Ha azt a napot nem számítom, amikor felcipeltük az összes cuccot a Bucurához, akkor minden bizonnyal ez volt a legkeményebb napunk. A Pietrele 2270 méter magas csúcsát (Vf Pietrele) céloztuk meg. A táv elvileg nem volt sok (gyakorlatilag viszont majdnem lementünk az Encián menedékházig). Elöljáróban is kemény mászásnak harangozták be Leventéék, ami sok jót nem jelentett, de mindenkit érdekelt a kihívás és a kaland. A másik bibi, hogy turistaút nincs...
Reggeli panoráma 360 fokbanA leküzdendő magasság elég nagy volt (sokat ereszkedtünk lefele), így mindeki minimálcuccal készült. Nálam ez a kötelező esőcuccot, kétszersült szendvicskrém kombót, jópár cerbonát, és csokis nápolyit jelentett, plusz a K100D a Sigma 10-20-szal. A tele is a sátorban maradt, nem éreztem szükségét és komoly mászás elé néztünk, mindenki a súlycsökkentésen volt (Májkit leszámítva, ő csak elhozta a gázfőzőt :) A Cârnicnál a kocsiban hagyott kitobi se hiányzott. A Sigmával és az 55-300-zal megoldottam mindent, bár volt egy kis hiányérzetem. Mindegy a megszokás :) Mivel a hegy lábáig a patak mellett mentünk, vizespalackból is csak egy kellett (a hágón túlig tulajdonképpen azt is fölösleges volt megtölteni).
A nap első meglepije, ami miatt indulás után rögtön meg is álltunk kicsit, hogy a két lóból hirtelen sok ló lett :) Ment is a brainstorming, hogy merrefele jöhettek fel. Be is nyomtunk kis reggeli utáni cerbonát, amíg azt hiszem Ákosékat vártuk és a lovakkal ismerkedtünk, meglepően barátságosak voltak, volt amelyik készségesen odajött egy kis simogatásért.
A nap első meglepije, ami miatt indulás után rögtön meg is álltunk kicsit, hogy a két lóból hirtelen sok ló lett :) Ment is a brainstorming, hogy merrefele jöhettek fel. Be is nyomtunk kis reggeli utáni cerbonát, amíg azt hiszem Ákosékat vártuk és a lovakkal ismerkedtünk, meglepően barátságosak voltak, volt amelyik készségesen odajött egy kis simogatásért.
Viszonylag hosszú séta után végül elértük azt a helyet a Pietrele lábánál, ahol fel lehet jutni a hegyre. Nem egyszerű ugyanis, ha nem akar az ember sokat szívni a törpefenyősben, ami ráadásul veszélyes lehet, ha eltéved. A törpefenyővel volt még egy probléma, Levente ezt a részletet elfelejtette előre közölni, így páran rövidnadrágban jöttek. A problémát kamáslikkal és esőnadrággal sikerült áthidalni. A vizespalackok utántöltése után, libasorban szorosan egymás mögött indultunk neki a törpefenyőknek. Alattomos egy növény ugyanis: a törzse a földön kúszik, és csak az ágai nőnek felfele, illetve mindenfele. Szorosan egymás mögött lépkedtünk, mindig arra az ágra amire az előttünk haladó. Így se volt egyszerű, a csajokat néha "kilőtte" egy-egy erősebb ág :)
Először át a törpefenyőn, utána a nagysziklás részen tovább, majd egy újabb törpefenyős etap után, fel a képen világos sávnak látszó füves-aprósziklás részen a csúcsra.
