Eurotrip: irány a Retyezát - Ötödik nap: Vf Peleaga

Ez a nap nem volt kapkodós. A napi cél a Peleaga meghódítása volt, jóformán csak a szomszédba mentünk :) Különlegessége, hogy ez a hegység legmagasabb csúcsa 2509 méterrel. Felkelés utáni szokásos félórás botorkálós "magamhoztérést" egybekötöttem egy kis fotózással, mert szép sima volt a Bucura felszíne és kerestem az új nézőpontokat. A nap hátralevő részében aztán nem is nagyon volt erre alkalmam.

A reggel nem köszöntött minket túl kedvesen, elég komor, felhős idő volt. Volt is kedvünk menni meg nem is. Elég jó esély volt komoly esőre és arra, hogy a csúcson semmit sem fogunk látni... ha egyáltalán feljutunk. (Ahogy már többször említettem, vigyázni kell ilyen időben a magashegységekben.) Ennek egyáltalán nem örültünk, de a túra a végéhez közeledett, a többiek másnap már haza akartak indulni, így nem foglalkoztunk az időjárással, megyünk amíg lehet, maximum visszafordulunk.

Mire végeztünk a reggelivel, fürdéssel az 5 fokos patakban :) és a napi menetfelszerelés összepakolásával, a felhők tovább rontották lelkesedésünket...

A hegyimentők háza mellett vitt az út fel, ahol még feltankoltunk gyorsan friss patakvízzel. Jóval könnyebb volt a terep, mint amire számítottam, viszont meglehetősen felázott volt a talaj, a víz gyakorlatilag a turistaösvényen folyt le, néhol észre se lehetett venni csak amikor már merült a bakancs. Süllyedünk de a bakancs még mindig tart :D A lényeg, hogy érdemes volt a köveken lépkedni. Kedvenc teheneink persze itt is folytatták aknázó tevékenységüket.

Ettől a "tengerszemtől" kezdve lett keményebb a terep, lankás, füves rétből váltottunk a szokásos murvás hegyi útra. Ákos és Bori ekkora már alaposan lehagytak minket. Őket valahogy mindig hajtották a tatárok :) Kicsit feljebb találtunk egy nagyobbacska hófoltot (így augusztus táján...), amit persze meg kellett közelebbről is nézni. Mégiscsak hó nyár közepén :) Miki rögtön síelt is rajta egy keveset, majd elkészült ez a fotó:

(Bandi fotója)

A vicces az a dologban, hogy különösebben nem is fáztunk, sokkal rosszabb volt visszavenni a vizes, kihűt pólót. A Retyezátban néha nagyon eltérően viselkednek a megszokottól a hőmérsékletviszonyok. Bevártuk a csapat többi tagját, hógolyóztunk még kicsit aztán... leszakadt az eső... Szokásos kapkodva öltözködés, mérsékelt elázás, majd továbbindultunk az zuhogó esőben megkeresni Ákost és Borit akik nyilván valahol fent várnak ránk. Nemsokára utol is értük őket, és várakozó álláspontra helyezkedtünk, mivel az esővel együtt a szél is fokozódott. Nem volt nagy a vidámság, erősen gondolkoztunk a visszavonuláson, egy-két villám is becsapott a csúcs közelében... Bevonultam egy szikla alá ami viszonylag jó esővédelmet nyújtott. Negyed óra múlva már unta a csapat a banánt, az eső csillapodott, a szél viszont nem. Én nagyon fel akartam menni, előrementem kicsit körülnézni. Nem értékeltem olyan vészesnek a helyzetet, mint a többiek, kis győzködés után mindenki a továbbhaladás mellett döntött. Természetesen látni továbbra sem láttunk semmit, mára ezt dobta a gép.

Fölfele mellénk szegődött egy elég elhanyagolt külsejű pásztorkutya, feljött velünk egészen a csúcsra, miközben mi azon bosszankodtunk, hogy mennyivel könnyebben van a 4 lábával és a jóval alacsonyabb súlypontjával ezen a terepen, mint mi. Ez lett a tehenek rejtélyes hegymászásának is a megoldása... Fent természetesen nem láttunk semmit, ellenben ezen a magasságon már felhők voltak, vagyis kb. sűrű ködszitálást kell elképzelni. Eddig az eső miatt, most a ködszitálás miatt elő se vettem a gépet. A váz bírta volna, de a vadiúj szűrőt és obit nem akartam összecseszni. Csúcsfotó is csak Ákosék gépével készült, ők viszont hazafele elhagyták azt, így ugrottak a képek.

Közben érkezett a gerincen a hágó felől egy másik csapat, rövidgatyában, tornacsukában, esőkabát nélkül, természetesen szétázva, de látszólag ez a legkevésbé sem érdekelte a srácokat. Bori és Ákos közben valószínűleg a teljes szalámikészletüket a kutyának adományozták, beindult az úristenmileszittfentszegénykutyával gondoskodási ösztön :) Valakitől kapott egy májkrémet is, hogy legyen mivel lefojtani a szalámit és ezek után persze meg voltak sértődve, amikor a kutyának a kenyér már nem kellett. Hát igen a sorrend nem mindegy. Pedig pedagógusok :)
A lefeleút viszonylag eseménytelenül telt. Elég jó tempóban jöttünk le, közben jót beszélgettünk, a kutya meg persze lelépett, amit az önjelölt gazdik kissé nehezményeztek :) és kisütötték, hogy ez bizonyára a kutya bevált receptje a napi finom falatokra.
Megálltunk a mini tengerszemnél ebédelni, amúgy is elég jól álltunk idővel, a tábor talán tíz percre volt és aznap először egész kellemes idő volt. Előkerültek a gázfőzők, levesek, szalámik, kétszersültek. Hamarabb végeztem, mint a többiek és nagyon érdekelt a "sziget" a tengerszemben, így fölkerekedtem a meghódítására. Valaki láthatóan már próbálkozott vele, de hamar feladhatta. Én kitartóbb voltam, a többieknek pedig "jó ebédhez szólt a móka", várták mikor esek végre bele. Közben persze kapacitáltak, úgy nagyobb esélyük lett volna, hogy beleesek valamelyik kőről. Küszködésemet végül siker koronázta:

(copyright Hajdu András :)

Ücsörögtem a szigeten miközben a többiek még burkoltak, és rájöttem hogy hibát követtem el, mivel hódító utamra nem hoztam magammal semmi kaját. Bandi jópajtás módjára ezen rögtön megpróbált segíteni és Jó reggelt! kekszet kezdett nekem dobálni, aminek aerodinamikája sajnos messze van az ideálistól, így három próbálkozás után feladta.
Végül elég későn értünk a táborba, de mivel nem voltunk túl fáradtak, előkerült a mini focilabda amit felcipeltem. Volt egy 10*15-ös jó gödrös, de alkalmasnak tűnő rész (egyéb nehezítésekkel amit nem részleteznék:). Kapuk kövekből, indulhatott a móka. Bizonyára nem lehet gyakori a focimeccs a Bukura partján, mivel elég nagy érdeklődés kísérte az esti sportprogramot. Az egyik sátorból még szurkolói dalok is felhangzottak, ami annyira meglepett minket, hogy hirtelen mindenki megállt. Jót röhögtünk, majd folytatódott a meccs, a lányoknak elmagyaráztuk, hogy a kapufa nem számít gólnak :) és rájöttünk, hogy jó vigyázni velük, különben lehet nem jutunk le a hegyről. Az én vesztemet végül Levi okozta majdnem, akkorát kaptam ugyanis feltört sarkamra, hogy párpercre ki is kellett álljak. Néhány sátrat is becéloztunk ahonnan néha "nice" nyugtázás jött, amire scusival válaszoltunk :) , végül a sötét és az el-eleredő eső vetett véget a küzdelemnek és a napnak.