos. Nem volt mit tenni, cucc újra fel... még egy kis kínlódás :)

Ilyen kristályos formákkal lehetett találkozni a sok egyforma szikla között

Ide jöttünk

Az utolsó métereket már nagyon szenvedősen tettem meg, és jött egy kis meglepi is. Közvetlenül a Rosiile tengerszem mellett ugyanis nem lehet sátorozni, ahogy először szerettük volna, mert totál szikla az egész. Elfeledkeztem róla, hogy az egyik túraleírásban is szerepelt, hogy kicsit ereszkedni kell, csak hát holtfáradtan kinek jutnak ilyenek az eszébe. Azt találtuk ki, hogy maradunk a Lung tengerszem mellett, ami a Rosiile szomszédja (a képen a hosszúkás tó), mert jó a vízhez minél közelebb lenni és egyébként is tetszett nekünk. Miután lepakoltunk és jobban körülnéztünk, közösen megállapítottuk, hogy a Lung igazából sokkal szebb is.
Megkerestük az alkalmas helyeket a sátraknak, tábort vertünk, majd nagy örömünkre kezdődhetett a főzés, mint utolsó felvonása a napnak.

Esti leterelés

K-5 ISO 6400

2010-09-23T18:19:00.009+02:00

Itt a link alatt található az első ISO6400-as kép, egy gyártás előtti próbadarabból a 0.30-as firmware-rel, amit Falk Lumonak köszönhetünk.

Le is lehet tölteni DNG-ben!

Frissítés 2010.09.24.

K-7 -K-5 ISO 6400 összehasonlítás. 0.2-es firmware!!!
Bright mode
NR1 on
AWB
DA 40 Limited F/2,8

Tovább gyorsul a K-5

2010-09-22T09:15:00.004+02:00

A gyáriak eddig is nagyon igyekeztek előtérbe helyezni, hogy mekkorát gyorsult a K-5 az eddigi vázakhoz képest és most egy új videó látott napvilágot, ezúttal az élőkép kontrasztalapú fókuszálásáról.

Ha ez tényleg ilyen gyors, akkor akár K-7-ről is megérheti idővel átváltani, mert kontrasztalapú AF-nél ilyen gyorsaságot még egy géptől se láttunk. Egyre jobb dolgok derülnek ki. Hajrá Pentax!

Pentax K-5 DSLR és SMC DA 18-135/3,5-5,6 ED IF AL DC WR

2010-09-20T22:31:00.016+02:00

Megérkezett a Pentax zászlóshajója, a K-7 utóda. Nem volt sürgető a generációváltás, de a legjobb pontokon nyúltak hozzá a vázhoz.
Kívülről nagyítóval is fölösleges a különbségeket keresni, a K-5 egy az egyben a K-7 vázát kapta és ezzel egyáltalán nincs is semmi baj, az amúgy is elég jól sikerült.

A K-x-hez képest a K-7 szenzora nem lett igazán acélos, bár nagy gond sincs vele. Az K-5-be viszont egy 16,3 MP-es valószínűleg Sony származék került, ami kiterjesztett módban ISO51200-as érzékenységet és FullHD videót is tud, tehát remélhetőleg magas érzékenységen is jobban fog teljesíteni.

A másik fontos fejlesztés, hogy immár SAFOX IX+ AF rendszerrel dolgozhatunk, ami gyenge fényviszonyok között is biztosabb fókuszálást ígér. Megmaradt a 11 fókuszpont, melyből 9 keresztszálas (itt tehát nem jöttek be a pletykák).
A zárszerkezeten is reszelhettek valamit, mert a sorozat maximális sebessége 5,2-ről 7 kép/mp-re nőtt. Szinte már szokás szerint 100.000 expora tervezve.
Sok apróság van még amelyekre nem térnék ki, a hivatalos sajtóanyag szerint gyakorlatilag mindenen fejlesztettek egy keveset. Egyelőre azt mondanám hogy biztató, a nagyobb teszteket persze még meg kell várni.
A váz, illetve kit már meg is jelent a magyar árlistákon 360, illetve 390 ezer körüli áron.

Több videó is napvilágot látott már, az első egy kissé bugyuta gyári, a második az új AF sebességét mutatja be, de az elkészült képeket sajnos nem látjuk... a harmadikon pedig egy cséplőgép látható munka közben :)

Azt hiszem mondhatom, hogy mindenki örömére egy új nagy átfogású zoomot is piacra dobnak a K-5-tel. Hiányzott egy ilyen 18-135 mm-es objektív a palettáról, most végre sikerült ez a lyukat is betömni. Az új objektív is megkapta az időjárásálló szigetelést és belső fókuszmotorral is ellátták, ami szintén jó hír. Egyben azt hiszem a legtöbb betűjelet tudhatja magáénak a kínálatban :)

A típusjelzésben azonban nem SDM, hanem DC (Direct Current) szerepel, gyanítom hogy az ultrahangos motort elhagyták, hogy lejjebb lehessen szorítani az árát. Sajnos haladunk a nikonos vonal felé, a kardános meghajtást már ki is hagyták belőle, így a nem SDM kompatibilis vázakon csak manuálisan fókuszálhatunk vele.
Hogy mit várhatunk tőle egyelőre nem tudni, a pontos ár sincs meg egyelőre 530$-600Ł-ig sok minden olvasható.

Páring 2010 - Első nap: Utazás

2010-09-10T14:44:00.012+02:00

A tavalyi fárasztó, de kellemes túrán felbuzdulva, idén is megszerveztük erdélyi utunkat. Bandi és Májki mellett barátnőm, Fanni is velünk tartott.

Kezdjük ott, hogy hol is van ez a Páring-hegység. Én is/mi is csak bután néztem/tünk először, fogalmam se volt merre van, Májki apja tanácsolta, hogy érdemes lenne ide ellátogatni. Sebaj, így volt ez tavaly a Retyezáttal is, aztán milyen jó túra lett belőle! Kicsi térképezés után kiderült, hogy a Retyezát-Páring-Fogarasok hegységek Erdély déli részén, nagyjából egy nyugat-kelet irányú vonalban helyezkednek el egymás mellett.
A netet, Panoramio-t böngészve úgy tűnt, hogy tulajdonképpen egy kicsi Retyezát ez. A hegyek, a magasság, a terep hasonló, a különbség, hogy kiterjedése sokkal kisebb, és közel sem ismerik annyira mint a Retyezátot. Hatalmas segítség volt a tervezésnél a Google Earth 3D nézete, gyakorlatilag bejárhattam az útvonalat azelőtt, hogy előkerestem volna a bakancsomat. Ilyen a 21. századi túrázás :)

Tervek

23-ra minden szart összevásároltam a decathlonban, lassan reklámfigura is lehetnék, de ha egyszer bevált... Megvolt a közös bevásárlás is, 1 heti kaját ugye fel kellett cipelni a hegyre. A koncepció ugyanaz volt, mint tavaly. Az úticél a Petrozsény (az alábbi képen balra fent lenne) melletti Hotel Rusu, vagy a Groapa Seaca menedékház volt. Attól függően hogy sikerül odaérni, vagy felmegyünk a Rusu melletti Poiana Nedeii-ig (a Rusu elég drága kb. 10000Ft/éj), ott letáborozunk és másnap a gerincen megyünk a Rosiile-tóig vagy a B útvonal (piros): elmegyünk a Groapa Seaca-ig ott megalszunk és másnap megyünk fel a völgyben.

Hétfőn viszonylag időben, háromnegyed 7-kor sikerült útnak indulni, miután minden cuccot belapátoltunk a tetőcsomagtartóval kiegészített Almeraba. Az M5-öst viszonylag gyorsan letudtuk, a határon se szedtek szét minket, miután a magyar határőr elmesélte a románnak, hogy mi a pálya. Aztán következett az út nehezebb része. A román utak minősége a rengeteg felújított szakaszon kiváló, viszont rengeteg a lezárás, autópálya nincs és a román közlekedési morál se változott tavaly óta... Bár idén megúsztuk komoly helyzet nélkül.

Indulás előtt pár perccel. Kérdéses volt, hogy a két bezsákolt hullával átengednek-e minket a határon :)

Odafele Aradnak mentünk, meglehetősen eseménytelen volt az út, bár az 50-es tábla csak dísz, de rengeteg falun kell átmenni, ami betesz a jó átlagnak. Az 530 km-t bő 12 óra alatt sikerült megtenni, ennél még a MÁV is jobbat tud... Érdekes esemény mindössze ez az árokba borult kamion volt, ami kiegyenesítette az egyik kanyart. A képen láthatók ellenére jól megúszta, nagyobbat is eshetett volna.

Mire feltűnt Déva, már nagyon vártuk, hogy megérkezzünk és innen még mindig volt több mint 100 km. Nyújtóztunk, megtankoltunk, újfent megcsodáltuk a világ legrondább paneljét és nekivágtunk az utolsó, egyben legrosszabb útminőségű etapnak.
Mivel egyáltalán nem sikerült jó időt futni, a B opciót, tehát Groapa Seaca-t kellett választanunk, ahova nem sikerült helyet foglalni, mivel egyik telefonszámon se voltak elérhetők. Valószínűleg azért, mert térerő a környéken 0 azaz nulla. Az utolsó 17 km kész gyötrelem volt, másfél óra alatt sikerült megtenni, így este 7 után érkeztünk meg... A menedékház vezetőnője szerencsére tud magyarul, kaptunk két nagyon szép, tiszta szobát, sőt még erdélyi/román csorba levest is vacsorát. Az energiaellátás generátorról megy itt is, energiatakarékos izzók mindenhol és még forró víz is volt a tusolóban. Még pakolásztunk egy sort, aztán lefeküdtünk, hogy sikerüljön korán reggel indulni a méretes hátizsákokkal.

Pentax K-r és SMC DAL 35/2,4 AL bejelentés

2010-09-09T22:34:00.007+02:00

Ma került bejelentésre a legújabb Pentax DSLR, amely a K-r nevet kapta a keresztségben. A jellemzői alapján - ahogy a K-x a K-m fölé került - a K-r is több, mint egy fejlesztett K-x, így belépő Pentax DSLR továbbra sincs.
Ellenben van K-7 szerű formaterv, új AF rendszer, gyorsabb sorozatlövés, magasabb maximális érzékenység, vááááááálasztható Li-ion akksi vagy ceruza!!!, LED-es segédfény, eltűnt az a borzasztó kék LED a gép tetejéről ami a K-x-en volt, jobb pormentesítés, HD videó.

http://dpreview.com/news/1009/10090910pentaxkr.asp

http://dpreview.com/news/1009/10090908pentax35mm.asp
http://ricehigh.blogspot.com/2010/09/pentax-k-r-and-new-dal-3524-plus-two.html

Amit kapunk:

* 12,4 megapixeles CMOS érzékelő
* ISO200-12800 érzékenység (kiterjesztve: ISO100 és ISO25600)
* PRIME II feldolgozórendszer
* DR portisztítás
* Sensor-shift stabilizátor, (4Fé előny)
* SAFOX IX AF rendszer 11 fókuszponttal, 9 keresztszenzorral
* HD video (720p), 25 kocka/mp
* Nagy betekintési szögű, 3” méretű LCD, 921 ezer képponttal (al'a K-7)
* 0,85x nagyítású kereső, 96% lefedettséggel
* 6 kép/mp sorozat, 25 JPEG-ig
* Pentax objektívekkel automatikus színhiba és geometriai torzítás korrekció
* Továbbfejlesztett HDR funkció (Auto Align)
* IrSimple infra átvitel
* Lítium-ion akku (560 kép), opcionálisan AA elemek, külön megvásárolható adapterrel

Egy új viszonylag olcsó fix alapobjektívet is a piacra dobnak: az SMC DAL 35/2,4 AL-t, melynek nevében az L a megszokott olcsósított darabra utal. Így nincs távolságskála, nincs quick-shift fókuszrendszer és a bajonett is műanyag.
Már az is felmerült a mostanában örök elégedetlent játszó (egyébként Pentax közeli) RiceHigh blogján, hogy a Hoya az FA 35/2-t csomagolta újra, minden jó kihagyásával. Ennek a számlájára írja a 0,4 FÉ veszteséget is.

A vázat rögtön 3 színben lehet megvenni, hozzá akár 12-féle szín közül választhatunk DAL 35/2,4-et (amennyiben Japánból rendeljük).

Ezzel egyidejűleg két kompaktot is bejelentettek:

http://www.dpreview.com/news/1009/10090906pentaxrs1000.asp
http://www.dpreview.com/news/1009/10090903pentaxrz10.asp

Idén is Erdély :)

2010-08-23T07:00:00.002+02:00

Ezen a héten megint lesz egy kicsi szünet a blogolásban. Kis késéssel, de meglesz azért az idei erdélyi túra is. Tavaly a Retyezátot hódítottuk meg, idén kicsit messzebb megyünk, a Páring következik. Jövőre pedig, hogy tartsuk az irányt a Fogarasok vannak betervezve.
Kb. most indultunk egyébként Pestről, délután ha minden jól megy már fent leszünk valahol a hegyek között :)

Nagyobb térképre váltás

Csömödéri kisvasút

2010-08-22T10:00:00.002+02:00

Himbálózzunk!

2010-08-19T17:35:00.004+02:00

Pótakkumulátor? Ebay!

2010-08-16T15:19:00.009+02:00

A pótakksi kérdést egy gépnél se lehet megúszni, előbb-utóbb mindenkinek szüksége van rá, mert mi van ha élete képe készülhetne el és ott áll a lemerült géppel a kézében.

Amikor megvettem a vázat, rögtön vettem is hozzá egy utángyártottat, a gyári kb negyedéért.

Ez a RealPower-féle, ezzel semmi gond

Mivel nemsokára indulok Erdélybe túrázni - bár két akksival igen sokáig húzza a K-7 - gondoltam talán nem ártana még egy. Az élőkép és a videó azért tudja zabálni az elektronokat. Nosza irány az ebay, tele van kedvező ajánlatokkal. Sikerült is leütni egy megbízhatónak tűnő darabot, 1700 Ft körüli áron kínai testvéreiknél.

Kicsit lassan akart ideérni, de bő két hét alatt azért megérkezett. Kibont gépbe berak, kakukk. Meg se nyikkant vele a gép. Lítiumos akksinak nagyon nem tesz jót, ha teljesen lemerül, nem nagyon örültem tehát. Beraktam a töltőbe, amin 3-4 másodperc után kialudt a LED, jelezve hogy az akksi tele van. Homlokráncolás, vissza a gépbe; az csak nem indul. Még néhány próbálkoztam, ezután benthagytam még egy éjszakára a töltőben, de magam se hittem benne, hogy bármi történne az akksival.
Az ebay-en az utángyártott D-Li90 akksikat elég sokféle, kapacitással és feszültséggel lehet megtalálni, 1400-2200mAh-ig. Sejthető, hogy mindben ugyanaz a cella van, de ez nem állhatja a marketing útját :) A gyári egyébként 7,2V és 1860 mAh-s paraméterekkel rendelkezik.
Mivel az enyém minden jel szerint döglött, gondoltam szétkapom hátha csak egy forrasztás hibádzik. Kínai barátaink először 5 USD-t, majd rövid levelezés után a teljes vételár visszautalását ajánlották fel, amit természetesen azonnal elfogadtam :) Bármit megtesznek csak ne kapjanak negatív/semleges értékelést...

A forrasztások mindenhol rendben vannak, de hohó, hát mi van a cellákra írva? 1400mAh? Hol van az én ígért 2000-em? :)
Most itt állok akksi nélkül, jövő héten indulok Erdélybe, vadászhatok itthon másikat drágán... Így jártam.

Balatonhenye

2010-08-15T13:20:00.001+02:00

Egy kedves Pentax Fan Club-os fórumtársunk meghívására, nemrég csavarogtunk néhány napot a Káli-medencében. Nagy örömömre szolgált, régóta terveztem, hogy ellátogatok erre a vidékre. Balatonhenye, a Hegyestű, Monoszló, Köveskál, Szentbékkálla, Salföld és Badacsony került a programba.

Szokás szerint, egy néhány darabos galériát prezentálnék:

A balatonhenyei templom

Kellemes nádfedeles

Hajnali fahordás

Béke poraira :)

A szentbékkállai kőtengert elég jól menedzselik...

World Series by Renault 2010

2010-08-01T18:31:00.017+02:00

Olaszország 2010 - Hatodik nap: Monteriggioni, Siena

2010-07-22T21:35:00.005+02:00

Olasz csámborgásunk utolsó epizódja következik, egy dugónak köszönhetően beugrottunk Monteriggioniba, a nap hátralevő részében pedig felfedeztük Siena-t.

Firenzéből ugrottunk le Siena-ba. Már korábban is megállapítottam, hogy minél délebbre vagyunk, annál jobban tetszik a vidék és a városok. Az autópályán hirtelen dugó lett, nem volt kedvünk a hőségben a pályán ücsörögni, ezért letértünk az első lehetőségnél. Néhány km után vettük észre ezt a kis középkori, fallal körbevett várost Monteriggionit. Gyakorlatilag minden házban valami jellegzetes olasz és helyi portékát kaphatunk (bízzunk benne, hogy így is van), különösebben nem is drágán.

Vinyó nem bírt nyugton maradni amíg elkészül a kép :)

Vinyó mostanában bor vonalon hasít, így remélve, hogy a város körüli szőlőkből minőségi nedű készül, rögtön meg is céloztuk a boros boltot. Mivel az úr aki saját borait árulta a boltban, franciául és angolul is tudott, így 4-5-féle bor teljesen ingyenes és szakszerű kóstoltatása után, két jelentékenyebb összeget tehetett a kasszába, mi pedig 3-3 üveg igen kiváló borral tértünk haza.

