2009. december 6., vasárnap

Eurotrip: irány a Retyezát - Hetedik nap: Lejtmenet


Ezt a részt szeretem a legkevésbé az utazásokban. Amikor hazafele össze kell pakolni. Mindent ki a sátorból, viszonylag helytakarékosan vissza a hátizsákba, ahol ugyan annyival több hely van amennyi kaja elfogyott, viszont a szemetünket le is kell vinni a hegyről. Ezt sajnos senki nem teszi meg helyettünk. Sátorbontás, érzékeny búcsú a Bukurától, aztán irány Darány! Persze csak miután megmásztuk a hágót... újra.

A hágón lefele, hogy szórakottassuk egymást elkezdtünk barkochbázni, amibe annyira belejöttünk, hogy még másnap Magyarországra hazafele is végig ez ment. A hágó alatt a patakból feltöltöttük a vizespalackjainkat, aztán kényelmesen, de ügyelve az időre megindultunk lefele. Enciánig nem is történt semmi érdekes azon kívül, hogy egy-két feladvánnyal mindenkinek sikerült a kérdezők agyára mennie, főleg bizonyos tulajdonságok eltérő értelmezése miatt :)

Utána következett szerintem a kedvenc szakaszunk, a törpefenyőket újra felváltották a magas erdei fenyők, a levegő párás lett, a kövek síkosak, vastag mohapárna, rengeteg gomba mindenütt.


Egy teljes napot el tudtunk volna még tölteni ott keresgéléssel, fotózással. Minden nagy gomba alatt egymással versenyezve nőttek az apróságok. A nagy vadászat közben nagyon kellett vigyáznunk is, rettenetesen csúsztak a kövek, minden pillanatban számolni kellett vele, hogy megcsúszhatunk.

És akkor Bandi megtalálta ezt

Ezen a vargányán persze mindhárman lehidaltunk, én legalábbis biztos, igazi mesebeli, hatalmas gomba volt. Kettévágás után sajnos kiderült, hogy megenni nem lehet, belül már szét volt rágva.
Mire leértünk Pietreléhez már erősen untuk a banánt, meg főleg az esőt ami a hágó óta alig hagyta abba. Bandi kínai ocó esőkabátja meg hekkelve se nagyon bírta. Én viszont Cârnic-fele menet, mivel egész héten nem ázott be a kitudjamennyirejó Quechua-s bakancsom, gondoltam ideje egy kis tesztnek, ha a kocsihoz vizes zokniban érkezek az már nem gond, ott úgyis átöltözés lesz. Az eső ugyanis patakban folyt az úton végig, én meg annak a közepén sétáltam. Ha ezt is kibírja akkor nagyon megérte... És kibírta olyannyira, hogy nem is nagyon akartam elhinni.
Cârnicben megkérdeztük azért a Codrin panzióban, akad-e esetleg három helyük, de határozottan nem volt nekik, így bedobáltuk a cuccot a Meganeba, végrehajtottunk egy igen bonyolult átöltözést, azon igyekezve, hogy a kocsiba minél kevesebb víz és sár kerüljön és igyekeztünk minél hamarabb aszfaltot érni, mert este 9-re Csernakeresztúrra kellett érnünk, ami nem 2 km volt.

Cârnictől lefele a főútra, már túl a sziklás köves útszakaszon

Navigációval se volt könnyű dolgunk, a helységben ugyanis az iGo csak egy utcát, természetszerűleg a főutat ismeri, a valóság kicsit bonyolultabb volt. Mire nagy nehezen ráakadtunk a keresett utcára 20:45 volt, ígéretünk szerint 21-ig odaérünk. Természetesen az utcát újraszámozták, először egy rossz és cseppet sem szimpatikus helyre csöngettünk be. Hál' Istennek nem voltak otthon, aztán végül sikerült ráakadnunk Dávid Endre vendégházára.
Nagyon kedvesen fogadtak minket, a helyünk is minden igényt kielégített. Külön épület a vendégeknek, fürdővel, TV-vel a szobánkban. Elég bizonytalanok voltunk, hogy mi lesz a válasz, de azért megkérdeztük, hogy kaphatnánk-e vmi vacsorát. Rántottát tudtak javasolni, ami nekünk tökéletesen megfelelt. Mire lepakoltuk a cuccainkat a szobában, már kész is volt, olyan sárga tojásból, ami csak falun van, kakastaréjjal (sült szalonna), kovászosuborkával és szilvapálinkával. Mindent elpusztítottunk és maximálisan elégedettek voltunk újfent az erdélyi koszttal és a házi szilvával is. Ezzel konkrétan nem tudtuk mi a pálya, ezért csak egy kupicával ittunk belőle, egészen addig amíg meg nem jelent az egyik házigazda (aki mellesleg Pécsen dolgozik) és közölte, hogy ilyen fiatalokat még nem látott :) Kedélyesen elbeszélgettünk vele, és a pálinka fogyásával a hangulat is emelkedett, pláne amikor még a saját roséjukból is megkínált minket. Még megnéztük a Brice the nice című méltán híres filmet, amin szétröhögtük magunkat, aztán lefeküdtünk. Nem kellett korán kelnünk, Vajdahunyad vára volt betervezve hazaindulás előtt, ami csak 9-kor nyit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése