2009. december 27., vasárnap

Nikon vakut Pentaxra?

Időről-időre felmerül a kérdés, főleg a DSLR világba újonnan belépők és azok részéről akik nem akarnak hobbijukra sokat áldozni, hogy milyen vakut érdemes venniük. Már többször leírtam topikokban a tapasztalatomat, úgy gondoltam összefoglalom itt. Ahogy az obikból sincs túlkínálat Pentax vonalon, használt vakukból sem túl nagy a paletta.
A régi FTZ sorozatú Pentax vakukat sajnos a K széria nyugdíjazta, illetve ezek csak TTL-t tudnak P-TTL-t nem, így max manual módban lehet őket használni. Ha kicsivel több kényelmet szeretnénk, akkor olyan vakut kell keresni aminek automata módja is van. Ezek jellemzően a 10-30 ezres kategóriában mozognak. Természetesen némi megkötés itt is van, be kell állítanunk a vakun az érzékenységet, blendét, gyútávot. Ha bármelyik változik, utána kell állítanunk a vakun is. A Pentaxok vakuszinkronja 1/180 s. Apróság, de azokon a vázakon, amelyeken nincs külön X mód a tárcsán csak 1/160-adot fogunk tudni beállítani, mivel az 1/180 csak akkor válik elérhetővé, ha a váz vakut észlel (a középérintkező úgy tűnik ehhez nem elég). M-ben 1/160 után 1/200 a következő érték.

Az én választásom anno sokak meglepetésére a Nikon SB-24-es vakura esett. Az ötlet nem tőlem származik, de működik a dolog. Nem akad össze a kommunikáció a vázzal, működik a stand by-ból felébresztés és van egy hatalmas infra LED-je ami szintén működik fókuszálás alatt. Az hogy ez segít-e a váznak bármit is, nem hiszem, de érdekes hogy működik. Motoros zoom is van, sajnos ezt az infot nem kapja meg a vaku, így ezt a szolgáltatást buktuk (manuálisan persze gombnyomással állítható).
Automata módban (ahogy a Nikontól megszokhattuk) rendkívül pontosan mér fényt, stroboszkóp mód is van (max. 10 Hz) és választhatunk első/hátsó redőnyre szinkronizálást is. A fej forgatható, dönthető, makrózáshoz lejjebb is lehet dönteni a vízszintesnél.
Apró de fontos kényelmi szolgáltatás, hogy az LCD háttérvilágított, ami égve is marad, amíg be nem fejeztük a beállításokat.

Egyéb kérdésekben pedig ajánlom a pentaxfanclub.hu tudástárát!

2009. december 9., szerda

Eurotrip: irány a Retyezát - Nyolcadik nap: Hazafele


Elérkeztünk a túra végéhez, már csak egy kis kulturálódás maradt, hazafele nem hagyhattuk ki Vajdahunyad várát.

Összekaptuk magunkat miután elfogyasztottuk felséges reggelinket, és beütöttük a székely bácsinak (iGO hang) a várat. Érkezéskor elsőre meglepő a hasonlóság, másodikra azért már sokkal kevésbé. A stílus tényleg nagyon hasonlít, felépítésében azért nagyon eltér a két vár.

Ez ugye a milyenk, amit Alpár Ignác tervezett az 1986-os milleniumi ünnepségekre.
(forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/File:Vajdahunyad_vara_21.jpg)

Ez pedig az eredeti

Mivel lúzerek/rendes gyerekek vagyunk (nemkívánt rész kihúzandó) és géppel a nyakunkban érkeztünk a pénztárhoz, le is gomboltak rólunk néhány lejt a fotózási engedélyért. Cserébe kaptunk nyakbavalót is, hogy a sok nyomi aki egyébként nem fizetett, de csattogott össze-vissza lássa, hogy vannak még ilyen lúzerek/tisztességes emberek (nemkívánt rész újfent kihúzandó). No mind1, ennek örömére lőttem gyorsan egy panorámát.
Az első benyomás, hogy nagyon lepusztult, de végre nekiálltak felújítani. Egy részen már új tető van, és a homlokzatot is restaurátorok vették kezelésbe.

Nézelődtünk, hogy merre érdemes indulni, ekkor botlottunk egy románinai magyar csoportba. Természetesen megpróbáltuk kihasználni a lehetőséget, amit a csoport vezetője is észrevett és kedvesen köszöntötte az új tagokat :) Így igazán kimerítő mennyiségű információt kaptunk a vár gyakorlatilag minden szegletéről.

Vámpíros filmek helyszíne is volt már

Személy szerint remélem, hogy a restaurátorok ehhez a részhez nem nyúlnak

A vár egyetlen "megmaradt" kandallója

Hunyadi János szobra (csodák csodája magyarul is kiírva)

Van két gyönyörű boltíves terem. Ha vittem volna állványt, igazán szép panorámaképet lehetett volna csinálni róluk. Sajnos a középső kép ezen is bemozdult.

A város képére még erősen rányomja a bélyegét a Ceausescu-féle rendszer, bezárt vaskohóval és egyéb ipai létesítményekkel. Amúgy is kicsit olyan érzése van az embernek, hogy egy nagy darab beton az egész. A zebrákra nagyon kell figyelni, mivel teljesen lekoptak, újra nem festik, de mindig akad néhány magabiztos gyalogos. Így sasolni kell a táblákat.
Még bevásároltunk a hazaútra, vettünk némi román sört is. Meglepetésünkre a románoknál 3 literes strapa palackos sör is létezik... A hazaút jódarabig eseménytelenül telt, a barkochbázást leszámítva. Odafele már hozzászoktunk, hogy a románok magyar mércével elmebeteg módon előznek, a legveszélyesebb helyeken és az 50-es tábla egy vicc nekik. Ez addig rendben is volt amíg egy még idiótább buszosnak a 70 sem volt elég városban és záróvonalon nekiállt mineket előzni, úgy hogy az utánfutóval kihíján betessékelt az árokba, mindezt úgy hogy a túloldalon 2 rendőrautó állt. A rend éber őrei természetesen nem láttak semmit. Ezt a mutatványt sikerült megismételnie kb fél órával később (ekkor egy autóval volt előttünk, megérte nem?), amikor egy román Golfot állt neki előzni kanyarban. A bibi csak annyi volt, hogy feltűnt egy autó szemből is... Derék barátunk ezt az ismert elven oldotta meg, egyszerűen visszahúzta a buszt a saját sávjába, miközben a golfos vészfékezett. Én előrelátóan lemaradtam, sejettem, hogy vmi ilyesmi következik. És ez a kolléga csak egy a sok közül...
Mindenesetre egyben hazaértünk Pestre, leszállítottam a srácokat, Bandiéknál még kaptam egy finom vacsorát (Mégegyszer köszönet érte!), elmeséltük dióhéjban milyen volt, aztán még hazaromboltam Paksra is.
Itt a vége fuss el véle, aki végigolvasta idáig erdélyi túránk történetét annak köszönöm és remélem élvezhető volt. Nemsokára Wroclawból jelentkezek :)

2009. december 6., vasárnap

Eurotrip: irány a Retyezát - Hetedik nap: Lejtmenet


Ezt a részt szeretem a legkevésbé az utazásokban. Amikor hazafele össze kell pakolni. Mindent ki a sátorból, viszonylag helytakarékosan vissza a hátizsákba, ahol ugyan annyival több hely van amennyi kaja elfogyott, viszont a szemetünket le is kell vinni a hegyről. Ezt sajnos senki nem teszi meg helyettünk. Sátorbontás, érzékeny búcsú a Bukurától, aztán irány Darány! Persze csak miután megmásztuk a hágót... újra.

A hágón lefele, hogy szórakottassuk egymást elkezdtünk barkochbázni, amibe annyira belejöttünk, hogy még másnap Magyarországra hazafele is végig ez ment. A hágó alatt a patakból feltöltöttük a vizespalackjainkat, aztán kényelmesen, de ügyelve az időre megindultunk lefele. Enciánig nem is történt semmi érdekes azon kívül, hogy egy-két feladvánnyal mindenkinek sikerült a kérdezők agyára mennie, főleg bizonyos tulajdonságok eltérő értelmezése miatt :)

Utána következett szerintem a kedvenc szakaszunk, a törpefenyőket újra felváltották a magas erdei fenyők, a levegő párás lett, a kövek síkosak, vastag mohapárna, rengeteg gomba mindenütt.


Egy teljes napot el tudtunk volna még tölteni ott keresgéléssel, fotózással. Minden nagy gomba alatt egymással versenyezve nőttek az apróságok. A nagy vadászat közben nagyon kellett vigyáznunk is, rettenetesen csúsztak a kövek, minden pillanatban számolni kellett vele, hogy megcsúszhatunk.

És akkor Bandi megtalálta ezt

Ezen a vargányán persze mindhárman lehidaltunk, én legalábbis biztos, igazi mesebeli, hatalmas gomba volt. Kettévágás után sajnos kiderült, hogy megenni nem lehet, belül már szét volt rágva.
Mire leértünk Pietreléhez már erősen untuk a banánt, meg főleg az esőt ami a hágó óta alig hagyta abba. Bandi kínai ocó esőkabátja meg hekkelve se nagyon bírta. Én viszont Cârnic-fele menet, mivel egész héten nem ázott be a kitudjamennyirejó Quechua-s bakancsom, gondoltam ideje egy kis tesztnek, ha a kocsihoz vizes zokniban érkezek az már nem gond, ott úgyis átöltözés lesz. Az eső ugyanis patakban folyt az úton végig, én meg annak a közepén sétáltam. Ha ezt is kibírja akkor nagyon megérte... És kibírta olyannyira, hogy nem is nagyon akartam elhinni.
Cârnicben megkérdeztük azért a Codrin panzióban, akad-e esetleg három helyük, de határozottan nem volt nekik, így bedobáltuk a cuccot a Meganeba, végrehajtottunk egy igen bonyolult átöltözést, azon igyekezve, hogy a kocsiba minél kevesebb víz és sár kerüljön és igyekeztünk minél hamarabb aszfaltot érni, mert este 9-re Csernakeresztúrra kellett érnünk, ami nem 2 km volt.

Cârnictől lefele a főútra, már túl a sziklás köves útszakaszon

Navigációval se volt könnyű dolgunk, a helységben ugyanis az iGo csak egy utcát, természetszerűleg a főutat ismeri, a valóság kicsit bonyolultabb volt. Mire nagy nehezen ráakadtunk a keresett utcára 20:45 volt, ígéretünk szerint 21-ig odaérünk. Természetesen az utcát újraszámozták, először egy rossz és cseppet sem szimpatikus helyre csöngettünk be. Hál' Istennek nem voltak otthon, aztán végül sikerült ráakadnunk Dávid Endre vendégházára.
Nagyon kedvesen fogadtak minket, a helyünk is minden igényt kielégített. Külön épület a vendégeknek, fürdővel, TV-vel a szobánkban. Elég bizonytalanok voltunk, hogy mi lesz a válasz, de azért megkérdeztük, hogy kaphatnánk-e vmi vacsorát. Rántottát tudtak javasolni, ami nekünk tökéletesen megfelelt. Mire lepakoltuk a cuccainkat a szobában, már kész is volt, olyan sárga tojásból, ami csak falun van, kakastaréjjal (sült szalonna), kovászosuborkával és szilvapálinkával. Mindent elpusztítottunk és maximálisan elégedettek voltunk újfent az erdélyi koszttal és a házi szilvával is. Ezzel konkrétan nem tudtuk mi a pálya, ezért csak egy kupicával ittunk belőle, egészen addig amíg meg nem jelent az egyik házigazda (aki mellesleg Pécsen dolgozik) és közölte, hogy ilyen fiatalokat még nem látott :) Kedélyesen elbeszélgettünk vele, és a pálinka fogyásával a hangulat is emelkedett, pláne amikor még a saját roséjukból is megkínált minket. Még megnéztük a Brice the nice című méltán híres filmet, amin szétröhögtük magunkat, aztán lefeküdtünk. Nem kellett korán kelnünk, Vajdahunyad vára volt betervezve hazaindulás előtt, ami csak 9-kor nyit.

2009. december 5., szombat

Eurotrip: irány a Retyezát - Hatodik nap: Semmittevés


Nyilván nem kell nagy képzelőerő a cím után, hogy kitaláljátok, mit csináltunk ezen a napon. Az időjárás nem lett jobb a peleagashoz képest, reggel is csak azért keltünk fel, mert a többiek sajnos szedték a sátorfájukat. Miki gyorsan le is lejmolta a fölös kajájukat. Ekkor csodálkoztunk rá újból teheneinkre is. Senki se gondolta volna, hogy ilyen jó hegymászók.

Gyors e-mail csere, hogy meg tudjuk osztani egymással a képeket, amiből végül nem lett semmi, mert lefelé elhagyták a gépüket :s

Ha már felkeltünk, persze jöhetett a reggeli, kivételesen bent a sátorban. Miki bátor volt és a gázfőzőn melegített bent a sátorban. Bandi is követte volna a gyakorlatot, de én határozottan ellene voltam. Mivel következő nap mi is indultunk lefele, leltárba kezdtünk és amit nem akartunk lecipelni azt megettük :)
A következő probléma volt, hogy még nem tudtuk sikerült-e elintéznie Miki Anyukájának a hazaút előtti szállásunkat, így ebéd után ők nekiindultak a hágónak térerőt vadászni. Én sajnos ebből kimaradtam, még javában főtt a levesem... és újfent eső készült. Miután elköltöttem instant 21. századi ebédemet, nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal, így maradt a témavadászat.

Többre sajnos nem futotta, mint még 2 panoráma a Bucura tóról és egy kis madarazásra. Közben már kezdtem furcsálni, hogy még mindig nem ért vissza Bandi és Miki, pedig már órákkal ezelőtt elmentek. Mire visszaérkeztek újból elkezdett esni, sötétedett is már, de hoztak tejet a helyi pásztoroktól. Igaz önállósították magukat, mivel egyik sem volt ott. Később kiderült, hogy tuti nem friss tejet hoztak, már savanyú volt... Szerencsére nem én kóstoltam bele.

Lett szállásunk is, másnap Csernakeresztúron Dávid Endre vendégházát kellett megkeresnünk. Még gyorsan főztek egy levest az esőben, Bandi a szárnyai alá is vette Mikit, aztán összeraktuk a cuccot amennyire lehetett, megbeszéltük, hogy legyen a lemenetel és el is tettük magunk másnapra, hogy kipihentek legyünk másnap.

2009. december 3., csütörtök

Gépház

Nemrég egy másik gépről néztem rá a blogra, és meglepődve tapasztaltam hogy a legfrissebb bejegyzés után vannak beh*nyva a google adsense hirdetései. Nem ott kellene lenniük, elnézést érte, rövidesen javítva lesz.

Végre lesz időm írni is, hétvégén valószínűleg érkezik a Retyezát túra három befejező bejegyzése, és ha elkészültem a képek feldolgozásával, akkor egy másik utamról is beszámolok a jövő héten, amin vallatóra fogtam a 40-es Limitedet is.