Eurotrip: irány a Retyezát - Második nap: Irány a Bucura

Irány a Bucura-tó! A képlet persze nem volt ilyen egyszerű. 6-kor kelés, ami az éjfél utáni lefekvés és a tegnapi utazás miatt elég korai volt. Igyekeztünk gyorsan teljesen összerakni a cuccot, majd elköltöttünk egy fejedelmi juhtúrós-sonkás rántottát. A még feleslegesnek ítélt cuccok vissza a kocsiba, elköszöntünk a Meganétól, aztán rajt.

Hátizsák fel! Na itt ért mindenkit az első meglepetés, hogy milyen az a 25 kiló :) Igen, ennyi egy ember 1 heti cucca, ellátmánya, plusz a kiegészítő túracuccok. Kajánul megkérdeztük a panzió vezetőjét Ciprint, hogy szerinte feljutunk-e ezzel a cuccal ma a Bucurahoz. :) Húzta a száját jobbra-balra, majd kibökte: "You can, but not today." Na ennek a mondatnak a nap hátralévő részében még komoly szerepe volt.

copyright: Bangyee

Elindultunk a kék turistajelzésen és az első kanyarban rögtön rossz felé is fordultunk :D Tulajdonképpen csak jó meredeken levágtuk az első kanyart, de azért mindenki besz**t, hogy ha az ilyen lesz tovább is...

Mindenesetre bár a tervezett idő alatt eljutottunk a Pietrele menedékházig (kb 2-2,5 óra Cârnictől, útközben jelzik mennyi van még vissza), addigra érett bennünk az elhatározás, hogy akár le is táborozhatnánk, hiszen a táv 2/3-a még hátra van a hátizsák nem lett könnyebb, viszont az eddigi út kicsit éhgyomorra jött.

Jó lejtős sátorozóhely Pietrelénél :)

Viszont még csak dél volt, egyikünk se nagyon akart fél napot "elpazarolni". Megkérdeztük a hegyimentőket, hogy hol lehet sátrazni, megnézzük egyáltalán milyenek a körülmények. Mit ad Isten kikkel futunk össze? Ákossal és Borival akik tegnap a rendszámukat keresték a hídnál Cârnic előtt. Kiderült, hogy ők este még feltrappoltak idáig... Kiderült hogy egész kis csapattal vannak. Én magamban gratuláltam nekik, aztán Mikivel és Bandival elkezdtünk tanakodni, hogy akkor mitévők legyünk. Az egyik oldalról nézve elég húzós volt a hátralevő táv és Ciprin is azt mondta, hogy nem kéne ezt erőltetni, másfelől viszont ha Ákosék csapata még csak akkor szedelőzködött, ergo ha nekik elég ennyi idő felérni a Bucurához akkor nekünk is, plusz a zöldfülű szöveg: "nekünk ne mondja senki, hogy nem tudjuk egy nap alatt megcsinálni" :) Így megkérdeztük, hogy csatlakozhatunk-e hozzájuk (ők valamennyire már ismerték a terepet is). Nagyon kedvesen bíztattak minket, így a továbbhaladás mellett döntöttünk és összeismerkedtünk a többiekkel: Laurával, Nórival, Leventével és azonnali hatállyal nekiálltunk tápolni.

Pietrele kis cabanái

Fél óra - óra múlva tovább indultunk az Encián menedékház felé. Hamar szóba került, hogy újdonsült túratársaink beterveztek egy patakban fürdést is nem olyan messze. Háát tetszett is a dolog meg nem is... elképzeltem, hogy milyen lehet annak a pataknak a hőfoka... de mesélték, hogy ők már fürödtek valamikor benne, és mosakodni valahogy azért majd amúgy is kell. Eközben változott a táj is, sima fenyőerdőből váltottunk olyan párás klímájú fenyőerdőbe, hogy valami hihetetlen vegetáció tárult elénk. Mohaszőnyeg, páfrányok, gombák mindenfelé.

