Folytatásos gigaposzt következik, öveket kérem becsatolni!
Az egész úgy kezdődött, hogy Bandival söröztünk az azóta sajnos bezárt Blende kávézóban, és a Budweiser 1795 jótékony hatására kitaláltuk, hogy négyen évfolyamtársak túrázhatnánk egy jót nyáron Erdélyben. A terv szerencsére nem maradt ennyiben, választásunk a Retyezátra esett. Tavasz óta szervezkedtünk és augusztus elejére sikerült is kitűzni az indulást, bár végül csak 3-an mentünk.
copyright: Bandi
Indulás előtti estére maradt a bakancsvásárlásom, ami mellé végül is egy új túrahátizsák is párosult, mivel gyanús volt, hogy nem fogok beférni a meglévőbe (ami amúgy sem túrazsák:). Utólag kiderült, hogy gyakorlatilag kötelező vétel volt és rengeteg szívástól kíméltem meg magam. A sok pánt rajta, hálózsák-polifoamtartó, ESŐHUZAT, hátmerevítés... nem sorolom, az utolsó fillérig megérte. Ahogy a bakancs és a sátor is. Tartottam kicsit tőlük, nem tudtam mennyire bízhatok a minőségükben, mert a hátizsákkal együtt ezek is Decathlon-os Quechua cuccok. (A kecsua egyébként az egykori Inka birodalom nyelve volt.) Végül azonban minden kitűnőre vizsgázott, pedig esőből nem volt hiány. A bakancs egész héten nem ázott be, pedig volt patakon átkelés, tengerszemen hídépítés (párszor 5 centire is víz alá került de kibírta); a sátor simán kibírt egy jó nagy vihart, a hátizsákot meg már ecseteltem...
Szombat reggel miután megoldottuk a rengeteg cucc logisztikai problémáját, problémamentesen sikerült elrajtolni és végigsöpörni az M3-on Debrecenig, ahol Ártánd fele vettük az irányt. Mivel én vezettem végig, az útról nem sok kép lesz.
A határon simán átjutottunk, megoldottuk a román útdíjmatrica-vásárlást is (30 RON/hó). Király, irány Verespatak! Miki szerencsére kioktatott előre a románok közlekedési moráljából. Szükség is volt rá... Kaphattak egy rakat EU-s pénzt, mert rengeteg útépítés van. Itt megjegyzendő, hogy azok az utak amik nincsenek felújítva, gyakran katasztrofálisak, hatalmas huplikkal, gödrökkel, alattomos kátyúkkal. Háromszor koppant a Megané alja, azóta az akna fölött kiderült, hogy az egyik pont a benzincsöveket védő acélidom volt. Azok az utak amik viszont fel vannak újítva, kifogástalanok. A "magyar" útépítők is átmehetnének tanulni.
A román szakasz elején még csodálkoztunk, hogy miért olyan hülyék az állatok (lovak, tehenek, kutyák vegyesen), hogy az út közepén állnak (sokszor persze kanyarban) és bambán bámulnak a kocsikra, várva a halált vagy a megváltást... ki tudja. Később ez megszokássá alakult át.
Telt-múlt az idő, lassan fogytak a kilóméterek Verespatak felé (később kiderült, hogy tényleg lassan). Itt azóta se tudjuk hol voltunk, de ilyen gyenge helyek voltak útközben:
Valahol ezután vált világossá, hogy az előttünk tötyörgők és a szerpentin miatt nincs meg a 60-as átlag, sőt lehet az 50-es se. Így Verespatakot sajnos kénytelenek voltunk kihagyni (pedig 3 környezetmérnöknek érdekes lett volna) és délnek fordultunk Déva, illetve végső úticélunk Cârnic-felé (ejtsd: Körnik), ahova végül 7 körül sikerült megérkeznünk.
1005 méteren voltunk, eddig lehet feljönni autóval, személyautóval ide is csak lépésben. Felfelé egy hídnál találkoztunk egy magyar párral, akik az első rendszámtáblájukat keresték, amit az eső valószínűleg lemosott a meglepően mélyen futó patakmederbe. Ekkor még nem sejtettük, hogy még találkozni fogunk velük.
Elfoglaltuk a szobánkat a Codrin panzióban, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Nagyon otthonos, tiszta hely, számomra meglepő volt, hogy egy ilyen helyen (ez már igencsak hegyvidéki környezet volt, minden közmű nélkül), ilyen szép szállás van. Alighanem a legdrágább szobát vettük ki (más nem volt) 150 lej-ért hármunkra. Melegvíz napkollektorról, áram napelemekből, mit kívánhat még egy környezetmérnök?! :)
Miután berendezkedtünk, bátortalanul megkérdeztük, hogy lehet-e vacsorát kapni. Rögtön kaptunk étlapot(!) és 10 perc múlva olyan, de olyan tyúkhúsleves volt az asztalon... Mindezt megfejeltük egy flekken-sült krumpli-savanyúság kombóval és Ursus sörrel. Mindezt kb. 1500 Ft-ért... Maradéktalanul elégedettek voltunk. Közben kellemesen elbeszélgettünk (angolul) a panzió vezetőjével, aki egyébként a Georgikonon tanult. Tájékozódtunk a helyi viszonyokról, medvehelyzetről :) majd nyugovóra tértünk, másnap korai indulásra és 15 km-re készültünk...
