Eurotrip: irány a Retyezát - Harmadik nap: Vf Bucura I.

Első igazán retyezáti "reggelünk" virradt ránk, egy nem túl kényelmes éjszaka után. A tegnapi gyors sátorhely választás kissé megbosszulta magát, a fejemnél és a combomnál volt egy-egy púp/kő. Hason fekve az egyik nyomta a combomat, háton nem szeretek aludni, de úgy egyébként is levegőben tartotta a gerincemet a két púp, amit nem sokáig lehet elviselni. Ezt később gondos helyezkedéssel próbáltam meg kiküszöbölni, mérsékelt sikerrel.
Mire mi kiszenvedtük magunkat sátrainkból (még éreztük a tegnapi napot), a többiek már elrongyoltak a Retyezátra, megbeszéltük hogy később utánuk megyünk. Ezután következett a napi reggeli rituálé: sarok bekötözése, bakancs fel (nem voltam hajlandó mászkálós cipőt felcipelni, utólag hiba volt), nagy gonddal mindenféle kaja kipakolása az étkezősziklánkra, (a lenti képen jobb oldalon), vízhordás, kajálás, érintőleges mosakodás, napi cucc összeválogatása.
Mivel a bakancsom rendesen elintézte a sarkam, erős kétségeim voltak, hogy bárhova is el tudok indulni, így sok gézzel próbáltam csillapítani a rá nehezedő nyomást. Na ezt nagyon nem kellett volna, mert így nagyon nyomta a feltört sarkam, plusz a géz elég durva, tehát nem is igazán jó erre a célra.
Másnap már egy sokkal jobb verziót állítottam össze: volt nálam puha papír alapú ragasztó, ebből vágtam két csíkot és keresztben a ragasztós felével ráragasztottam a Leukoplasztra. Majd ezt ragasztottam a sarkamra. Így sokkal puhább anyag volt a sarkamon, kevésbé volt fájdalmas a járás. Tulajdonképpen a körülményekhez képest egész kellemes volt egy negyed óra után.

Jobbra Miki sátra, nagyjából középen a zőőd Bandié és az enyém (Bandi cipelte cserébe lakhatott nálam :)

Az eredeti terv tehát a Retyezát meghódítása volt, aminek sok vízzel kell nekiindulni, mivel útközben nincs patak, végig gerincen vezet az út. Mi viszont kölcsönadtuk a flakonjainkat (túratipp: kulacs helyett pillepalack) a többieknek, így módosítottunk a harmad akkora távra lévő Bucura I-re, aztán ha jól bírjuk vízzel meg a sarkam se tiltakozik, akkor esetleg nekiveselkedünk a Retyezátnak.


Úgy tűnt, hogy ebből nem sok minden lesz, mivel szinte minden kavicsnál megálltunk nézelődni, ismerkedni az új környezettel, tegnap ehhez már senkinek sem volt ereje. Itt egy szép virág, nézd ott egy másik tengeszem... A bocikat se lehetett kihagyni, kissé fentebbről jobb kilátás nyílt a környékre és két lovat is találtunk békésen legelészve. Ezeket is nekiálltunk becserkészni, mert nem gondoltuk, hogy szelídek és egyáltalán nem érdekli őket, hogy mit csinálunk.

A Bukura-katlan második és harmadik legnagyobb felületű tavai az Anna (3,1 ha 1990m) és Lia (1,33 ha 1910m) tengerszemek.

Visszatekintés a "sárga csíkról": Jobbra a Bucura tengerszem északi vége látszik, balra a Bucura I. csúcs (2482m)

Miután meg volt örökítve, továbbindultunk a sarkam heves tiltakozása közben (nem volt nagy élmény ez a nap...). Egy hasonlóan meredek hegyoldalon kellett felmásznunk, hogy felérjünk a Boldogság kapujába (Poarta Bucurei 2208m). Itt a Szocialista Román Köztársaság Akadémiájának :) elpusztíthatatlan táblája figyelmeztetett 3 nyelven, hogy a túloldal már a rezervátumhoz tartozik és, hogy mekkora pénzbüntetésre számíthatunk, ha belépünk a piros négyzettel jelölt területre (50-500 lej).

A csábítás egyébként meg lett volna, ilyen helyen kinek ne lenne kedve túrázni?

Természetesen nem szegtünk szabályt, helyette kicsit magasabban egy alkalmas helyen letelepedtünk, mondjuk úgy ebédelni. Ez gyakorlatilag kétszersültet jelent szendvicskrémmel és paprikával, Cerbonával megfejelve. Miki kizárólag csokis cerbonát hozott, olyan mennyiségben, hogy tartottunk tőle, hogy maradandó belsőszervi változásokat fog szenvedni. Még a hazaútra is maradt neki pár darab, pedig gyakorlatilag párosával ette őket.
Ebéd után nekiveselkedtünk a csúcsra felvezető útnak, ami azonban épp amikor fel kellett volna, hogy vigyen a csúcsra (piros csík), elfordult a Retyezát felé (sárga csík). Erős fejvakarás közben gondolkodtunk mi lehet itt. Arra amerre érzésünk szerint mennünk kellett volna, semmilyen jelölés nem volt. Néztük a térképet, márpedig arra lenni kell valahol egy útnak. Továbbmentünk, majd csak előkerül, lehet még nem értük el az elágazást. Kicsit arrébb volt egy elfolytnak tűnő piros jel, de nem tudtuk kivenni, hogy mi akar lenni így továbbmentünk. Már tisztán láttuk, hogy túl is mentünk a csúcson amikor találtunk egy újabb piros jelet: egy piros nyilat. Ekkor jöttünk rá, hogy az előző piros jel is egy kopott nyíl volt, jelentése: na itt menj fel te szerencsétlen ha tudsz. Az "út" ugyanis inkább volt hegymászás, mint túristaút. Bandi körülnézett feljebb ott már megkerült a piros csík útvonal, hamar felértünk 2433 méterre.

Nagy volt az öröm és ennek hangott is adtunk néhány üvöltés keretében, amit mint később kiderült a többiek a Retyezáton is hallottak :D Nem tudták elképzelni kik ezek az idióták, akik felmásznak ide és nekiállnak üvöltözni.

A tábor 400 méterrel magasabbról.

Megettük fent a maradék kajánkat és gyönyörködtünk a tájban, amíg fel nem ért egy másik csoport, akikkel nem nagyon akartunk közösködni. Nem sok hely volt a hegytetőn. Ekkora eldöntöttük azt is, hogy a Retyezátra nem megyünk fel. Se elég vizünk, se elég időnk nem lett volna sajnos. Talán jövőre.

Újra a hágónál, ahogy tegnap

Mivel időnk volt még bőven, nem siettünk vissza a táborba, de arra gondosan ügyeltünk, hogy a másik csapat ne érjen minket utol. Megettettünk még pár bocit, aztán visszaérve a táborba, mindenki nekiállt vacsorát főzni, ami zacskóslevesben merült ki. Ekkor még azt hittük, hogy arra ezt a napot megússzuk eső nélkül. Nos a napot tulajdonképpen megúsztuk, de éjszaka olyan vihart kaptunk a nyakunkba, ami itthon ritkaságszámba megy. Jóelőre látni lehetett, hogy nagy cirkusz lesz. Két nagy cumulus egymásra csúszott, a felhők belsejében cikáztak a villámok, megvilágítva az egészet. Sokan néztük. Pont felénk tartottak. Lefekvésre érte el a vihar a tábort, erősen tartottam tőle, hogy nem fogja bírni a sátor a viharos szelet, illetve hogy beázunk alulról,/felülről, ami ellen nem is tudtunk volna mit tenni, de száraz hálózsákkal vészeltük át az éjszakát.