Kellemesen elbeszélgettük az időt gyaloglás közben, ki honnan jött, mit csinál stb... Mindenki nagyon szimpatikus volt. A tervezett fürdőhelyet valahogy elkerültük, de több lehetőség is kínálkozott, így megálltunk egy helyen ahol kiszélesedett a patak és volt 1 méter mélység is. Addig nem is gondolkodtam rajta, így akkor jött a felismerés, hogy a csajok eleve fürdőruhában indultak neki a napnak, Laurát meg nem lehetett nem észrevenni lila flitteres fürdőruhájában. Bandi persze rögtön letesztelte a vízminőséget, én inkább kicsit kivártam. Az eredményt a lenti kép szemlélteti:

Bandi körülbelül térdig tudott bemenni, majd viharos gyorsasággal távozott arcán komoly meglepetéssel, nem ki derültségünkre. Azért mindenki megmártózott, ha nem is töltött sok időt a vízben :) Én közben fotóztam, röhögtem a többieken, aztán csak megnéztem mi a pálya. Elsőre nekem nem volt akkora sokk, mint amilyenre a többiek reakciója alapján számítottam, inkább csak, mint szauna után a csobbanás. Úgy 15-20 mp múlva kezdett gyanús lenni, hogy ez mégis csak hideg lehet, kezdett elérzéketlenedni a lábam :D Ennek folyományaként csak jóval később vette észre Bandi az egyik kövön, hogy vki vérzik... Ki más lett volna, persze hogy én... Ránézésre elég szarul nézett ki a vágás, ráadásul rossz helyen a nagylábujjam tövénél, de nem volt vészes. Fájni ugye nem fájt a hibernálás miatt, elővarázsoltam az elsősegély részleget: Betadin, géz, Leukoplast, kész! Közben kiderült, hogy Ákos is sérült a csuklóján és, hogy üvegszilánkok voltak a víz alján.

Levi egy csobbanást is megkockáztatott. Egyszer :D

A vágást persze nem szedtem volna össze, ha nem bírom jobban a hideg vizet, mint a többiek és nem úszkálok kicsit a medencében. No mind1, adventure trip úgyis. Eddigre új bakancsom fel is törte a sarkamat, ahogy arra számítottam is. (Az persze senkinek sem jutott eszébe, hogy előre is beragaszthatnám.) Túratipp: két zoknit kell kell felvenni (2 nem túl vastagat vagy 1 túrazokni-1 vékony), így a zoknik csúsznak egy máson és nem a sarkat töri fel a bakancs. Rövid kaja után továbbindultunk, örömmel konstatáltam, hogy továbbra sem érzem a sérülést, valószínűleg nem lesz gond. Ez azért volt fontos, mert a Bucuráig már nem volt kijelölt sátorozóhely.

Nemsokára elértük az Enciánt és hitetlenkedve néztük, hogy a tábla szerint Pietrelétől még csak 200 m-t emelkedtünk (1670m), vagyis hátra volt még majdnem 600. Ez eléggé érzékenyen érintette szerintem mindhármunkat, nem is nagyon hittük, pedig mondták, hogy de-de. Azt hiszem ez volt az a pont ahol kezdtük érezni: kemény menet lesz ez.

Így megpihentünk a menedékháznál és csodálkozva vettünk észre, hogy mintha magyar szó szűrődne ki bentről. Kisvártatva kiderült, ahogy rémlett is nekem a retyezát.ro-ról, hogy itt magyar hegyimentő van és magyar a csoport is. 15-20 gimis, mind cigizett... Nem nagyon akartak bratyizni velünk. Újratöltöttük a vízkészletet, panorámafotó kipipálva, irány A hágó.

Hjaj, nagyon megszenvedtünk a következő szakaszon. A fenyőerdőt a menedékháznál késsel vágták el, innentől törpefenyők vették át a helyét kisebb tisztásokkal tarkítva. Egyik dombot a másik után küzdöttük le (közben persze veszítve is a nehezen megszerzett magasságból), kezdte nagyon vágni a vállam a hátizsák. Némileg csodálkoztam, hogy a feltört sarkamon kívül a lábam zokszó nélkül viselte az utat. Úgy látszik nem múlt el nyomtalanul az a sok biciklizés. Miközben mi fölfele szenvedtük magunkat teknős módjára, elrobogott mellettünk az Encián vezetője (valószínűleg Deák Lajos bácsi) egy szál rövidnadrágban és egy fűző nélküli magasszárú sportcipőben... Kissé demoralizálólag hatott ránk. (Nagyon demoralizáló az volt amikor visszafele robogott 4 paradicsommal. Hogy hol szedte azóta is rejtély...) Nagyon elkínzottak voltunk már amikor Laura is úgy döntött, hogy nem bírja a tervezett pihenőig a hágó előtt és megáll enni. Én ezen a ponton azonnali hatállyal le is táboroztam volna, már minden huplira azt hittem, hogy az a hágó. Én kis naív még nem tudtam mire kell számítanom. Viszont kaptunk Laurától egész jó vegapástétomos kenyeret. Kicsit segített. Továbbindultunk sokadszor és én tulajdonképpen már csak dühből mentem (Bandi, Májki nem tudom, hogy állt ebből a szempontból, de eléggé készen voltak ők is). Végül elég sokára, de csak előkerült a hágó és alatta a tó ahol a tervezett pihenő volt. Na ezen a ponton már nem is tudom mire gondoltam, csak egyvalami fogalmazódott meg bennem, amit valahogy hangosan is kimondtam: "azon ember ezzel a cuccal át, nem megy". Komolyan, képzelj el egy olyan falat ami kb 50 fokos, és amin ha nem tudod hol keresd a turistaösvényt messziről észre se veszed. (Kicsit később a hágón felfele kiderült, hogy majdnem mindegy hol megy az ember, ebből kifolyólag több alternatív útvonal is van.)

Ez a kép semmit nem ad vissza a helyzet komolyságából

Új túratársaink persze nem voltak ennyire borúlátók, csak pihennünk kell egy kicsit. Bandi vádlija eddigre már elkezdett görcsölni, szerencsére Májkinál volt kálcium pezsgőtabletta, amiből én is kértem egyet. Leginkább persze az tudat adott erőt mindenkinek, hogy tulajdonképpen már megcsináltuk, hiszen ott letáborozni amellett, hogy értelmetlen lett volna nem is lehetett, a Bucura ott vár a hágó túloldalán, időnk még van, nyugisan mindenki átmegy rajta.
Különben is nekem ne mondja egy román fogadós, hogy nem tudom megcsinálni ;) ez volt a legfőbb motiváció.

A hágó előtt. Onnan jöttünk

Fent a hágón

Aztán csak el kellett indulni és persze az esőnek is abban a pillanatban kellett elkezdeni esni. Előkerült az esőkabát, esőnadrág. A hátizsákot már előre belehúztam az esőhuzatba, gyanús volt, hogy lesz valami. Mire úgy rendesen nekimentünk a hágónak, el is állt az eső, csak úgy üdvözölt minket, ki is öltözhettünk.

copyright: Bangyee

Rettenetesen nehéz volt (5-10 lépésenként pihenő), de megcsináltuk. Közben átéreztem, hogy milyen lehet Csomolungmát mászni :D és azon gondolkoztam, hogy mit keres tehérszar egy hágón 2200 m magasan?

Elkészült a hágófotó is, és mindenki gyönyörködött, hol a völgyben ahol feljöttünk, hol a Bucura tengerszemben.

Aztán egy utolsó nekifutással elindultunk a tábor fele, ami azért persze a tengerszem túloldalán volt (további 1,5 kilométer). Az utolsó métereken már csak vonszoltam magam, csak az érdekelt, hogy álljon a sátor és megszabaduljak a hátizsáktól. Közben megoldódott a tehénlepény mítosza is, kéremszépen a tehenek is ott jöttek át... Éppen fejték őket.

A nap utolsó hegyeken átsikló sugarainál aztán vad de kompomisszumkész sátorhelykeresésbe kezdtünk. (Ez utólag hiba volt.) Azt hiszem Nóri még próbált fogadást kezdeményezni, hogy kinek a sátra fog először állni, de úriember biztosra nem fogad, a "2 másodperces sátraink" ellen nem volt esélyük :) Elrendezkedtünk, vacsoráztunk és eldőltünk, mint egy darab fa.