Az egész úgy kezdődött, hogy Bandival söröztünk az azóta sajnos bezárt Blende kávézóban, és a Budweiser 1795 jótékony hatására kitaláltuk, hogy négyen évfolyamtársak túrázhatnánk egy jót nyáron Erdélyben. A terv szerencsére nem maradt ennyiben, választásunk a Retyezátra esett. Tavasz óta szervezkedtünk és augusztus elejére sikerült is kitűzni az indulást, bár végül csak 3-an mentünk.
copyright: BandiIndulás előtti estére maradt a bakancsvásárlásom, ami mellé végül is egy új túrahátizsák is párosult, mivel gyanús volt, hogy nem fogok beférni a meglévőbe (ami amúgy sem túrazsák:). Utólag kiderült, hogy gyakorlatilag kötelező vétel volt és rengeteg szívástól kíméltem meg magam. A sok pánt rajta, hálózsák-polifoamtartó, ESŐHUZAT, hátmerevítés... nem sorolom, az utolsó fillérig megérte. Ahogy a bakancs és a sátor is. Tartottam kicsit tőlük, nem tudtam mennyire bízhatok a minőségükben, mert a hátizsákkal együtt ezek is Decathlon-os Quechua cuccok. (A kecsua egyébként az egykori Inka birodalom nyelve volt.) Végül azonban minden kitűnőre vizsgázott, pedig esőből nem volt hiány. A bakancs egész héten nem ázott be, pedig volt patakon átkelés, tengerszemen hídépítés (párszor 5 centire is víz alá került de kibírta); a sátor simán kibírt egy jó nagy vihart, a hátizsákot meg már ecseteltem...
Szombat reggel miután megoldottuk a rengeteg cucc logisztikai problémáját, problémamentesen sikerült elrajtolni és végigsöpörni az M3-on Debrecenig, ahol Ártánd fele vettük az irányt. Mivel én vezettem végig, az útról nem sok kép lesz.
A határon simán átjutottunk, megoldottuk a román útdíjmatrica-vásárlást is (30 RON/hó). Király, irány Verespatak! Miki szerencsére kioktatott előre a románok közlekedési moráljából. Szükség is volt rá... Kaphattak egy rakat EU-s pénzt, mert rengeteg útépítés van. Itt megjegyzendő, hogy azok az utak amik nincsenek felújítva, gyakran katasztrofálisak, hatalmas huplikkal, gödrökkel, alattomos kátyúkkal. Háromszor koppant a Megané alja, azóta az akna fölött kiderült, hogy az egyik pont a benzincsöveket védő acélidom volt. Azok az utak amik viszont fel vannak újítva, kifogástalanok. A "magyar" útépítők is átmehetnének tanulni.
A román szakasz elején még csodálkoztunk, hogy miért olyan hülyék az állatok (lovak, tehenek, kutyák vegyesen), hogy az út közepén állnak (sokszor persze kanyarban) és bambán bámulnak a kocsikra, várva a halált vagy a megváltást... ki tudja. Később ez megszokássá alakult át.
Telt-múlt az idő, lassan fogytak a kilóméterek Verespatak felé (később kiderült, hogy tényleg lassan). Itt azóta se tudjuk hol voltunk, de ilyen gyenge helyek voltak útközben:
Valahol ezután vált világossá, hogy az előttünk tötyörgők és a szerpentin miatt nincs meg a 60-as átlag, sőt lehet az 50-es se. Így Verespatakot sajnos kénytelenek voltunk kihagyni (pedig 3 környezetmérnöknek érdekes lett volna) és délnek fordultunk Déva, illetve végső úticélunk Cârnic-felé (ejtsd: Körnik), ahova végül 7 körül sikerült megérkeznünk.
1005 méteren voltunk, eddig lehet feljönni autóval, személyautóval ide is csak lépésben. Felfelé egy hídnál találkoztunk egy magyar párral, akik az első rendszámtáblájukat keresték, amit az eső valószínűleg lemosott a meglepően mélyen futó patakmederbe. Ekkor még nem sejtettük, hogy még találkozni fogunk velük.
Elfoglaltuk a szobánkat a Codrin panzióban, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Nagyon otthonos, tiszta hely, számomra meglepő volt, hogy egy ilyen helyen (ez már igencsak hegyvidéki környezet volt, minden közmű nélkül), ilyen szép szállás van. Alighanem a legdrágább szobát vettük ki (más nem volt) 150 lej-ért hármunkra. Melegvíz napkollektorról, áram napelemekből, mit kívánhat még egy környezetmérnök?! :)
Miután berendezkedtünk, bátortalanul megkérdeztük, hogy lehet-e vacsorát kapni. Rögtön kaptunk étlapot(!) és 10 perc múlva olyan, de olyan tyúkhúsleves volt az asztalon... Mindezt megfejeltük egy flekken-sült krumpli-savanyúság kombóval és Ursus sörrel. Mindezt kb. 1500 Ft-ért... Maradéktalanul elégedettek voltunk. Közben kellemesen elbeszélgettünk (angolul) a panzió vezetőjével, aki egyébként a Georgikonon tanult. Tájékozódtunk a helyi viszonyokról, medvehelyzetről :) majd nyugovóra tértünk, másnap korai indulásra és 15 km-re készültünk...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése