2010. november 27., szombat

Páring 2010 - Hatodik nap: Gerinctúra no.2


Jubileumi 100. bejegyzés!


Sajnos közelítünk a túra végéhez, már szombat van, este össze kell pakolni amire már nincs szükség reggel, leltározni a megmaradt élelmiszereket és minél többet megenni belőlük, hogy legalább ne kelljen lecipelni. Egész héten nem volt eső, reménykedtem, hogy szárazon pakolhatjuk majd el a sátrat, nem úgy mint tavaly. Cserébe olyan brutálisan leégtem, ahogy még soha. A többiek szerint a nyakam egészen borzasztóan nézett ki, higgyük el nekik.


A hajnali fényekkel keltem, reménykedve hogy valami különlegeset is sikerül megörökíteni. Ha különleges nem is, de minden esetre nagyon szép volt, ahogy a narancssárgára festett felhők átbuktak a hegygerincen. A Hold is erősen vigyorgott még ránk fentről. Egészen világos volt éjszaka is.


Nem sokkal később a többiek is megébredtek, kezdődött a szokásos kicsi reggeli ténfergés, reggeli előhalászása a sátor valamelyik sarkából, vízhordás, gázfőző...
Mára mivel kezdtünk már azért, kissé leamortizálódni, valami lazább programot próbáltunk kitalálni: a döntés az lett, hogy felmegyünk a hágón a gerincre megint, de most nem nyugatra a Nagy-Páring felé indulunk, hanem észak-keletre, aztán megyünk ameddig jól esik.

A Hold is bújócskázott


A tavakat gyorsan megkerültük, a hágót is rutinosan gyűrtük le, csak fent álltunk meg a szokásos térerő vadászatra, hogy tudassuk a szülőkkel, még élünk. Ezúttal az én telefonom bizonyult ügyesebbnek, egész hamar talált hálózatot. Kaptuk is otthonról az időjárás jelentést, otthon esik, holnapra ideér hozzánk. Mondtam, hogy itt magas hegyek vannak másképp alakul az időjárás, mint otthon. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy nem lesz belőlem időjós.

Mandra-, Lung és messze a háttérben a Zanoaga-tó

Nem diktáltunk egy komoly tempót, nem is akartunk nagyon messze menni, de már a Gruiulra menet előjött amiért szeretem a gerinctúrákat. A magasság java részét már megszereztük, hiszen fent vagyunk a gerincen, innentől pedig megvan a motiváció a többi gyors leküzdésére, hiszen egymás után lehet meghódítani a csúcsokat. Készültek is persze egymás után a panorámák.

Alant a Rosiile

Iciri-piciri tengerszem

A Gruiulnál is időztünk kicsit a csúcson, majd félúton a Piclesa-ra is leheveredtünk kicsit, mert mindenki előkotort valami finomságot a hátizsák aljáról, és végül úgy döntöttünk, hogy ezeket a fűben heverészve sokkal kellemesebb elfogyasztani. Találkoztunk másik 4 túrázóval is, ez pedig azért nagy szó mert így már a 20-at közelítette azon emberek száma akiket a hét során láttunk beleértve a juhászokat is :)

Az Iesulra eljutni már igazán nem volt kihívás, igazából ezek a csúcsok az eddigiekhez képest így a gerincen megközelítve csak domb kategóriába sorolhatók :) De azért így is élvezetes. Az Iesulról pedig még egy völgyet csodálhattunk meg, ez Bandi külön vágya volt, mivel megállapítást nyert, hogy a gerincekben az a legjobb, hogy egyszerre két völgyet lehet látni.
Találtunk egy egészen remek sziklameredélyt ahonnan lógathattuk a lábunk a völgy fölött, miközben felkerültek a gázfőzőkre, és elkezdtek rotyogni a jól megérdemelt levesek.

Jómagam, 2 heti borostával, leégve, kissé meggyötörve
A fotóért köszönet Bandinak

A levesek után úgy éreztük, hogy miénk a világ és semmi sem emelhetné jobban a napot, mint egy laza szundi senkitől sem zavartatva a völgy felett. Bő órácska múlva ébredtünk, majd mivel a francnak se volt kedve a hágóig visszacaplatni, úgy gondoltuk, hogy megoldjuk mi ezt a kérdést a Gruiul előtt valahol toronyiránt (mi a toronyiránt ellentéte? :), szóval völgyiránt. Egy darabig persze laza volt, "simán lemegyünk itt", aztán azért csak jött egy füves-legurulósziklás rész, ahol véletlenül se mentünk egymás fölött, de ez is csak az izmainkat tornáztatta meg.
Ami ezután jött az nem volt benne a programban, kénytelenek voltunk rövid sziklamászást beiktatni, ami nekünk nem volt különösebb probléma, a kutyának akiről mostanában méltatlanul elfelejtkeztem (igen hét eleje óta velünk volt és nem volt hajlandó hazamenni) viszont igen. Szegényke nem igazán akart megkockáztatni egy ugrást, így Májki hősiesen felkarolta a kutya szüntelen szűkölése közepette.

Rosiile-, Lung-, Zanoaga tavak
Itt indultunk meg lefele a tó felé

Amikor leértünk persze még mindig jött egy kilométer nagysziklás rész, aminek a végét azért már kegyetlenül untam, annak ellenére, hogy általában ezek a részek a kedvenceim, mert gyorsan és viszonylag könnyen lehet rajta haladni, pláne ha az ember mondjuk hozzá van szokva a dunai kövezésen járkáláshoz.
Azért a nap végén meglett a jutalmunk is: mivel elég jól hazaértünk, még a cuccot se raktuk le, rögtön nekiálltunk lelegelni egy újonnan felfedezett áfonyamezőt. Kisvártatva szép lila lett a szánk meg a kezünk tőle.

A Rosiile partjáról

A délutánt maradékát kb azzal töltöttük amivel a nap eddigi részét, süttettük magunkat a napon, a jó melegben korán megfürödtünk és bevallom vétkeztünk: tettünk pár karcsapást a Lung-tóban is...
No és akkor jöjjön a meglepetés! Első próbálkozás, állvány hiányában, ezért kérem elnézni az apróbb hibákat. Itt a blogon először timelapse videók a Nagy-Páringról a Lung-tóval az előtérben, és a Rosiile-völgyről pontosan az ellenkező irányban. Remélem kicsit segítenek átélni, hogy milyen jó volt ott fent nekünk.
A Pentax K-7 beépített időzítőjével készültek, a DA*16-50/2,8 SDM objektívvel (ezt cipeltem egész héten), természetesen utólag összefűzve és HD-ra konvertálva a VirtualDub nevű kis programmal.





Amíg a K-7 kattogott magában, persze én se csak henyéltem, volt némi fakészletünk és úgy gondoltuk, hogy befűtünk kicsit a szomszéd társaságnak, akik előző nap odatáboroztak a szánkba, és ki tudja meddig dajdajoztak a fülünkbe. Bandi és Miki gyűjtöttek még némi száraz törpefenyőt, miközben én végre kipróbálhattam a svájci bicska remek fűrész funkcióját (nem egy nagy valami persze, de tényleg baromi jól viszi a fát), amennyiben nekiálltam ezeket feldarabolni. Volt még mindenkinek némi kolbásza, szalonnája ami rövidesen nyárson pirult, sőt én még egy kis megmentett alufóliában hagymát is sütöttem, aminél szerintem kevés jobb dolog létezik a világon. Sült szalonnával persze :) Még most is összefut a nyál a számban, annyira jó volt.
Közben sajnos az időjárás előrejelzésünk annyira jónak bizonyult, hogy estére meg is érkezett a vihar, rövidesen elkezdett esni, szokás szerint özönvíz formájában. Ezen a ponton sajnos be kellett látnunk, hogy román kollégáink keményebbek nálunk. Ők nem zavartatták magukat az eső miatt, egy szikla még a tüzüket is óvta, szóval lenyomtak minket. Éééés persze énekelniük is kellett...

6 megjegyzés:

  1. Végigolvastam ezeket a bejegyzéseket, tetszik ahogy megírtad, eszembe jutnak az én paringi élményeim, igaz meglehetősen rég jártam arra (1999).
    A holdas kép milyen obival készült?

    VálaszTörlés
  2. Ejj, de jó volt ezt olvasni!! :)
    A kutyás rész különösen megmosolyogtatott. Van egy szép nagydarab vizslánk akivel már nem egyszer előfordult, hogy túra alatt bepánikolt és végül ölbe kellett kapni és úgy átsegíteni. Persze közben a lógó fülek és kétségbeesett tekintet alap. :D

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Nekem is minden vágyam egy magyar vizsla, de nem merem bevállalni.

    VálaszTörlés
  4. Pedig ahogy elnézem biztos jó sora lenne nálad. ;)

    VálaszTörlés
  5. Az a gond, hogy 1-2 éven belül elköltözök itthonról, lakásba meg amúgy se vinnék kutyát, nem hogy egy vizslát...

    VálaszTörlés