2010. december 12., vasárnap

Gépház: Teszt

Egyelőre tesztjelleggel kerül fel az alábbi kép. A páringi 360°-os panorámákat visszamenőlegesen fel fogom így tölteni. A tárhelyért külön köszönet Fecónak, a know how-ért pedig Takocának!
Ha bármi gondot tapasztaltok jelezzétek!


Körpanorámához klikk a képre! Nagy fájl!

Frissítés 2010.12.23 :
A 360°-os páringi panorámák mind le lettek cserélve. Most már körbeforgathatók, remélem mindenkinek elnyeri a tetszését :)

2010. december 7., kedd

Páring 2010 - Hetedik-nyolcadik nap: Lefele-hazafele

Eljött sajnos a túra vége, már csak a táborbontás és hazamenetel maradt.
Az éjszakai vihar meglehetősen durva volt. Nem ez volt az első ilyen amit a sátornak ki kellett állnia, de szokás szerint nem voltam nyugodt, óránként felébredtem. Volt ugyan nálunk a széles szürke ragasztószalagból vészhelyzet esetére, de viharos szélben, szakadó esőben annak se vettük volna sok hasznát, és egy jelentős mennyiséget már el is használtunk Fanni vadiúj, de már felfeslő Kilimanjaro bakancsára.
A reggel nem volt különösebben barátságos, sűrű köd, ködszitálás, hogy a szomszéd sátorig is alig lehetett ellátni, ami néha átváltott esőbe. Nem a legideálisabb idő elpakolni. Sátrat pláne nem...
A decathlonos Quechua sátor hál' Istennek most is kibírta az "égi áldást". Bandi viszont azzal üdvözölt, hogy szerinte beáztunk. Én mondtam, hogy szerintem nem, de miután kimásztam nekem is feltűnt, hogy sokkal sötétebb színe lett a sátornak. Most először nagyon úgy tűnt, hogy az impregnálás már nem a régi, a külső réteg átázott. Rendesen ki volt feszítve, az átszivárgó víz illetve a pára, a külső réteg belső felén csorgott le, így a beázást sikerült elkerülni. Alulról se áztunk be, elég masszív anyagból van az alja. Jövőre mindenesetre ezt jó lesz fejben tartani.
Tetszett-nem tetszett muszáj volt nekiállni a felszelés elpakolásának, arra hogy jobbra fordulna az idő, semmi remény nem látszott. Olyannyira, hogy ezen a napon egyetlen egy darab kép sem készült, ebből lehet sejteni milyen időnk volt...
A tavalyi esőkabátom megadta magát, idén egy poncho-t hoztam, azt a tipikus barnászöld fajtát. Elég jó anyagú, bár a kapucnija sajnos kicsi a fejemre. Otthon sajnos nem próbáltam fel hátizsákkal együtt, ezért induláskor derült ki, hogy hátizsákkal együtt felvenni igazi szívás, mert a vállpánt természetesen begyűri kétoldalt, alávenni a hátizsákot pedig nem nagyon lehet, mert nincs kialakítva a hátán púp a hátizsáknak... Körülbelül 100 métert tehettünk meg és már meg kellett állnunk körülnézni, hogy "most akkor merre tovább", mert a köd annyira megváltoztatta a tájat, hogy ott se tudtunk magabiztosan mozogni, ahol a hét folyamán ötször jártunk. Nem sokkal később, úgy éreztem, mintha beázna a bakancsom orra (az impregnálásnál nem vettem ki a fűzőt, valószínűleg amiatt). Előkerült az új kamásli, pedig már azt hittem fölösleges kiadás volt.
A lefele út innentől elég eseménytelen volt, leszámítva a csúszós sziklákat. Hamarosan elhagytuk a Refugiul Agatat menedékházat, és a hidat is. Mire a duzzasztógáthoz értünk elállt az eső és kezdett kisütni a nap is, ki lehetett öltözni az esőcuccból. Az utolsó 1-2 km-t már elég nyögvenyelősen tettük meg, ráadásul a Groapa Seaca-ig még fölfele is kellett menni az úton.
A menedékháznál azonnali hatállyal megszabadultunk az összes vizes cuccunktól, befoglalva az összes asztalt (a szobáinkat még takarították), a sátrakat meg kidobtuk a kocsi mellé, nehogy bepenészesedjenek. Közben az is kiderült, hogy házőrzőnket - akit azonnal láncra vertek :) - Jackienek hívják. Rendeltünk egy egész jó ebédet, rántotthúst illetve csirkemellet kaptunk sült krumplival, ami bár hideg volt de legalább finom. Majd miután bepakolhattunk a szobába, jöhetett a várva-várt forró zuhany.

Hétfő reggel igyekeztünk minél hamarabb indulni, okulva az idefele 12 óráig tartó útból. Bár kevesebb cuccunk volt, a bepakolás semmivel se volt könnyebb.

Ilyenkor szokott jönni a történetekben, amikor nem indul az autó. Ez alkalommal nekünk is sikerült ezt megnyerni, az Almera nem volt hajlandó indulni, pedig tegnap este direkt megjáratta kicsit Bandi. 5-6-dik indításra felvett vmi hihetetlenül alacsony alapjáratot (talán ha 400 megvolt), szerencsére egy kis gázra nem fulladt le, magához tért. Nem is volt semmi gond hazáig, de belénk hozta azért kicsit az ideget.

Kis ízelítő a román erdész gépparkból

Egy eléggé lepusztult menedékház



Néhány kilométer múlva olyan zöld zuzmóval borított sziklákat láttunk, hogy rögtön meg kellett állnunk. Egészen hihetetlen színe volt, a természet az egyik legszebb színt vette elő a palettáról. Idefele is megcsodáltuk, de a sötétedésben nem tűnt ilyen szépnek.




Leküzdöttük Petrozsényig a borzalmas tankcsapdákkal borított 17 km-t, aztán csak Temesváron álltunk meg némi útravalóért. Ez a Karánsebes-Lugos-Temesvár útvonal egyébként sokkal kellemesebb, mint a meglehetősen kanyargós Arad-Déva-Petrozsény. Ha ilyen ütemben haladnak az útfelújítással, akkor jövőre ez is teljesen megújul. Az út hátralevő részén hál' Isten már semmi érdemleges nem történt, szerencsésen megérkeztünk Budapestre, már tervezgetve a jövő évi túrát.


Remélem hogy kellemes olvasmányt nyújtott idei túránk története is - csak úgy mint a tavalyi - és a jövőben is olvasóim között üdvözölhetlek.


2010. november 27., szombat

Páring 2010 - Hatodik nap: Gerinctúra no.2


Jubileumi 100. bejegyzés!


Sajnos közelítünk a túra végéhez, már szombat van, este össze kell pakolni amire már nincs szükség reggel, leltározni a megmaradt élelmiszereket és minél többet megenni belőlük, hogy legalább ne kelljen lecipelni. Egész héten nem volt eső, reménykedtem, hogy szárazon pakolhatjuk majd el a sátrat, nem úgy mint tavaly. Cserébe olyan brutálisan leégtem, ahogy még soha. A többiek szerint a nyakam egészen borzasztóan nézett ki, higgyük el nekik.


A hajnali fényekkel keltem, reménykedve hogy valami különlegeset is sikerül megörökíteni. Ha különleges nem is, de minden esetre nagyon szép volt, ahogy a narancssárgára festett felhők átbuktak a hegygerincen. A Hold is erősen vigyorgott még ránk fentről. Egészen világos volt éjszaka is.


Nem sokkal később a többiek is megébredtek, kezdődött a szokásos kicsi reggeli ténfergés, reggeli előhalászása a sátor valamelyik sarkából, vízhordás, gázfőző...
Mára mivel kezdtünk már azért, kissé leamortizálódni, valami lazább programot próbáltunk kitalálni: a döntés az lett, hogy felmegyünk a hágón a gerincre megint, de most nem nyugatra a Nagy-Páring felé indulunk, hanem észak-keletre, aztán megyünk ameddig jól esik.

A Hold is bújócskázott


A tavakat gyorsan megkerültük, a hágót is rutinosan gyűrtük le, csak fent álltunk meg a szokásos térerő vadászatra, hogy tudassuk a szülőkkel, még élünk. Ezúttal az én telefonom bizonyult ügyesebbnek, egész hamar talált hálózatot. Kaptuk is otthonról az időjárás jelentést, otthon esik, holnapra ideér hozzánk. Mondtam, hogy itt magas hegyek vannak másképp alakul az időjárás, mint otthon. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy nem lesz belőlem időjós.

Mandra-, Lung és messze a háttérben a Zanoaga-tó

Nem diktáltunk egy komoly tempót, nem is akartunk nagyon messze menni, de már a Gruiulra menet előjött amiért szeretem a gerinctúrákat. A magasság java részét már megszereztük, hiszen fent vagyunk a gerincen, innentől pedig megvan a motiváció a többi gyors leküzdésére, hiszen egymás után lehet meghódítani a csúcsokat. Készültek is persze egymás után a panorámák.

Alant a Rosiile

Iciri-piciri tengerszem

A Gruiulnál is időztünk kicsit a csúcson, majd félúton a Piclesa-ra is leheveredtünk kicsit, mert mindenki előkotort valami finomságot a hátizsák aljáról, és végül úgy döntöttünk, hogy ezeket a fűben heverészve sokkal kellemesebb elfogyasztani. Találkoztunk másik 4 túrázóval is, ez pedig azért nagy szó mert így már a 20-at közelítette azon emberek száma akiket a hét során láttunk beleértve a juhászokat is :)

Az Iesulra eljutni már igazán nem volt kihívás, igazából ezek a csúcsok az eddigiekhez képest így a gerincen megközelítve csak domb kategóriába sorolhatók :) De azért így is élvezetes. Az Iesulról pedig még egy völgyet csodálhattunk meg, ez Bandi külön vágya volt, mivel megállapítást nyert, hogy a gerincekben az a legjobb, hogy egyszerre két völgyet lehet látni.
Találtunk egy egészen remek sziklameredélyt ahonnan lógathattuk a lábunk a völgy fölött, miközben felkerültek a gázfőzőkre, és elkezdtek rotyogni a jól megérdemelt levesek.

Jómagam, 2 heti borostával, leégve, kissé meggyötörve
A fotóért köszönet Bandinak

A levesek után úgy éreztük, hogy miénk a világ és semmi sem emelhetné jobban a napot, mint egy laza szundi senkitől sem zavartatva a völgy felett. Bő órácska múlva ébredtünk, majd mivel a francnak se volt kedve a hágóig visszacaplatni, úgy gondoltuk, hogy megoldjuk mi ezt a kérdést a Gruiul előtt valahol toronyiránt (mi a toronyiránt ellentéte? :), szóval völgyiránt. Egy darabig persze laza volt, "simán lemegyünk itt", aztán azért csak jött egy füves-legurulósziklás rész, ahol véletlenül se mentünk egymás fölött, de ez is csak az izmainkat tornáztatta meg.
Ami ezután jött az nem volt benne a programban, kénytelenek voltunk rövid sziklamászást beiktatni, ami nekünk nem volt különösebb probléma, a kutyának akiről mostanában méltatlanul elfelejtkeztem (igen hét eleje óta velünk volt és nem volt hajlandó hazamenni) viszont igen. Szegényke nem igazán akart megkockáztatni egy ugrást, így Májki hősiesen felkarolta a kutya szüntelen szűkölése közepette.

Rosiile-, Lung-, Zanoaga tavak
Itt indultunk meg lefele a tó felé

Amikor leértünk persze még mindig jött egy kilométer nagysziklás rész, aminek a végét azért már kegyetlenül untam, annak ellenére, hogy általában ezek a részek a kedvenceim, mert gyorsan és viszonylag könnyen lehet rajta haladni, pláne ha az ember mondjuk hozzá van szokva a dunai kövezésen járkáláshoz.
Azért a nap végén meglett a jutalmunk is: mivel elég jól hazaértünk, még a cuccot se raktuk le, rögtön nekiálltunk lelegelni egy újonnan felfedezett áfonyamezőt. Kisvártatva szép lila lett a szánk meg a kezünk tőle.

A Rosiile partjáról

A délutánt maradékát kb azzal töltöttük amivel a nap eddigi részét, süttettük magunkat a napon, a jó melegben korán megfürödtünk és bevallom vétkeztünk: tettünk pár karcsapást a Lung-tóban is...
No és akkor jöjjön a meglepetés! Első próbálkozás, állvány hiányában, ezért kérem elnézni az apróbb hibákat. Itt a blogon először timelapse videók a Nagy-Páringról a Lung-tóval az előtérben, és a Rosiile-völgyről pontosan az ellenkező irányban. Remélem kicsit segítenek átélni, hogy milyen jó volt ott fent nekünk.
A Pentax K-7 beépített időzítőjével készültek, a DA*16-50/2,8 SDM objektívvel (ezt cipeltem egész héten), természetesen utólag összefűzve és HD-ra konvertálva a VirtualDub nevű kis programmal.





Amíg a K-7 kattogott magában, persze én se csak henyéltem, volt némi fakészletünk és úgy gondoltuk, hogy befűtünk kicsit a szomszéd társaságnak, akik előző nap odatáboroztak a szánkba, és ki tudja meddig dajdajoztak a fülünkbe. Bandi és Miki gyűjtöttek még némi száraz törpefenyőt, miközben én végre kipróbálhattam a svájci bicska remek fűrész funkcióját (nem egy nagy valami persze, de tényleg baromi jól viszi a fát), amennyiben nekiálltam ezeket feldarabolni. Volt még mindenkinek némi kolbásza, szalonnája ami rövidesen nyárson pirult, sőt én még egy kis megmentett alufóliában hagymát is sütöttem, aminél szerintem kevés jobb dolog létezik a világon. Sült szalonnával persze :) Még most is összefut a nyál a számban, annyira jó volt.
Közben sajnos az időjárás előrejelzésünk annyira jónak bizonyult, hogy estére meg is érkezett a vihar, rövidesen elkezdett esni, szokás szerint özönvíz formájában. Ezen a ponton sajnos be kellett látnunk, hogy román kollégáink keményebbek nálunk. Ők nem zavartatták magukat az eső miatt, egy szikla még a tüzüket is óvta, szóval lenyomtak minket. Éééés persze énekelniük is kellett...

2010. november 14., vasárnap

Páring 2010 - Ötödik nap: Völgy túra

Frissítés 2010.12.12 :
A 360°-os panoráma cserélve lett a jobb látvány érdekében, teljes körként körbe lehet forgatni.

A Zöld-tavas móka illetve az eddigi napok - még a kellemes alvások ellenére is - kezdtek kicsit sokat kivenni belőlünk, ezért úgy döntöttünk, hogy egy laza völgy túrával folytatjuk itt-tartózkodásunkat. Éppen ezért rengeteg hosszú záridős hegyi patak fotó lesz :)
A gerinctúrán ráadásul úgy tűnik jól leégtem. A Zöld-tóhoz már szigorúan sapkában és hosszú ujjú pólóban mentem, de nem sokat segített, úgyhogy mára elkezdett hámlani a kezem (még a kézfejem is!), és a fülemtől a tarkómon át a másik fülemig. Ha ezt összeadjuk a másfél heti borostával el lehet képzelni micsoda hegyirabló fizimiskám volt.

Ugyanarra indultunk ahonnan feljöttünk. Bandi meg Miki amúgy is meg vannak vadulva a gombákért, fölfele láttunk is sok gombászt, igaz még jóval lejjebb az út elején. Mivel laza napot terveztünk már előre, nem kapkodtunk reggel se, ez olyan igazi lazítós napnak volt szánva. 9 óra tájban indultunk el a táborból.

Talán már említettem, hogy több kilométeren láttunk elszórt repülőgépdarabokat. Eddig valahogy úgy alakult, hogy nem fotóztam le se a darabokat, se a hatalmas 9 hengeres csillagmotort. Szorgos kezek már láthatóan megpróbáltak dolgozni az alumínium blokkon. Azt talán hagyjuk, hogy kik lehettek, de mindenesetre elég nagy mazochizmusra utal, mert innen lecipelni, még darabokban is igen nehéz lenne.

Kicsit odébb más darabok is előkerültek, ez a henger-dugattyú-tengely darab nem jöttünk rá mi lehetett, de biztos nem a csillagmotorból származik és volt egy nagyobb darab a testből is, de az is gyakorlatilag teljesen összeroncsolva.

Emellett az ex juhászlak mellett is már vagy 3-szor elmentünk, de csak most gondoltam úgy, hogy le kellene fotózni. Nagyon laza tempóban haladtunk lefele, közben meg-megálltunk áfonyázni a nagyobb bokrosoknál.

A terv tulajdonképpen az volt, hogy lemegyünk a hídig, illetve alá, ahol már nagy fenyők vannak és potenciálisan lehetnek gombák, amiből aztán a többiek gombalevest kotyvaszthatnak maguknak és remélhetőleg nekem se kell a hegyimentőket hívni.
Ami már csak azért is bajos lenne, mert a számot ugyan elmentettük (0-SALVAMONT) csak épp térerő (a csúcsokat leszámítva) nulla a környéken.

Az Agatat-ot gyorsan el is hagytuk, ezúttal nem álltunk meg. A fenyves rész amúgy is jobban tetszett mindenkinek. A kopár hegyek után kellemes volt a helyenként buja aljnövényzetet látni és a Rosiile patak is gyönyörű.

Ezek voltak az átlag fenyők

És így fejezik be pályafutásukat. Ez a darab kb. fél méter átmérőjű volt

ISO 2000

Még lementünk egy kicsit a híd alá is, de nem azon az oldalon ahol az ösvény vezetett volna, hogy azért valami újat is lássunk. Gombát aztán végül csak elvétve találtunk, ez kicsi kedvét is szegte a többieknek, nekem viszont akadt egy-két szép virág, amiért megérte lejönni. (csak zárójelben jegyezném meg, hogy a fenti virág ISO 2000-en készült)

Visszamentünk tehát a hídhoz és elkezdtük megfőzni aznapi betevő levesünket, a már jól megszokott gázfőzőkön, miközben aperitifként müzliszeleteket és aszalt gyümölcsöt majszoltunk.
Ebéd után mindenki úgy érezte, hogy az élet csodás és nem is értettük, hova lehet rohanni ebben a világban, úgyhogy mindenki keresett magának egy vízszintes közeli, esetleg mohával párnázott sziklát és elheveredett. Rettenetesen kellemes fél-egy órát sziesztáztunk a híd mellett, csak átmenetileg zavart meg minket egy 12-15 fős csoport.
Elég furák voltak, volt aki két túrazsákot cipelt egyszerre, elöl-hátul formációban, míg egy csaj üresen túrabottal jött, sőt egy másik lány még egy gitárt is képes volt cipelni. Volt egy olyan rossz érzésünk, hogy ők is a Lung tóhoz tartanak.

Kicsit később mi is összeszedtük magunkat, visszalegóztuk a zsákokba a konyha megmaradt részét és visszaindultunk. 2 körül már a tábor alatt voltunk nem sokkal, ezért felmásztunk a kereszthez, amit eddig nem néztünk meg közelről, mert az ösvény pont megkerüli ezt a dombot. Meg is lepődtünk micsoda high-tech iránymutató került ide: vadi új 2010.07.15-én állították, nagyon szép faragás, napelemes világítótestek rajta (2 sajnos már hiányzott) és még jól be is lehet látni a völgyet, nyilván ezért került ide.

360° 10 képből
Klikk a képre körpanoráma nézethez! Nagy fájl!

Kerestünk némi birkaszar mentes területet, leheveredtünk újra egy kicsit, hiszen ráértünk és nagyon szép idő volt, plusz alkalmat adott egy kis panorámázásra is, hiszen hol ha itt nem :)

Hazafele kipróbáltam a K-7 új firmware-e adta egyik újdonságot. Magyarul diapozitív névre hallgat ez a képtónus, a hatás fent látható. Nekem bejön.
Lassan hazasétáltunk és meglehetősen morcosan konstatáltuk, hogy a hidas barátaink bizony ide jöttek és a legkevésbé sem zavartatták magukat a mi sátraink miatt. 4. napja voltunk fönt, de ezen rövid idő alatt annyira kiszakadtunk a civilizált életből, hogy sikerült rettenetesen antiszociálissá válnunk. Ez csak fokozódott, amikor a gitáros csaj elkezdett olyan hangon kornyikálni, hogy egyrészt sokáig rá se jöttünk mit énekel, másrészt különböző elméleteket gyártottunk, hogy lehetne likvidálni a csajt illetve a gitárt. Mi ugyanis nem azért mentünk oda, hogy őket hallgassuk...

2010. október 31., vasárnap

Páring 2010: Negyedik nap - Zöld tó

Frissítés 2010.12.12 :
A 360°-os panoráma cserélve lett a jobb látvány érdekében, teljes körként körbe lehet forgatni.

Gépház:
- Igazodva a kívánságokhoz, mostantól nagyobb méretben kerülnek fel a képek a blogra. A képek hosszabbik oldala 1000 illetve 800 pixel lesz, a panorámák eddig is változó méretben kerültek fel, de mostantól azok is nagyobban kerülnek fel.
- Sajnos kicsit csúszott ez a bejegyzés, mert a blogger megmakacsolta magát és mostanáig nem volt hajlandó feltölteni a képeket.
Gépház vége


A tegnapi gerinctúra után nem volt kérdés, hogy a mai napot a Zöld tónak szenteljük. Annál is inkább, hogy a térkép jelzett egy jelöletlen utat kicsit lejjebb a gerincen. Tegnap tulajdonképpen azon jöttünk volna vissza a táborba, ha nem szaladunk ki az időből.
Bandi felbuzdított, hogy tegnap hajnalban is igen szép fények voltak, így aztán erőt vettem magamon és felkeltem hajnali 5-kor. Háát nem mondom, hogy annyira megérte, de azért nem volt rossz, csak rohadt hideg. Némi bűn rossz helyi pálinkával fokoztuk a helyzetet.

Ilyesmi fényekre keltünk :)

Ébred a hegy

Kicsit később felkeltek a többiek is, indult a szokásos sziklán reggelizés, teavíz forralás, napi menetfelszerelés összeállítása. Önkéntes házőrzőnk tegnap kapott némi kaját, mivel semmi hajlandóságot nem mutatott arra nézvést, hogy talán haza kellene mennie most már, így aztán az érkező juhász gatyáját rendkívül szolgálatkészen próbálta megszabni. Meglepő módon a juhász srác nagyon finoman tessékelte odébb, látszott hogy van gyakorlata :)

A napi terv konkrétan az volt, hogy megkeressük a Refugiul Agatat-ot, a kevés menedékházak egyikét, ami mellett a fölfele úton el kellett volna jönnünk, de csak utólag vettük észre. Ez a cabana különleges is, mivel egyetlen hatalmas szikla tetejére épült. Emiatt is volt furcsa, hogy csak úgy elmentünk mellette. Az Agatat fölött kellett lennie annak a jelöletlen útnak, amin át lehet menni a Zöld-tóhoz.
Át a tóhoz, ott eszünk egy jót, szundítunk kicsit, aztán irány haza.
Sajnos ehhez le kellett mennünk az ösvény azon szakaszán amit már idefele se kedveltünk, ez a törpefenyőkkel szegélyezett meredek sziklás rész volt. Most legalább annyi előnyünk volt, hogy csak a kis hátizsák volt rajtunk.

Refugiul Agatat

Kisvártatva elámultunk, mert meglett a menedékház a hatalmas sziklán. Mit mondjak tátva maradt a szám! Egyrészt azért, mert hihetetlen milyen helyre épült, lenyűgöző élőben, másrészt néhány méterrel mellette mehettünk el fölfele. Pont itt két nyomon is megy a piros pont útvonal, mi azon mehettünk ahol a fenyők teljesen eltakarják és ha nem figyel nagyon a túrázó, simán elmegy mellette. Pedig amúgy szép kis tisztás is van előtte.

Az "épület" maga egyébként nem túl bizalomgerjesztő, már a létra is olyan, hogy a gépet inkább hátravettem és mindkét kézzel kapaszkodtam a korlátba, lépésenként tesztelve a fokokat. A "terasz" talán még rosszabb, vékony ágakból van, de ott már legalább valahol van alatt szikla. Bent kis előtér fogad, majd a szoba. Meglepő, de asztalon, konzerveken, zacskóslevesen túl, még egy rendes kályha is a berendezés része, bár így is kissé Auswitcz érzés fogja el az embert, a priccs láttán...

Sajnos a rettenetesen kevert fényt nem lehetett utólag sem korrigálni

Az Agatat regisztrációs naplója

Még regisztrációs füzet is volt az asztalon. Átlapoztam, sajnos egyetlen magyar szó sem volt benne, sőt a nagy fotózás közepette én is elfelejtettem bejegyzést tenni :( A falon volt egy bekeretezett szöveg is, bizonyos Luis Trenker: Meine Berge című könyvének 10 pontja. Nem tudtam miről szólhat, de a helyből kiindulva, nyilván valami útmutatás.


Nem is tévedtem, mint itthon kiderült rendező, színész, építész és egyben író volt aki a tiroli alpokban élt.

Így hangzanak jótanácsai magyarra fordítva:

1. Ne indulj neki olyan hegycsúcsnak vagy túrának, amely meghaladja a képességeidet.
2. Tervezz meg minden kirándulást aprólékosan, akár egyedül, akár barátokkal, akár túravezetővel indulsz el. Ne feledd, hogy a hegyek veszélyesek lehetnek; a bajt elővigyázatossággal, megfontoltsággal és ügyességgel meg lehet előzni.
3. A hegyekben se feledkezz meg arról, hogy civilizált ember vagy: ne hagyd, hogy az erő és a jókedv felett a bunkóság és a durvaság győzzön.
4. Vigyázz a természetre! Ne gyalázd meg bádogokkal, papirosokkal, üvegekkel és más szeméttel.
5. Légy igazi bajtárs! Ha vezető vagy, maradj szerény és segítőkész, kerüld a beképzeltséget, a makacsságot és az önkényeskedést.
6. Vigyázz a menedékházra úgy, mint a saját otthonodra! Azért van ott, hogy megvédjen, így ne alakítsd át éjszakai mulatóvá, és ne rongáld, mert ahogy te szereted tisztán és ápoltan használni, úgy más is.
7. Ne lopj! Ne lopd el más nyugalmát, se magányát amit szántszándékkal keres. Ne lopd a növényeket sem, amelyeket Természet Anyánk mindannyiunk örömére teremtett. Szereped a természetben megőrizni annak szentségét és eredetiségét.
8. Maradj szerény! Ne hazudj, ne túlozz, ne dicsekedj, hiszen a legnehezebb hegycsúcs megmászása is eltörpül egyéb emberi teljesítmények mellett. Tiszteld az embereket és a helyeket, és emlékeztesd magad, hogy csak egy szállóvendég vagy ezeken a tájakon.
9. Vigyázz egyesületed hírnevére (ha képviselsz egyet), és tiszteld azokat is, akik lehetővé tették a hegyek, a természet megközelíthetőségét. Ne feledd, hogy mindezek egy elvet szolgálnak, nem csak a te pillanatnyi kényelmedet.
10. Törekedj a természet megérzésére, és ne hagyd magad a rekordhajhászás által megfertőzni.

Némi kalóriabevitel után igyekeztünk meglelni a Zöld-tó fele vezető utat, amelyről már korábban beszéltem. Azonban ahogy néztük a hegyoldalt, sehol sem láttuk ösvény nyomát, sőt kegyetlen meredek volt. Az a négykézláb mászós típus.
Mivel jobb ötletünk nem volt, megindultunk fölfele. Az eleje is nagyon meredek volt - mozgó kövek a magas fű között - de később sem lett jobb. Távolságot tartva, nem egymás fölött mászva haladtunk fölfele, tulajdonképpen egész jó tempóban, ezúttal én kerestem az utat. A gerinc előtti rész volt a leghúzósabb, lehetett választani a kegyetlen meredek füves rész vagy a sziklamászás között. Ki itt- ki ott ment egyik se volt jobb a másiknál.

Végre felértünk a gerincre ééés ott voltunk a semmi közepén törpefenyővel körülvéve... Délután 5-kor. Nagyon rossz érzés fogott el. A kutya is nyüszített, neki sem tetszett a dolog. A többiek nem akarták elhinni, de kisvártatva ők is rájöttek, hogy vagy fél kilométerrel lejjebb vagyunk, mint kellene. Az utat tehát nem véletlenül nem találtuk, akármennyire is mutatta a térkép.

A gond gondolom nyilvánvaló, megint futottunk ki az időből és még oda sem értünk. Visszamászni nem volt értelme, a gerincen viszont nagyon sokáig törpefenyő, ami mint már korábban ecseteltem a világ legundorítóbb növénye. Ki nem lehet látni belőle, tehát előre meg kell nézni, hogy merre kell menni és akkor is szerencse kell, hogy ott lyukadj ki ahol szeretnél. Haladni csak lassan lehet és a gyantától ragad a kéz és mindenfelé száll a virágpor.
Nekivágtunk lesz ami lesz alapon, legrosszabb esetben lemegyünk ott, ahol fel kellett volna jönni. A fél km törpefenyős szívás után viszont meglett az ösvény amin fel kellett volna jönni :) Sőt! Az is amin le lehet menni a tóhoz! Gyors szavazással eldöntöttük, hogy lerohanunk, aztán meglátjuk mennyi időnk marad.
Lefele persze nem tartott sokáig lejutni, bár volt közben egy nagysziklás szakasz, de viszonylag hamar lent voltunk.

Zöld vonal: odaút, kék vonal: visszaút

Persze amint odaértünk rögtön tudtuk, hogy hatalmas hiba lett volna kihagyni, kaptunk egy jó kis endorfinlöketet :) Tényleg fantasztikus a tó, mindent körbevesz a zöld fenyő, fű, még a víznek is van egy kékes-zöldes árnyalata. Bandiék egyenesen odáig jutottak, hogy szent tónak nevezték :)

Természetesen mint mindig, főztünk egy levest, Bandival körbefotóztuk a tavat, Fanni pedig vizet keresett, mert erősen fogyóban volt, de sajnos nem talált. Bár volt nálunk fejlámpa, de ideje volt szedelőzködni, hogy még világosban visszaérjünk a táborba.

Miki viszont nem bírt magával és mindenképpen egy másik útvonalon akart visszamenni, egy teljesen sziklás útvonalon egyenesen fel a gerincre. Én emlékeztem, hogy arra nem egy nagy ötlet menni, de nem lehetett eltántorítani. Bandi elment vele, Fanni és én pedig maradtunk az eredeti útvonalnál. Visszafele kiderült, hogy fele annyi magasságot kellett volna csak vesztenünk, ha jobban figyelünk. Végig ki volt ugyanis babázva az ISO vonalon az útvonal. A műholdképen látszik, mennyire máshol jöttünk visszafele.

360°
Körpanoráma nézetért klikk a képre! Nagy fájl!

Fogadtunk, hogy mi sokkal hamarabb érünk fel, mint Mikiék, és persze igazunk is lett. Bő fél órát vártunk mire egyáltalán feltűntek a gerincen. Még a kutya is nyüszült utánuk. Már alkonyodott amikor leromboltunk az ösvényen, de gyorsan haladtunk. A táborba 8 előtt nem sokkal érkeztünk vissza, 20:13-kor ment le a nap. Körülbelül 8 km-t tettünk meg. Azt hiszem kihasználtuk a napot.
Záróakkordként szomszédokat is kaptunk, az elsők akikkel találkozunk mióta itt vagyunk. Egy 4 fős család telepedett le fölénk, szerencsére tapintatosak voltak és nem a mi szánkba sátraztak le. Érdekes, hogy 3 napja voltunk csak fent, mégis mindegyikünket zavarta, hogy már nem egyedül vagyunk ott.