Bandi fotója (középen én mászok)A nagysziklás részre érve megálltunk kicsit, Leventéék elrejtették az ebédjüket, (nem akarták felcipelni) és oktatást kaptunk, hogy ha egy szikla megindulna lefele, mi a teendő. Ez ugyanis könnyen előfordulhat és ha az utánunk jövő szorosan utánunk jön, nincs ideje reagálni és csúnya baleset lehet a vége. Tehát 10-20 m távolságtartás és ha egy kő elindulna, hangosan kiabálni, hogy "Kő-kő-kő!". Nem játék ez, Leventéék tavaly a csúcs alatt fordultak vissza egy ilyen kőomlásos helyzet miatt, és ha bárkinek elég az szóljon,, mert itt előfordulhat. Ez a nagysziklás szakasz azonban még nem veszélyes, a soktonnás kövek stabilak egy-kettőt leszámítva. Haladtunk felfele mindenki figyelmeztette az utána haladót ha valamelyik kő mozgott. Levente haladt az élen amikor hirtelen nagy meglepetésünkre: "Kő-kő-kő!" Bori követte aki gyorsan félre is ugrott. Sajnos kicsit gyorsabban is, mint kellett volna, lehorzsolta a térdét és nagyon megrémült szegény. A kő mindenképpen elkerülte volna, de ilyen helyzetben erre nem lehet alapozni. Vártunk pár percet, hogy megnyugodhasson, aztán folytattuk a mászást, de Ákos kisvártatva utánunk szólt, hogy ők visszafordulnak.
Bandi fotójaÍgy 6-an folytattuk utunkat kissé feszült hangulatban - távolságot is tartva - a hatalmas sziklákon a következő törpefenyős szakaszig, ahol újra körül kellett nézni, hogy merre a legcélszerűbb menni. Alig gyalogútnyi széles meredek füves-sziklás ösvényre érünk ki a törpefenyők között, ahol újfent jól meg kellett választani, hogy hova lépünk. Kellemes kakukkfűillat lengi be a tájat, a növények viszont alattomos gödröket rejtettek, amik igen veszélyesek a bokára. Épp átküzdöttük magunkat a füves, apró köves részre (ami még veszélyesebb omlásügyileg) amikor leszakadt az ég. Villámgyorsan öltözködtünk, de így is eláztunk kicsit. Nóri esőkabátja, mint kiderült a sátrukban maradt, amit elég ingerülten beszélnek meg Leventével, hogy kinek is a hibája ez. Végülis kénytelen beérni a széldzsekijével és esőnadrággal. Májkiról eközben nem sokat tudunk, mivel ő zárta sort és kicsit lemaradt. Valahol lejjebb bizonyára öltözködik, de jobb lenne ha látnánk. Lekiabálunk... él, ő is öltözködik. Egy negyed óra múlva alábbhagy az eső, a pihen, időközben Miki is megérkezik. Tanakodunk várjunk-e még, az apróköves rész persze kizárva, a vizes fű se kicsit tud csúszni...
Eső után (Bandi fotója)Bandi kipróbálja milyen, és meglepetésünkre a túrabakancsok nagyon jól meg tudnak kapaszkodni a dús fűben, ami csak úgy harsog a talpunk alatt. A hegyoldal itt már olyan meredek, hogy négykézláb kell mászni. Így amúgy is biztonságosabb, ha mégis megcsúszik a bakancs.
Onnan nagyon lentről másztunk fel (Bandi fotója)A füvön még nagyon sokat mászunk, mire talán lehet sejteni, hogy a csúcs közelében lehetünk, de látni nem látunk belőle semmit, csak a kék eget. Egy kinyúló sziklánál mindenki tart egy párperces pihenőt, elég kimerítő volt ez a szakasz. Mindenki kivetkőzik az eddig készenlétben tartott esőcuccból és kiderül, hogy Laurának két esőkabátja is van, Nóri nem kis örömére. Kissé fogyó kedvvel, de én is továbbindulok, fel akarok már érni a csúcsra. A fű azonban nemsokára elfogy és újra sziklás rész következik, ami természetesen vizes még. A gránitnak sajnos van egy olyan hülye tulajdonsága, hogy ha vizes lesz csúszik. A zuzmós gránit ezt azzal fejeli meg, hogy gyakorlatilag korcsolyapályává válik. Ehhez adjuk még hozzá az esetlegesen mozgó köveket és megkapjuk, hogy mennyire örült a csapat ennek :) Levi letesztelte, hogy milyen a helyzet, vigyázva át lehet azért menni. Jó nagy távolságra egymástól, a legrövidebb úton mindenki átér. Nem tudom hogy, de nagy lelkesedésemben mindenkit lehagyok és elsőként érek fel a csúcs... ez még mindig csak egy gerinc? Mi van itt? De 20 méterre balra megkerül a csúcs is. Eufória, felértüüüünk :D Mindenki vigyorral az arcán érkezik, készülnek a panorámafotók... persze Bandival vagyunk annyira idióták, hogy a 2270 méter ne legyen elég és felmászunk a csúcson épített nem túl masszív kőbabára panorámázni, ami nem kis koncentrációt igényelt.