Személyes kedvencem a plakáton

A bortól kissé kábán körbesétáltunk még a tikkasztó hőségben, majd mivel a helyi étterem árai nem voltak elszállva, inkább az olasz átlag körül mozogtak, beültünk egy meleg ebédre. Meglepő módon minden üzletben lehetett kártyával fizetni, tudták, hogy kell üzletet csinálni, készpénzből biztos nem hagytunk volna ott ennyit.

Jóllakottan indultunk tovább Sienaba, ahol újfent elég messze sikerült leparkolnunk a kocsival, de azért csak sikerült eljutni a központig. Nagyon kellemes, nyugodt hangulatú, középkori jellegzetességeket magán viselő város.

Piazza del Campo

A város főtere a Piazza del Campo, itt rendezik meg évente kétszer (július 2-án és augusztus-6-án) az 1200-as évek óta a Paliot. A Palio egyrészt a város 17 kerülete között megrendezett lovasverseny, másrészt az a selyemkendő amit a győztes lovas elnyer. A sienai lakosok igen komoly lokálpatrióták, azonban nem is annyira városukhoz, mint a városrészükhöz kötődnek. Kivételesen nem bonyolódnék bele jobban, a wikipédián nagyon jól össze van szedve. A verseny igen komoly, akár vérre is mehet, pár éve még halálesetek is előfordultak.

A szűk utcákon, ajtókon látszik, hogy már sokat láttak.

Nem sokat haladt estig :)

A középkorban épült Palazzo publico-ban működik ma is a városháza. Harangtornya 1338-tól mindössze 1948-ig épült, pedig a második legmagasabb (102 m) középkori torony Olaszországban. Nevét (Torre del Mangia) az első harangozójáról kapta, akire lustasága és falánksága miatt ragadt rá a gúnynév: Mangiaguadagnani (szó szerinti jelentése: megeszi a fizettségét).

Santa Maria Assunta dóm

Rettenetesen fáradtak voltunk már, mire a dómhoz értünk, de mivel láttuk, hogy sok látnivaló akad, olyan jegyet vettünk amivel mindenhova be lehetett menni. Itt egy elég nagyot hibáztunk... A dóm még teljesen rendben volt Győzike sírna is ha látná, de az utána következő múzeum (a dómmal szemben), hát hogy is mondjam a knósszoszi labirintus lehet ilyen. A harmadának megtekintése után én körülbelül kimenekültem. Kijutni természetesen csak Ikea stílusban lehet: végig kell menni az egészen.

Sienat a hagyomány szerint Romolus és Rémusz unokaöccse Senusz alapította

Battistero San Giovanni keresztelőkápolna

Lehet a múzeumba is jár...

Este még Sienaban megvacsoráztunk, majd visszatértünk Firenzébe, hogy másnap hazainduljunk Kishazánkba. Nekem ekkor már gyanús volt, hogy vmi nincs rendben estére szépen be is lázasodtam, haza már 39-es lázzal sikerült megérkezni.
Az út ettől függetlenül persze nagyszerű volt, Sienaba szinte biztos, hogy visszatérek, nagyon érdekelne a Palio is.

Itt a mese vége mára, zárul Dávid mesetára.

Olaszország 2010 - Ötödik nap: Firenze

2010-07-10T21:35:00.003+02:00

Szép kis kiesés jött itt össze a blogolásban, de ez van, ha sokat kell dolgozni és a hétvégék is foglaltak - még szerencse, hogy fotózás okán. Remélem belátható időn belül jön egy kis tudósítás az idei World series by Renault hétvégéről, és a Káli-medencéből is érkezik pár kép.

De térjünk vissza Olaszországba: az út csúcspontja után, levezetésként megnéztük még Firenzét és Sienát. Előbbi következik most.

Délután érkeztünk meg újabb szálláshelyünkre, két hatalmas "polgári" lakásból összenyitott youth hostelbe. Kiváló helyen, ennek megfelelően irgalmatlan forgalommal. Esténként kiváló olasz borok kortyolgatása közben szörnyülködhettünk az erkélyről, és tanulmányozhattuk azt a kaotikus valamit, amit az olaszok közlekedésnek hívnak.

Robogó kontingensek

A hazai viszonyokhoz képest meglepően sok elektromos autót használnak

Élő szobor

és egy nagyon híres márvány

Michelangelo Dávid szobrát képről legalább mindenki ismeri. Aki nem látta élőben fogalma sincs mennyire impozáns ez a több, mint 4 méter magas alkotás. Hihetetlen hogy mennyire tökéletes és aprólékos munkát végzett rajta Michelangelo. A Galleria Dell'Accademia-ban egyébként ezen a szobron kívül alig akad látnivaló, néhány tonna Kisjézust és Szűz Máriát leszámítva.
Fotózni persze nem szabad. Ezt a turisták egyik fele úgy kerüli meg a teremőrök kereszttüzében, hogy leül a szobrot körülvevő padok valamelyikére és úgy tesz mintha rendkívül fontos dolga lenne a telefonján, közben persze azzal fotóz. A másik kategória aki minőséget is akar és géppel van. Nekünk bajosabb, de van megoldás itt is. A gépet be szabad vinni, annak ellenére, hogy használni nem szabad (nekem konkrétan a nyakamban lógott). Ha kicsit szemlélődik az ember, feltűnik hogy megvannak itt a bejáratott helyek ahová nem látnak be a teremőrök: az oszlopok mögött. Ha felszabadul a hely :) odaállunk egy sorozat és kész. Másrészt működik a "leülök a padra - gép az ölemben a hátizsákon" módszer is. Csak arra kell figyeli, hogy ne hallják meg a zárhangot.

Keresztelő Szent János kápolnája az előtérben, jobbra a Harangtorony (Campanile di Giotto) középen bújik meg a Santa Maria del Fiore (Liliomos Mária) dóm

360 fokos panoráma a 85 méter magas harangtoronyból

"Strand" a Ponte Vecchio alatt

Utcai kézművesség

A Ponte Vecchio (Öreg híd) a 14. század óta köti össze az Arno folyó két partját. Jellegzetessége a ráépített aranyműves, ötvös műhelyek sokasága. Ki tudja, hogy nem szakad össze ennyi arany súlyától :) A Pitti palota felőli végén nagyon finom hegyekbe tornyozott fagyit lehet kapni.

Panorámák a Michelangelo térről

Még kis kócsagot is láttunk az Arnon

Utolsó képem Firenzéből

Olaszország 2010 - Bologna különkiadás

2010-06-09T23:38:00.009+02:00

Ferrariékat és Lamborghiniéket meglátogatni, tehát Bolognaból mentünk, a várost azonban csak érintőlegesen láttuk. Esténként beszaladtunk és maradék ATP-inket mozgósítva, megpróbáltuk megnézni amit sötétedésig lehetett.

Első este hazafele sikerült ezen a téren egy kisebbfajta Woodstockba beleszaladni, csövesek, biciklisek meg még kit tudja kik... Erősen gondolkodtam, hogy el kellene rakni a gépet. Kicsit nyócker érzése volt az embernek.

Ezen a kompozíción megfeküdtünk

A Lambo gyárlátogatás után kicsit több időnk maradt, így kaotikus navigálással felszaladtunk az egyik szimpatikus városszéli dombra, Szent Lukács Madonnájának szentélyéhez. Itt következne az a rész, hogy mi is ez a hely. Na ez fog most kimaradni. Próbáltam a neten utánakutakodni a helytörténetnek - meglepően kevés infot sikerült találni.

Az mindenesetre tuti, hogy 291 méter magasan van :) és 658 boltív alkotta árkád vezet le a városig 3,5 km hosszan. Mindegyik árkád a hívek adományaiból épült, valószínűleg az ő neveik olvashatók a boltívek falán (minden egyes boltívben volt egy tábla).

Úgy döntöttünk lesétálunk kicsit

Aztán még egy kicsit

Meg még egy kicsit

Végül csak leértünk, és ennek örömére beültünk egy hamisítatlan olasz kávézóba, ahol az öregek verték a blattot, kellő gesztikuláció és hangerő mellett

Olaszország 2010 - Negyedik nap: Sant' Agata, Lamborghini gyárlátogatás

2010-06-04T17:20:00.002+02:00

Az előző bejegyzés meglehetősen nagy lélegzetvételűre sikerült, így utólag belegondolva - a sok kép miatt. (Elég nehéz volt a szöveg szerkesztése, problémás volt a videó is - Thanks Bill! ) Ilyen autók közül viszont nehéz egyet is kihagyni, hibátlan szinte mindegyik. Így arra jutottam, hogy megpróbálom leszorítani a képek számát és nyílik helyette egy picasa galéria (link a bejegyzés végén), amiben az összes kép megtalálható.

Sant' Agata-ba is a bolognai szállásról indultunk, ahogy tegnap Maranelloba. A gyárlátogatásra foglalásunk is volt, viszont ez már csak a kocsiban jutott Vinyó eszébe, aminek heves telefonálás lett a következménye. 10-re volt foglalásunk, és kb 3/4 óránk odaérni. Kicsit elkezdtünk sietni :) Bőven időben sikerült azért odaérni, a gyárat megtalálni az aprócska faluban különösebben nem kihívás. A parkoló tele volt, feldobtam Pilunak álljunk be a főbejárathoz, majd lesz valami :) Egy t*ökig lambos cuccokba öltözött srác rögtön oda is jött, hogy mit szeretnénk. Mondtuk, hogy gyárlátogatásra van foglalásunk, mire felnyitotta az egyik sorompót és megkért, hogy fáradjunk a vendégeknek fenntartott parkolóba :o Jaaaa, itt kicsit másképp fogadnak minket, mint a Ferrarinál.

Gallardo Superleggera

A parkoló tele Audikkal (1998-ban az Audi megvette a Lamborghinit, aminek a gyáriak egyébként örülnek, mert így biztosítva van a gazdasági háttér) és rögtön megcsodálhattunk egy Superleggera-t. A recepción angolul tökéletesen beszélő hölgyek fogadtak minket, nagyon kedvesen közölték, hogy rendben van a foglalásunk, a múzeum 10-kor nyit, addig foglaljunk helyet vagy megnézhetjük a Lambo cuccokkal teli boltot.

Azért az előtérbe is betoltak egy Gallardo LP 560-4-et és egy éjfekete Murciélago LP 640-et, hogy legyen mivel lefoglalni magunkat. A bolt egyébként szintén zárva volt, eladó sehol, ettől függetlenül nyugodtan körülnézhettünk, senki ránk se nézett. Később is feltűnt a nap folyamán, hogy mindenki nagyon barátságos velünk, bárkihez oda lehet menni egy kérdéssel, és már ettől sokkal kellemesebben éreztem magamat, mint a Ferrarinál (a tesztvezetést leszámítva persze, az itt sajnos nem volt :)

V12 6.5

Ordine di accensione: 1 7 4 10 2 8 6 12 3 9 5 11

Foglalni itt lehet, de május 7-től 2010 végéig a gyárlátogatás sajnos szünetel, a gyártósorok rekonstrukciója miatt!

10-kor átsétáltunk a múzeumba (belépő a múzeumba+gyárlátogatás: 39 €, csak a múzeum 12 €, tesztvezetés: 10 perc 288 €) és elkezdtünk szájtátani amíg az idegenvezetőnk meg nem érkezett. Eléggé magával ragadott a hév, hiszen azokkal a kocsikkal voltam körülvéve, amelyeket már gyerekkorom óta ismerek, csodálok, naponta látok róluk videókat a youtube-on, de közelről megcsodálni, megfogni (nem szabad! :) soha nem volt lehetőségem, arról nem is beszélve, hogy mibe kerül mondjuk egy tökéletes állapotú 1965-ös Miura P400 SV vagy egy Countach LP 400... Mindkettőből körülbelül 150 darabot gyártottak.

Rövidesen megérkezett Frederica vagy Francesca (valamelyik :), nagyon kedvesen üdvözölt mindenkit, megkereste a csoportban a különböző országokból érkezetteket (kedves gesztus volt), majd elkezdett mesélni a gyár történetéről.

Nem mesélem el a teljes sztorit, kisebb eltérésekkel sok helyen meg lehet találni, de az indulás érdekes: Ferruccio Lamborghini 1948-ban alapította a céget, kezdetben traktorokat gyártott. Volt egy Ferrari 250 GT-je amiben a kuplung többször felmondta a szolgálatot (más források szerint a váltó). Ezzel a problémával felkereste barátját Enzo Ferrarit és javaslatokat is tett neki, Enzo azonban sértődötten elküldte, mondván "az autónak semmi baja, csak te nem tudsz autót vezetni, menj inkább vissza a traktoraidhoz".

Több se kellett Ferruccionak 1962-ben megalapította az Automobili Lamborghini-t, 1964-ben már ki is gördült az első Lamborghini az utakra: a 350 GT. 3,5 literes V12-es motorja 280 lóerőt teljesített, amivel lenyomták a Ferrarit is...

Nagyonkönnyű

Végigkövettük a gyár történetét a galéria képein, majd a kiállított autókról is sok érdekes részletet árult el nekünk (sokat tudok a Lambokról, de jópár újdonsággal szolgált azért).

Miura P 400 SV

A középmotoros Miura volt a szupersport kategória megalapítója, elsőként átlépve a 300km/h-t. Apró tervezési hiányossága volt, hogy a tank az első tengely fölé került, ezért ahogy fogyott az üzemanyag, úgy könnyült el az autó eleje, kissé problémássá téve a kormányzást :) Ha nem estünk le az útról, a karburátor még mindig okozhatott kellemetlen élményt, ugyanis versenyhasználatra tervezték, nem utcára. Előfordult, hogy benzin került belőle a forró motorra, lángba borítva a komplett kocsit (később orvosolták ezt a problémát). Mindössze 6 évet töltött gyártásban, 761 darab készült belőle.

Az Espada az egyetlen négyüléses Lambo. A családi Lambo :) 350 lóval. Az autó hátuljának alját ívelték felfele, hogy megmaradjon a coupé forma, de hátul is legyen fejtér és csomagtartó.

Ezután következett az autó, ami egyfajta védjegyévé vált a Lamborghininek, a 80-as évek egyik legmeghatározóbb szupersportautója a Countach (kúntács az olasz kiejtés szerint), a helyi nyelvjárás nyers angol fordításában annyit tesz: wow! Nevét a meglepetésről kapta, amit Lamborghininek okozott amikor először vezette...

Ez a ződ valami volt a katarzis - és nem ülhettem bele...

A formaterv Bertone keze munkája

A két ülés között a méretes púp alatt lapul a váltó. A motort és a váltót ugyanis egyben szerelik be az autóba, hátulról becsúsztatva, mint ahogy a lábunk csúszik be a cipőbe.

Utolsó szériás Diablo 6.0 SE 575 ló...

Miközben sorra vettük az autókat, egy mély hörgő hang kergette szerte a figyelmet, amely ebből a méretes kéményből érkezett. Idegenvezetőnk is rögtön kapcsolt, mert az eddigi leggyorsabb Lambo, egy Murciélago SV parkolt le pattogó kipufogóval a múzuem elé. Félbeszakította mondókáját és az egész csoport kivonult, hogy megcsodálja közelről és néhány gigányi képet készítsen róla.

Murciélago LP 670-4 SuperVeloce

Az emeleten, a koncepcióautóké és a versenysporté a főszerep. Walter de’Silva (az Audi főtervezője) fanatsztikus munkát végzett a Miurán:

Az autó minden jellegzetessége, vonala megmaradt, csupán 21. századi dinamizmusba lett öltöztetve. Piacra kerülni, természetesen nem fog soha.

Ez nagyjából a múzeum háromnegyede

Történelmi pillanat :)

Ez a modell a Countach gyártásának 25. évfordulójára készült. Az évek során módosították a légbeömlőket, a 4 literes motort 5,2 literes 4 szelepesre cserélték, az S modell a stabilitást növelendő, hátsó terelőszárnyat kapott.

Murciélago R-GT

Erről a szörnyetegről sajnos nem árultak el részleteket, de a honlapról kiderítettem, hogy ez a Murci a Reiter Engineering és az Audi sportrészlegének közreműködésével készült, European FIA GT és ALMS homológ autó. Privát csapatoknak szánják.

Elfogytak az autók, elérkeztünk végre a gyárlátogatáshoz is. Fényképezőgépet, telefont természetesen nem vihettünk be, így aki erre várt azt sajnos el kell keserítsem, ezt el kell menni megnézni. A Murciélago gyártósorát mi se nézhettük meg, felújítás miatt, így maradt a Gallardo, de azért nem voltunk elkeseredve.

A Gallardo ami az összeszerelést illeti, körülbelül kétszer 50 m hosszú gyártósoron készül. A motort, műszerfalat külön részlegek szerelik össze. A kasztni készen lefújva érkezik Németországból. Minden darabot kézzel szerelnek össze, megrendelésre készülnek természetesen. Raktárkészletet ekkora értékű autóknál nem tartanak fent, nem beszélve a színek, felnik, egyedileg fényezett elemek, bőrök, cérnák végtelen kombinációjáról. és akkor az extrákat még meg se említettem. Ennek megfelelően a Gallardora 6, a Murciélagora 12 hónapot kell várnia a leendő tulajdonosnak.
A gyártósor óránként megy előrébb egy lépést, majd féltávnál visszafordul. Az utolsó lépésnél ellenőrzés követketkezik, itt töltik fel az összes folyadékkal az autót az olajoktól kezdve, a benzinen át, az ablakmosó folyadékig, majd ha minden rendben jöhet az első indítás.
Ezután igen komoly tesztelés következik: 250 km/h-s tempóval járatják meg a kocsikat egy zárt kamrában. Ha nincs semmi gond még kevert fényviszonyok között ellenőrzik a fényezés hibátlanságát. A hibákat rögtön javítják.

Ez volt a Murci belsejében: zártszelvények és egy erősítő :)

A gyártósor megtekintése után kimehettünk a gyár udvarára is, ahol gyakorlatilag a komplett színpalettát megnézhettük, sőt egy Reventon Roadstert is láttunk elgurulni!
A Reventon formáját és belső terét az F22-es vadászgép ihlette, értéke nagyjából 1 millió €... A jelenlegi állás szerint 20 darabot fognak gyártani belőle. A legexkluzívabb Lamborghini, játékszer unatkozó milliárdosoknak.

A gyár udvarán két Super Trofeo-s Gallardo is állt, az egyiken Martin Brundle ex-F1 pilóta neve állt. Idegenvezetőnk már visszafele sétált, amikor szerencsénkre érkezett egy srác, hogy arrébb álljon velük, a mennydörgésre mindenki visszafordult, ha kell menni - ha nem, mi ezt még megvárjuk :) A rettenetesen ingadozó alapjáratú versenygépek járása a legkisebb gázadásra teljesen kisimult...

Gallardo LP 550-2 Valentino Balboni Edition

Ezzel véget ért látogatásunk a Lamborghininél is, elköszöntük de még marasztaltak minket, nézelődjünk a múzeumban nyugodtan, ha van kedvünk látogassuk meg a shop-ot is. Valami emléket szerettem volna amúgy is, így egy Lamborghinihez mérten szerény összegért hozzájutottam egy Reventon Roadsteres nyakbaakasztóhoz (nagyon megtetszett az idegenvezetőnk nyakában) és az eladó csaj olyan rendes volt, hogy majdnem ugyanannyiért kaptam ajándékba egy kulcstartót is. Maximálisan elégedett voltam a nappal :)

Az ígért picasa galéria pedig itt található!

Olaszország 2010 - Harmadik nap: Maranello, Ferrari főhadiszállás

2010-05-23T11:20:00.014+02:00

A blog eddigi leghosszabb bejegyzése következik: öveket kérem becsatolni!

Végre, végre, végre kezdődik a program lényegi része, amiért az egész utazás létrejött: a Galleria Ferrari (és a holnapi napon, a Lamborghini gyárlátogatás)! Lesz itt régi Ferrari, új Ferrari, hosszúkás Ferrari, gömbölyded Ferrari, szögletes Ferrari, szénszálas Ferrari, sőt még videó is, de a nap végén az i-re a pontot mégis egy Lamborghini fogja feltenni!

A hostelben a padovaihoz hasonló, nem túl bőséges, de azért indulásnak jó reggelit kaptunk, majd korán elindultunk, hogy nyitásra (9:30) megérkezzünk a Ferrari galériához. Kicsit korán is érkeztünk, 9 körül már Maranelloban voltunk. Addig gondoltuk megnézzünk egy tutira eredeti Ferrari boltot, azonban az is zárva volt. Nyitásig megcsodáltuk a kirakatban a ferraris biciklit, gördeszkát, szörfdeszkát, kipufogót... Bent az üzletben sajnos csak egyetlen képet készíthettem, mivel az eladókislány gyorsan felhívta a figyelmemet, hogy itt tilos fotózni. Valóban tábla is volt amit nem vettem észre, ez van. Egyébként annyira lerítt az arcáról, hogy a háta közepére se kíván minket és különben is mit keresünk mi itt, hogy hamar körbejártuk az üzletet és a Ferrari galéria felé vettük az irányt.

350-400 €-ért hozzájuthatunk ezekhez az F-1-es apróságokhoz

A Ferrari gyár történelmi bejárata

Illetve az épület felé, amelyről azt hittük, hogy a galériát rejti. Nagy vörös épület, amelyen hatalmas Ferrari felirat díszeleg és vele szemben is egy Ferrari bolt van... Becsöngettünk, beengedtek, majd egy rendkívül elegáns öltönyös úriember közölte, hogy ez nem a galéria, hanem a gyár és ide nincs engedélyünk belépni, de készségesen elmondta merre menjünk. Azt hiszem ez kikényszerített hiba volt. :)

Na mi volt az első sportautó amit Maranelloban láttunk?

Rövid navigálás után végül is meglett a galéria is. A pénztárnál szintén mindenféle Ferraris cucc vásárlásával apaszthatjuk pénztárcánkat (mi ezzel vártunk kicsit hátha lehet itt vezetni valami vörös gokartot). Megvolt a foglalásunk is, a belépő 13 € (viszonyításképpen: Velencében a Szent Márk székesegyház 4, a harangtorony 8 €-ba kerül).
Sokan kérdezték tőlem, hogy hogyan intéztük ezt el. Semmi különös nem kell hozzá, mindössze érdemes itt regisztrálni magunkat és megvárni a visszaigazolást, hogy tuti legyen a dolog, ha már 800 km-t utazunk. No, jöjjenek végre a vasak!

Belépésnél rögtön éhgyomorra nemcsak vasat, de annyi és olyan gyönyörű szénszálat kapunk az arcunkba Raikkönen 2008-as Ferrarija formájában, amennyit én meg a World Series by Renault hungaroringi futamán se láttam a boxban...

Az első Ferrari és a tavalyi csúcstechnika

Eleje-

-közepe-

-hátulja

Végre be tudtam nézni az oldalkamrákba is, nem tudom, hogy élesben is így néz-e ki a dolog, mert nekem a drótháló és mögötte valami vatta-szerű, nem túl profinak tűnő szűrő(?) elég kamunak tűnik, bár 300-nál lehet, hogy nem baj ha van valami a hűtő előtt.

A high-tech cucc után azért rátértünk kicsit a kronológiai sorrendre is:

166 F2

2.0 V12 165 ló (1951)

Érdemes belegondolni, milyen lehetett egy ilyenben Forma-1-es világbajnokságot nyerni. Keskeny gumi, 4 dobfék, kézi váltó, a monoblokknak még híre hamva se volt, a légszűrő se volt túldimenzionálva egy "csirkeháló" képében... Kapott a versenyző 3-4 órát maga elé, meg egy kormányt a kezébe, minden kütyü nélkül, aztán nyomjad ami a csövön kifér. De a leghátborzongatóbb, hogy a tempó akkor sem volt sokkal lassabb. Még értő kezek között is száguldó koporsók voltak ezek, nem mások.

A turbós korszakban még nem hódított a szénszál :)
F1 126C

Sasszeműek 2 turbót számolhatnak össze a képen
1.5 V6

Nem apróság: 3 liter V12 kb. 600 ló (1995)

Nehéz volt betelni a kipufogók gyönyörű hajlított, (belülről is) hibátlanul hegesztett csöveivel.

Súlycsökkentés mindenek felett

Ez körülbelül a földszint másik fele, a 2000-es évek versenygépei

Egy apró érdekesség: az alábbi képen az egyik 2000 utáni versenygép kipufogója és a hátsó lengőkar látható. A kipufogót elég jól körbeöleli a karosszéria, a lengőkar mégis 200-260 Celsiusig melegedik a ráragasztott hőmérő szerint. Láttam olyat is aminek a hátulja tele volt ragasztva ilyen hőmérőkkel.

A sok szénszálmintától már jojózott a szemünk, ezért felmentünk az első emeletre, ahol lazításképp le mans-i versenyautó fogadott minket akkora hátsógumival, ami ma sem apróság. A pótkocsi lámpatest különösen tetszett :) A motorgyártásról, illetve a gyárról is megnézhettünk egy kisfilmet.

512M
5.0 V12 610 ló 9000-es fordulaton (1971)

Friss 8 hengeres blokköntvény

12 hengeres motor főtengelye öntés és megmunkálás után

Megnéztük a filmeket, kicsit kikupálódtunk motorgyártásból, majd következett egy kis meglepi. A forduló után ez a kisebb kollekció fogadott minket: Ferrari-Lancia D50, 208 GTB Turbo, 308 GBT, 328 GTB, F355 F1, 360 Modena, egy egyedileg átalakított Modena Spider és talán egy F2008-as.

Hány eltérés van a következő két képen? (váltogasd nagyban egymás után)

Sokan szidják a Porsche-t, hogy ugyanazt a kocsit gyártják évtizedek óta. Na a Ferrari ha évtizedekig nem is, de amíg lehetett, az adott dizájnból kihozták azt amit lehet.

Már csak a falon volt hely

Az új 458 Italia pedig egyszerűen mesteri. Az eddigiekből nyilván nem úgy tűnt, pedig különösebben nem vagyok Ferrari fan, sokkal inkább kedvelem a Lamborghinit, de ezzel a kocsival nehéz betelni.

Csak a színét vagy tíz percig nézegettem. Ilyen gyönyörű sárgát én autón még nem láttam. Nem az vaníliapuding-szerű nyamvadtsárga, hanem tele metállal (még Emese is bírná :) és nekem úgy tűnt egy halvány zöld árnyalattal megkeverve. A szokványos sötét unalmas színek után kész felüdülés volt ennyi élénk színű autót látni.

Pilu hamar kiszúrt néhány apró hibát rajta és ezek annyira nem hagyták nyugodni, hogy egy arra járó alkalmazottat gyorsan meg is kérdeztek, hogy is van ez egy kb. 200.000 $-t érő szupersportautónál. Mint kiderült ez egy nullszériás, tehát gyártás előtti darab, ezért ilyen apró hibák még lehetnek rajta, amit a gyártásra kiküszöbölnek.

4.5 V8 570 ló 9000-es fordulaton

A második emeleten folytattuk a szájtátást, ahol rögtön az Enzoval és brutális motorjával találtuk szemben megunkat. Képen vagy videón fel se tűnik, hogy valójában mekkora tepsi.

Az orr két szélső lyukán ömlik be a hűtőlevegő és a motorházon láthatókon távozik

6.0 V12 660ló 7800-as fordulaton (2002)

Érdemes megnézni, hogy mekkora a két hengersor és mekkora lesz a motor a segédrendszerekkel együtt

Ez a második emelet első része: Enzo, Testarossa, Dino, California, F40, F50 és temérdek F1-es motor

Gyerekkorom kedvence: Testarossa (a másik a 308 GTS)
4.9 V12 390 ló 6300-as forulaton (1984)

Dino 246 GT
2.4 V6 195 ló 7500-as forulaton (1970)

FXX
6.2 V12 800 ló 8500-as fordulaton (2005)

Ez az FXX, egyfajta Enzo Scuderia (a Scuderia a Ferrarinál a spártaibb, de gyorsabb változatokat jelöli). Ára körülbelül 1 milló €, és azért a pénzért a kedves tulajdonos még csak haza sem viheti az "autót", a gyár által szervezett versenyhétvégéken indulhat vele, aztán szépen elrakják neki a következő futamig. A tulajdonosok pedig információcserével segítik a gyárat.

275 GTB4 1966-ból szolid 300 lóval

F430 váz egy Piluval megspékelve

A Ferrarinál tett látogatásunk itt véget is ért, még készült egy két csoportkép, visszamentünk egy két autóhoz kimaradt képeket megcsinálni, aztán mivel nagyon érdekelt minket egy tesztvezetés valami emberi áron, megérdeklődtük a pénztárnál mik a lehetőségek. Meglepetésünkre közölték, hogy náluk semmi ilyesmire nincs lehetőség, amin erősen elcsodálkoztunk. Kilépve az ajtón ez a látvány fogadott minket, reggel még egy darab autó nem állt itt. Egy német társaság érkezett.

Miközben fotóztunk egy csinos olasz csaj lépett oda hozzánk, kissé nyomulósan, hogy szeretnénk-e Ferrarit vezetni. Mik a részletek kérdeztük angolul, mire úgy elkezdte darálni a kocsikat, időtartamokat és az ezekhez tartozó árakat, hogy nem tudtuk követni. Mindenesetre mondtuk, hogy majd megyünk. Inkább körül kéne nézni előbb gondoltuk, nem szerettünk volna beleszaladni valamibe.
A helyet egyébként már odafele is láttuk, rögtön a Galéria melletti sarkon tanyáznak, egy 10 perces vezetés autótól függően 60-100 € körül van. Van egy California-juk, egy F430-asuk és egy F430 Scuderia-juk. Természetesen ebben a sorrendben drágulnak.
Hosszas tanakodás után Pilu benevezett egy 10 perces vezetésre. Miközben vártuk, hogy visszaérjen a tapasztalatokkal, elhúzott mellettünk a bejegyzés elején látott Murciélago. Nem messze állt meg, ezért Jani utána szaladt megnézni. Kiderült ,hogy két sarokkal odébb egy másik társaság is van, akiknél szintén lehet tesztvezetni. És nemcsak olcsóbbak, de van LAMBORGHINIjük is :D

Megvártuk Pilut és átmentünk mi is megnézni, mik a lehetőségek. Sokkal barátságosabbak voltak, tudták hogy kell üzletet csinálni, de egyáltalán nem volt lehúzás érzésünk. Még azt se mondtuk, hogy akarunk vezetni, de beülhettünk mindegyik kocsiba, fotóztuk egymást, kinyitották nekünk a motorteret, a csomagtartót :)

Rögtön egy 20 perces vezetést ajánlottak nekünk 120 €-ért. 10 perc a Murciélagoval, 10 perc az F430-cal. Ha ketten vezetünk akkor nem kell visszajönni kocsit cserélni. Ez azért kicsit éhgyomorra jött, de jól kidolgozott koncepció volt az biztos. Viszont a 120 €-t kicsit sokalltuk, ennyit nem szántunk rá. Látták hogy tipródtunk, mint az a bizonyos galamb, úgyhogy engedtek az árból: 100€ és Mártit, Pilut meg Vinyót elviszik egy gratuito körre. Na erre már ugrottunk! Arról nem is beszélve, hogy így már elmondhatom magamról, hogy vezettem V8-as és V12-es autót is!

Ekkora felvezetés után következzen akkor a blog első saját készítésű videója, rögtön HD minőségben a K-7-tel. Sajnos a "csapatásról" nincs videónk, azt kénytelen vagyok megpróbálni szövegesen visszaadni.

Rögtön le kell szögeznem, hogy a KRESZ szabályokat természetesen tiszteletben tartottuk, ezért amit ezután írok puszta kitaláció, ha megtörtént eseményekhez hasonlítanak, az csak a véletlen műve lehet :)
Én kezdtem a Murciélagoval; nem voltam nyugodt. Két okból: tűkön ültem, hogy végre egy Lambot vezethessek, másrészt ez akkor is 600 ló :) Életre keltettem, fantasztikus érzés egy 6,2 literes motor az ember hátában.

Az ülések természetesen körbeölelnek, mint az anyaméh, viszont meglepő módon rohadtul nem lehet tudni hol vannak a sarkai. Ezért álltam ki olyan óvatoskodva, mint ha tojások lettek volna körülöttem az aszfalton. Se a beton kockát nem akartam megtalálni a bal oldalon, se a jobbomon lévő Ferrarit. Két ilyen kocsit talán luxus lenne leamortizálni egy napon, főleg hogy a szerződésben kötelezettséget vállaltam minden kár megtérítésére...
A Lamboban ülő srác nem igazán engedett szabadjára, ami valószínűleg amiatt volt, hogy kicsit már lógott a kocsi bele, 1-2-ben kért, hogy ne forgassam 3000 fölé, 3-tól már taposhatom ahogy tetszik, de visszafele váltásnál hagyjam, hogy az automatika váltson, hangzott az instrukció . Nem nagyon tetszett... (Jani alatt amikor visszafele jöttünk egyszer meg is hülyült az elektonika, újraindításra helyreállt) Az első piroslámpánál még morgolódtam, de a másodiknál már rájöttem, nem is olyan baj ez, többször lehet kövér gázt nyomni. Két lámpa között is simán 120-140 fölé gyorsultunk. A fék és a gázreakció is nagyon furcsa, finom gázt adni eleve nehéz egy ekkora motornak, de finoman fékezni se könnyű. Kis nyomásra körülbelül annyit érezni, hogy a nyereg ráfogott a tárcsára, kicsit nagyobb nyomásra már bólintunk. Érződik, hogy arra tervezték, hogy 250-ről is megálljon.

Átülve az F430-asba, ég és föld a különbség. Sokkal könnyebb, kisebb, légiesebb a Murciélagohoz képest. Nem csoda majdnem 2 literrel kisebb a motor., az autó is talán kétharmad akkora. A világító "check engine" lámpát firtató kérdésemre az volt a válasz, hogy ez egy Ferrariban normális :) Olaszok... Itt nem kellett visszafognom magam, ez a srác nem nagyon tudott angolul, nem is nagyon érdekelte mit csinálok. Mindig magasan tartottam a fordulatot, hogy gázelvételnél höröghessen a motor, mint ebben a totalcar tesztben 2:32-nél:

Néhány körforgalomban próbáltam pakolni neki, tetszett az olasz srácnak is, ahogy vezetem, de attól hogy legalább kicsit elinduljon a hátulja nagyon messze voltunk. Visszaérkezve elbeszélgettünk, melyik kocsi milyen volt és bár a Ferrari mindenben jobbnak tűnt mégis azt mondtuk mind a ketten, hogy Lamborghinit vennénk, ha lenne ilyen problémánk. A legszebb az volt az egészben, hogy miközben beparkoltunk egy pillanatra felmerült bennem, hogy befizetek még 20 percre :D

Ahhoz képest, hogy Maranelloban voltunk, erre a képre vagy 10 percet vártam

1 év 7 hónap 13 nap

2010-05-12T23:01:00.004+02:00

Gyorsan meg is magyarázom a hülye címet :) Ennyi ideje indult a blog, a napi látogatókat azonban csak egy pontosan 1 éve figyeli nekem a ClustrMaps, ezért a mai napig vártam az első "vessünk számot" bejegyzéssel.

Tehát a mérleg egy év távlatából: 3,306 látogató a világ 33 országából, ha lazán vesszük, lefedve az összes földrészt. Ez átlagosan 9 látogatót jelent naponta, a napi maximum ha jól emlékszek 65 látogató volt.

Remélem 1 év múlva sikerül megduplázni ezt a számot :)

Olaszország 2010 - Második nap: Velence

2010-05-12T19:06:00.002+02:00

A délutáni-esti padovai városnézés után 25-én vasárnap átmentünk Velencébe. Autópályán nagyon hamar ott voltunk. Érdekes az egyetlen városba behajtó út, amely egy mesterséges töltésen fut. Velencébe kocsival természetesen nem lehet behajtani, ezért két hatalmas parkolóház van a kikötő mellett. Behajtásnál az automata rendszámról azonosította a nemzetiséget, és magyarul közölte velünk, melyik emeletre hajtsunk, hogy szabad helyet találjunk.

A kikötő a parkolóház tetejéről

Az első hídon átkelve rögtön az igazi hamisítatlan Velencét kapjuk (leszámítva a vasútállomás épületét) kápolnával, vízibuszokkal, gondolákkal, csak a rettenetes csatornaszag hiányzott ezúttal hál' Istennek.

Canal Grande

Mint minden turista, mi is a Szent Márk tér felé vettük az útunkat először. Mondjuk ebben a formában ez némi túlzás, a sok ki sikátoron, zsákutcákon keresztül elég nehéz tartani az irányt és persze minden második sarkon akad valami amit érdemes megnézni.

És nem esett a vízbe senki :)

"Természetesen" nem gondoláztunk, szerény 80 euró körüli összegre emlékszek. Próbáltunk tartalékoltni, hiszen másnap Maranello volt az útirány. Egy kis kávézással egybekötött borkóstolás, azért természetesen belefért. Remek chardonnay-t ittunk, miközben élveztük Velencét és az "olasz életérzést".

A borkóstolás után körülbelül 10 métert tudtunk menni, mert egy olyan cukrászda(?) mellett mentünk el, ahova muszáj volt bemennünk. Sajnos nem fotóztam le a kirakatot pedig érdemes lett volna. Nem tudok magyar megfelelőt, de olyan mogyoróval megtömött sűrű csokimassza-szerű sütit vettünk, hogy egy kb. 10 dekás darab nekem egész nap kitartott. Rendkívül tömény volt.

Néhányszor elhagytuk egymást, mert Csokiék nem akartak bort kóstolni és előre mentek, de a Szent Márk térre már újraegyesülve futottunk be. Természetesen megnéztük a Szent Márk székesegyházat, ahova elvileg nem lehet fényképezőgépet és táskát bevinni. Mivel nem mentünk be mindannyian, én rendesen kint hagytam a fotóscuccot, nem akartam esetlegesen kétszer végigállni a sort. Bent persze ( az ellenőrzés ellenére) boldog-boldogtalan fotózott a kis kompaktjával, de volt akinek DSLR-rel is sikerült bejutnia... Maga a székesegyház egyébként fantasztikus belül, rendkívül gazdag aranyozott mozaikképekben. Amikor felkapcsolták a világítást akkor tátottuk csak el igazán a szánkat.
A panorámán középen látható 98,6 méter magas harangtornyot se hagyhattuk ki, melynek tetejére lift repíti a turistákat és remek kilátást ad a város minden pontjára, még a tömeg se volt túlzottan nagy fent, bár sorban állni itt is kell. Körpanorámára innen sajnos nincs mód.

San Giorgio Maggiore sziget

Santa Maria della Salute

A harangtorony után futottunk bele az első csalódásba, a sóhajok hídjából ugyanis ennyit láttunk:

Köszönjük Bvlgari!

Nem értem, ezt hogy engedhetik, még ha a két oldalt lévő épületet renoválják is, szerintem ez akkor is durva és illúzióromboló.

Kedvenc vízitaxim

Ennyi séta után azért már kezdtünk megéhezni, és bár találtunk egy élelmiszer boltot, ahol estére be is vásároltunk, egy éttermet azért kerestünk, hiszen nem ettünk főtt ételt, mióta elhagytuk Kishazánkat. Néhány palack bort is vettünk, az esti borkóstolóhoz. Utólag kiderült, ez hiba volt.

Nem, nem a kép ferde, Velencében is van ferde torony :)

A képen kék sátras, nagyon hangulatos kis vendéglőt választottuk ki. Tetszett, hogy rögtön a csatorna mellé lehet kiülni. Jöttek-mentek a vízitaxik, ami az első 5 percben még tetszett, később azonban már kicsit zavaró volt.

A szemben lévő étterem se volt gyenge

Miközben az étlepot próbáltuk dekódolni, kezdtük sejteni, hogy itt is kétszer annyit fogunk fizetni, mint amennyi az étlapon szerepel, a különböző szervizdíjak és hasonlók miatt. Fejenként kell fizetni x eurót csak azért mert leült az ember és emellé jön még természetesen a körülbelül 10-12 % szervizdíj. Ez mindenhol szerepel a számlán, és az étlapon(!) is, az már változó, hogy mekkora betűmérettel. Számításunk körübelül helytálló is lett :) Olaszországi éttermekben ezt érdemes fejben tartani, a meglepetések elkerülésére.

Csak a 24 órás órát ismerik

Kezdtünk kifutni a délutánból, mert estére Bolognaban kellett lennünk következő szállásunkon és még vissza kellett jutnunk a kocsihoz is. Így elindultunk visszafele összességében egy nagy kört téve, amit a nap eleji borkóstolós helyünk zárt be (csodával határos módon visszataláltunk) ahova beültünk még egy pohárkára, ezúttal egy helyi vörösbort vettünk górcső alá, majd visszaballagtunk a kocsihoz.

Olaszország 2010 - Első állomás: Padova

2010-05-05T11:12:00.002+02:00

Igyekezni szeretnék a képek feldolgozásával, hogy minél hamarabb kikerülhessenek az oldalra, azonban pénteken 39-es lázzal sikerült hazaérkezni, amit azóta is csak az Algopyrin tart kordában. Időm az így természetesen van, amíg itthon lábadozok, a közérzetem viszont meglehetősen rossz. A képfeldolgozási folyamat is több lett egy lépéssel, mert a K-7 RAW-jait zajszűrni kell, anno a K100D-nél ezt még meg lehetett úszni. A cél mindenesetre, hogy május 12-ig mind a hét nap beszámolója elkészüljön, ami már most húzósnak tűnik.

Indulás: 6:00
Meglepő módon sikerült tartani az időpontot, pedig volt rajta vita bőven. A magyarországi zötykölődős és autópályás szakasz elég eseménytelenül telt, a Kőröshegyi völgyhíd se túl impozáns, ha nem távolról nézi az ember. A sok autópálya alagúton kívül, csak egy Porsche Panamera tudott minket némileg felvillanyozni. Azt is meg kellett állapítanunk, hogy nem csak nálunk kell földet hordani az alagút tetejére...

Közeledünk a szálláshoz Padovában. Ez a kavicsos burkolat egy nap alatt kinyírta a talpunkat

A szállásra nem tudtunk bemenni, mert korán érkeztünk, így addig körbenéztünk a főtéren, ami gyakorlatilag egyetlen nagy (kínai)piac volt napközben. Alig tudtam értelmes szöget találni. Viszont remek kávét ittunk egy nagyon hangulatos, bár néhol kissé ambivalens stílusú kávézóban.

Piazza delle Erbe (főtér) nappal

és éjjel

A sok gyümölcsnek látszó tárgy mind gumicukor

A Basilica di Santa Giustina szemből valahogy annyira érdektelennek tűnt (hatalmas teljesen dísztelen kistégla fal), hogy csak ezt a részletét örökítettem meg.

Belülről már sokkal több érdekességet tartogatott, hatalmas "világos" tér, gyönyörű freskók, domború mennyezet...

Útitársak

A check-in-re visszaballagtunk a hostelhez, ahol nem azt a szobát kaptuk amit lefoglaltam, de olcsóbb volt, így elfogadtuk. Utólag lehet, hogy hiba volt :) Kissé katonaság hangulata volt, 4 ágy, 3 szék, szekrény nuku. Másnap kaptunk reggelit is, Pilu már előre szólt, hogy sok mindenre ne számítsunk (19 euró/nap mellett amúgy se). Végül valamilyen általunk választott automatás kávét, egy zsemlét, mini vajat, lekvárt, nutellát és egy előrecsomagolt mini croissant kaptunk. Napkezdésnek elmegy.

Pálya kizárólag korisoknak

Range Rover reklám

Basilica di Sant'Antonio

A Basilica di Sant'Antonio belső udvara

A hangulatos kis utcákon beültünk még egy kávéra. Pilu meg akarta velünk kóstoltatni a Café Correttot. Különlegessége hogy grappa van benne. Elsőre izgalmasan hangzik, de akkor lesz csak igazán az amikor az ember megtudja milyen lehet a forró pálinka. Elég jól elücsörögtünk mellette...

Kijelentkezés előtt vettem észre, micsoda biztonságban fürödtünk :)

Frissítés: A véletlenül Adobe Standard-ben lettek feldolgozva a képek, ezért eléggé eltérnek a színek az eredetitől. Már folyik a javítás, de itt nem lesznek egy darabig lecserélve a képek.

Kirándulni megyünk

2010-04-22T22:05:00.007+02:00

Jövő héten szünet lesz a blogolásban, mert szombat hajnalban elrajtolunk Olaszországba. Padova-Velence-Bologna-Maranello-Sant' Agata-Firenze útvonalon fogunk mozogni. Ezek közül a negyedik és az ötödik lóghat ki a sorból.
Maranello gyanús lehet a Ferrari főhadiszállás miatt, nem is tagadom a galériát fogjuk megnézni. Sant' Agata-t szerintem már sokkal kevesebben ismerik, miért is érdemes oda ellátogatni. Ez a öklelő bikák vagyis a Lamborghini hazája. Itt gyárlátogatással is egybe lesz kötve a nézelődés, lehet irigykedni :p
A Lamboval kapcsolatban érdemes elolvasni Karotta és Orosz Péter írását az Espada-ról, talán a legjobb cikk ami a totalcar-on megjelent.

Nagyobb térképre váltás

A tihanyi apátság

2010-04-20T14:52:00.001+02:00

Tavaszi Duna-part

2010-04-18T10:12:00.001+02:00

Tavaszi ősz

2010-04-17T08:00:00.002+02:00

Danuvia

2010-04-16T07:04:00.003+02:00

Április 1.

2010-04-01T22:35:00.001+02:00

Április 1. ugyan a bolondok napja, de talán elfér néhány furcsa fotó is:

Társadalmi probléma a Népligetben (két betűt inkább eltüntettem...)

Mit is lehet erre mondani

Védett érték

Gratulálunk a kedves gazdinak

Gyilkos fák a Népligetben!

2010-03-24T20:58:00.003+01:00

O. Fanni (23) szombathelyi lakos könnyen áldozatává válhatott volna könnyed tavaszi sétája alkalmával ennek a gyilkos népligeti tölgynek(?) miközben az ébredező természet szépségeiben gyönyörködött. Ebben a fában sajnos életerő már nemigen lakozott, más se nagyon...

Belülről, láthatatlanul korhadt szét teljesen a fa

Igen elcsodálkoztunk, a fa maradéka ugyanis teljesen szivacsos volt. Ezért kell figyelni ezekre az öreg fákra és azért vágnak ki sokszor egészségesnek tűnő fákat, ami sokakban erős ellenszenvet kelt.

Fadoktor

Ismerkedés

2010-03-07T06:28:00.006+01:00

Több mint 3 év után váltam meg a K100D-től. Terveztem egy nagy összehasonlító tesztet az objektívekkel kapcsolatban a két vázon. Miként változik a teljesítményük 14 Mpixelen... Erre végül sajnos nem lett időm. A K-7-essel kapcsolatban még gyűjtöm a tapasztalatokat, ha kiforrt a mondanivalóm sava-borsa, azon melegében tálalom.

Talán az első valamire való képem az új vázzal:

Kicsi frissítés: Ez meg a második :)

Limitált szériás ezüst Pentax K-7

2010-02-22T22:58:00.004+01:00

Ismerős nem? :) Pentaxosoknak legalábbis az lehet, hiszen volt ilyen modell a K20D-ből is, az Titanium névre hallgatott és ugyancsak 1000 db-os szériában készült. FA szériás Limitedekhez az is ideális választás volt, ahogy ezt is ezekhez ajánlja a gyár. További ismertető jegy, (ha az ezüst szín nem lenne elég) az arany SR felirat.

Limitált vázhoz más nyalánkságok is járnak, mint például ez az exkluzív aranymetszés segédrácsos mattüveg és egy különösen ütés és karcálló üveg ami az LCD-ket védi, hogy a fotós csak a fotózásra koncentrálhasson :)

FA 77-es Limiteddel

FA 43-as Limiteddel

FA 31-es Limiteddel

http://www.pentax.jp/japan/imaging/digital/slr/k-7/limited/

Uncle Jack - HD videó K-7-tel forgatva

2010-02-12T23:31:00.003+01:00

Kétségbeesett szökevények éjjeli odüsszeiájába csöppenhetünk ezzel a teljes egészében K-7-tel forgatott rövidfilmben. Egy őrült bohóc, a varázslatos pirulák :), és egy estimese veszett iramú, csapongó kalanddá állnak össze. Teljesen egészében éjjel Denverben forgatott HD film, melyet DA 10-17 mm, DA* 16-50 mm és DA* 60-250 mm-es objektívekkel forgattak.

Eladó a K100D

2010-02-09T16:53:00.005+01:00

Megérett az idő a váltásra, terveim szerint feljebb lépek és egy K-7-es lesz az utód.

Így aztán:

Eladó Pentax K100D kit

22500 expo van a vázban, hibátlanul működik. Doboz, számla, egyebek megvannak hozzá, az LCD-ket fólia védi + 4 új eneloop akksi is (2x voltak feltöltve).

Ára: 55.000 Ft
A czekmeisterd kukac gmail pont com-on lehet érdeklődni!

Napi kép

2010-01-31T22:27:00.004+01:00

Sasszinkron

2010-01-20T22:49:00.007+01:00

Most hétvégén sasszinkron volt az egész országban, hogy ez tulajdonképpen micsoda, azt itt lehet elolvasni. A tolna-megyei csoportból sajnos csak 3-an voltunk, az időjárás se volt éppen kedvező.

Én végeztem kis előkutatást Madocsa-Bölcske határában. Madocsán volt sas, de sajnos amint befordultam az erdő sarkán, egyből kiszúrt és elhúzott Bölcske felé. Bölcskén két volt osztálytársam segített abban, hogy megtaláljuk a fészket - ezúton is köszönet nekik - fagy nem volt, ebből következően sár igen... Azért leküzdöttük a nem túl nagy távot, egész hamar meglett a fészek, sajnos madár nélkül.

Sasfészek

Néhány éve természetesen pont ezt az erdőt - ahol a fészek található - próbálták meg kivágni. A természetőrök épp akkor értek ki amikor a szomszédos fát próbálták meg kivágni. Vitte volna magával a fészket is egyből...

No, hát ha sas nem is volt, 5 hattyút azért láttunk, ami a Dunán azért annyira nem gyakori, és nagy élményem volt amikor elhúztak felettünk: még sosem láttam hattyút repülni :)

Kicsit sötét, kicsit bemozdult, de az enyém

Szekszárdon azért már komolyabban mentünk, egész nap terepjáróval, spektív is volt. Az időjárás sokat nem ígért, borús, párás idő volt. Az első sas ennek ellenére viszonylag hamar meglett. A tolereanciaküszöbe sajnos elég alacsony volt, 5-600 méterre voltunk tőle, mégis mire felállítottuk a spektívet jobbnak látta odébbállni. Láttunk még vörös vércsét, kékes rétihéját, egerészölyvet és egy nagy őrgébicset.

Ladomány mellett ez fogadott minket

A második és egyben utolsó rétisast pedig útban Mőcsény fele láttuk. Még spektívvel is messze volt, de annyit azért meg tudtunk állapítani, hogy átszíneződő, tehát fiatal egyed volt.

Wroclawban Fanninál

2010-01-12T23:49:00.000+01:00

Az év utolsójának szánt bejegyzésből, sajnos az Újév elsője lett, így tekintsétek Újévi köszöntőnek. A késlekedés oka, hogy még a tavalyi évről sem készült el rengeteg fotóm, össze kell kicsit szednem magam.

Rendhagyó is lesz ez a bejegyzés, mivel többszöri nekirugaszkodásra sem sikerült jobban lecsökkentenem a képek számát, így most amolyan képalbum következik sok duma helyett :) Íme:

A városháza a Főtéren (Rynek)

A városháza másik oldala és a karácsonyi vásár

Vattacukorban azt hiszem lenyomnak minket

Törpék vannak elszórva a város különböző pontjain.

Veterán Simson

A katedrális nappal

és éjjel kivilágítva

A pécsi lakatos kerítéshez hasonlóan itt lakatos híd van. A lengyel fiatalok kissé kreatívabbak

200 méteres körzetre általában 4 templom jut. Meglepő módon ezek itt azon kevesek közé tartoznak, amelyeknek van tornya

Az egyetem főépülete. Ide jár Fanni

Éppen diplomaosztó volt a díszteremben

Tömörfa korlát kamu márvánnyal

Ide lehet, hogy nem lett volna szabad bemenni :) Az egyházi hivatal hátsókertje

A katedrális tornyába lift visz fel

Kb. 200 híd van a városban. Ennek a háznak is saját hídja van

A vásárcsarnok

Krakkó

A krakkói katedrális