Miki persze egyből a gázfőzőnek keres helyet, neki enni kell! Ha már felcipelte a nehéz konzervet persze jogos. Mindenki kaja után kotorászik, Leviék csokival kínálnak, amit csokis nápolyival viszonzok.
Bandi közben eltűnik a csipkés északi gerincen, aminek nagyon nem örülök, de a hülyeségről ritkán lehet lebeszélni, most is olyan mintha a szomszéd hegynek beszélnék. Itt viszont komoly baja is eshet, ami nem lenne vicces 2270 méteren. Szóba is kerül az izofólia, ami ilyen esetekben létszükséglet, ha vkihez segítséget kell hívni, és bivakolni kell. Néhány perc múlva szerncsére lihetgve visszaérkezik és izgatottan közli, hogy zergét látott. Erre a hírre majdnem felrúgom Miki babgulyását és kissé mérges is leszek, hogy a telét persze ilyenkor hagyom a sátorban. Mutatja a képeket, hogy ő se ment sokra. Lehet, de akkor is zergefotó és nekem nagyobbak lettek volna a lehetőségeim DSLR-rel, mint neki. Közben mi is meglátjuk a zergét, de már jóval lejjebb jár a hegyoldalban. Bandi csodálkozik, hogy lehet ilyen gyors. Felhomályosítom, hogy a zergének ez a terep nem téma.
Folytatjuk a kaja pusztítását, semmit sem akarunk lecipelni a hegyről, ha már egyszer felhoztuk :) Bandi is alágyújt egy levesnek miután Májki végzett, Laura közben lefeküdt a fűbe relaxálni. Mindenki élvezi a kilátást és a Retyezátot, kellemes kajaillat terjeng, próbáljuk beazonosítani a környező hegyeket.
A baloldali völgy vezet a hágón keresztül (a második mélyedés balról) a Bucurához, a kis fehér pötty az Encián menedékház 360 fok
Szintén 360
Az elmaradhatatlan csúcsfotó észak...
és dél felé
Miki persze egyből a gázfőzőnek keres helyet, neki enni kell! Ha már felcipelte a nehéz konzervet persze jogos. Mindenki kaja után kotorászik, Leviék csokival kínálnak, amit csokis nápolyival viszonzok.
Bandi közben eltűnik a csipkés északi gerincen, aminek nagyon nem örülök, de a hülyeségről ritkán lehet lebeszélni, most is olyan mintha a szomszéd hegynek beszélnék. Itt viszont komoly baja is eshet, ami nem lenne vicces 2270 méteren. Szóba is kerül az izofólia, ami ilyen esetekben létszükséglet, ha vkihez segítséget kell hívni, és bivakolni kell. Néhány perc múlva szerncsére lihetgve visszaérkezik és izgatottan közli, hogy zergét látott. Erre a hírre majdnem felrúgom Miki babgulyását és kissé mérges is leszek, hogy a telét persze ilyenkor hagyom a sátorban. Mutatja a képeket, hogy ő se ment sokra. Lehet, de akkor is zergefotó és nekem nagyobbak lettek volna a lehetőségeim DSLR-rel, mint neki. Közben mi is meglátjuk a zergét, de már jóval lejjebb jár a hegyoldalban. Bandi csodálkozik, hogy lehet ilyen gyors. Felhomályosítom, hogy a zergének ez a terep nem téma.
Folytatjuk a kaja pusztítását, semmit sem akarunk lecipelni a hegyről, ha már egyszer felhoztuk :) Bandi is alágyújt egy levesnek miután Májki végzett, Laura közben lefeküdt a fűbe relaxálni. Mindenki élvezi a kilátást és a Retyezátot, kellemes kajaillat terjeng, próbáljuk beazonosítani a környező hegyeket.
A baloldali völgy vezet a hágón keresztül (a második mélyedés balról) a Bucurához, a kis fehér pötty az Encián menedékház 360 fok
Szintén 360
Az elmaradhatatlan csúcsfotó észak...
és dél feléEgy bő órát töltöttünk fent, majd összeszedtük magunkat és lefelé vettük az irányt. A sziklák már megszáradtak, a fű is valamelyest. Vigyáztunk nehogy lecsússzunk, de az oldalazás lefele eléggé bokanyíró volt. A nagysziklás részre érve újabb esőt kaptunk legnagyobb örömünkre. A sziklák újból rendkívül csúszósak lettek és ez nagyobb gond volt, mint felfele a gerinc előtti részen. Itt ugyanis kevesebb a kapaszkodó és néha a leghülyébb testhelyzetet kell felvenni a továbbjutáshoz. Így sok esetben a seggencsúszás volt a legbiztonságosabb verzió... Lent megkerestük Leviék elrejtett cuccát és a kivezető utat a törpefenyőben. Én találtam meg, így én mentem elöl. Nem volt egy kéjutazás ezt bátran állíthatom :) Bandi 900 forintos kínai esőkabátjának ujja közben nem nagy meglepetésre leszakadt, amit már a turistaösvényen orvosoltunk széles ezüst színű ragasztószalaggal.
Közben sürgőssé vált az indulás, megérkezett a vihar... Elég jó tempót diktáltunk, érezte mindenki, hogy jó lesz sietni, már villámlott is. Leviéknek valószínűleg a rendes ebéd kihagyása miatt ez sok is volt, így hamarosan két csapatra oszlottunk és sprinteltünk egész a hágó alatti tengerszemig. Gondoltuk ott majd bevárjuk őket, addig esetleg kajálunk. Ezt mire odaértünk módosítottuk is, nyomás hazáig! Összetalálkoztunk egy magyar csoporttal is, valószínűleg a Bucuránál jártak. A vezetőjük furán, kissé kimérten kérdezte hova tartunk, válaszoltunk majd tovább is mentünk. A táborban derült csak ki, miután befutottak Lauráék is, hogy az illető Bartók Csaba hegyimentő volt és az egész völgy látta, hogy merre kommandózunk, köztük persze ő is. Mi hárman csak azért úsztuk meg a lecseszést, mert nem tudta, hogy mi is Boriékkal voltunk, akiket viszont ismert :)
A hágóhoz érve Miki és Bandi fogadni kezdtek, mennyi idő alatt lehet felérni a hágó tetejére. Ha jól emlékszem Bandi 2 cerbonáért zergetempót diktált és egy idő után eltűnt a felhőben. Miki is lehagyott, így csöndes magányban ballagtam felfelé, lassan elérve a felhők alját. És érdekes módon ez a pár perc volt a túra legjobb, legmegérintőbb része számomra. Egymagam, minden felszerelésemmel a hátamon, zord időben, de a biztonság tudatában, megfelelő felszereléssel kiegyensúlyozottan egy kietlen hágón, küzdök az anyatermészettel és az időjárással. Sosem éreztem ennyire közel magamat a természethez. Csodálatos élmény volt.
Pár perc késéssel felértem a hágóra. A látótávolság úgy 30 méter lehetett. Ezért nem játék a vihar a Retyezátban. Ha vki ilyen körülmények között eltéved, segítséget se tud kérni. A mobilok csak a hegytetőkön tudnak némi gyenge jelet fogni, oda pedig ilyen időben majdnem öngyilkosság felmenni. Közben csillapodott a vihar, a hágón átérve világosabb is volt még. Lassítottunk a tempón, megálltunk fotózni egy kicsit hátha meg lehet csípni egy két villámot, de túl világos volt.
Előző nap láttuk, hogy páran tejjel jönnek vissza a táborba, nyilván a pásztoroktól vették. Így gyorsan felkerestük őket és ha jól emlékszek 250 Ft/l körüli áron vettünk mi is még bocimeleg tejet. Nagyon finom, jó vastag tej volt és még istállószaga sem volt :) Mire nyugovóra hajtottuk fejünket hálózsákjainkban az eső is elállt és csendes éjszakánk lett.
Közben sürgőssé vált az indulás, megérkezett a vihar... Elég jó tempót diktáltunk, érezte mindenki, hogy jó lesz sietni, már villámlott is. Leviéknek valószínűleg a rendes ebéd kihagyása miatt ez sok is volt, így hamarosan két csapatra oszlottunk és sprinteltünk egész a hágó alatti tengerszemig. Gondoltuk ott majd bevárjuk őket, addig esetleg kajálunk. Ezt mire odaértünk módosítottuk is, nyomás hazáig! Összetalálkoztunk egy magyar csoporttal is, valószínűleg a Bucuránál jártak. A vezetőjük furán, kissé kimérten kérdezte hova tartunk, válaszoltunk majd tovább is mentünk. A táborban derült csak ki, miután befutottak Lauráék is, hogy az illető Bartók Csaba hegyimentő volt és az egész völgy látta, hogy merre kommandózunk, köztük persze ő is. Mi hárman csak azért úsztuk meg a lecseszést, mert nem tudta, hogy mi is Boriékkal voltunk, akiket viszont ismert :)
A hágóhoz érve Miki és Bandi fogadni kezdtek, mennyi idő alatt lehet felérni a hágó tetejére. Ha jól emlékszem Bandi 2 cerbonáért zergetempót diktált és egy idő után eltűnt a felhőben. Miki is lehagyott, így csöndes magányban ballagtam felfelé, lassan elérve a felhők alját. És érdekes módon ez a pár perc volt a túra legjobb, legmegérintőbb része számomra. Egymagam, minden felszerelésemmel a hátamon, zord időben, de a biztonság tudatában, megfelelő felszereléssel kiegyensúlyozottan egy kietlen hágón, küzdök az anyatermészettel és az időjárással. Sosem éreztem ennyire közel magamat a természethez. Csodálatos élmény volt.
Pár perc késéssel felértem a hágóra. A látótávolság úgy 30 méter lehetett. Ezért nem játék a vihar a Retyezátban. Ha vki ilyen körülmények között eltéved, segítséget se tud kérni. A mobilok csak a hegytetőkön tudnak némi gyenge jelet fogni, oda pedig ilyen időben majdnem öngyilkosság felmenni. Közben csillapodott a vihar, a hágón átérve világosabb is volt még. Lassítottunk a tempón, megálltunk fotózni egy kicsit hátha meg lehet csípni egy két villámot, de túl világos volt.
Előző nap láttuk, hogy páran tejjel jönnek vissza a táborba, nyilván a pásztoroktól vették. Így gyorsan felkerestük őket és ha jól emlékszek 250 Ft/l körüli áron vettünk mi is még bocimeleg tejet. Nagyon finom, jó vastag tej volt és még istállószaga sem volt :) Mire nyugovóra hajtottuk fejünket hálózsákjainkban az eső is elállt és csendes éjszakánk lett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése