Olaszország 2010 - Második nap: Velence

A délutáni-esti padovai városnézés után 25-én vasárnap átmentünk Velencébe. Autópályán nagyon hamar ott voltunk. Érdekes az egyetlen városba behajtó út, amely egy mesterséges töltésen fut. Velencébe kocsival természetesen nem lehet behajtani, ezért két hatalmas parkolóház van a kikötő mellett. Behajtásnál az automata rendszámról azonosította a nemzetiséget, és magyarul közölte velünk, melyik emeletre hajtsunk, hogy szabad helyet találjunk.

A kikötő a parkolóház tetejéről

Az első hídon átkelve rögtön az igazi hamisítatlan Velencét kapjuk (leszámítva a vasútállomás épületét) kápolnával, vízibuszokkal, gondolákkal, csak a rettenetes csatornaszag hiányzott ezúttal hál' Istennek.

Canal Grande

Mint minden turista, mi is a Szent Márk tér felé vettük az útunkat először. Mondjuk ebben a formában ez némi túlzás, a sok ki sikátoron, zsákutcákon keresztül elég nehéz tartani az irányt és persze minden második sarkon akad valami amit érdemes megnézni.

És nem esett a vízbe senki :)

"Természetesen" nem gondoláztunk, szerény 80 euró körüli összegre emlékszek. Próbáltunk tartalékoltni, hiszen másnap Maranello volt az útirány. Egy kis kávézással egybekötött borkóstolás, azért természetesen belefért. Remek chardonnay-t ittunk, miközben élveztük Velencét és az "olasz életérzést".


A borkóstolás után körülbelül 10 métert tudtunk menni, mert egy olyan cukrászda(?) mellett mentünk el, ahova muszáj volt bemennünk. Sajnos nem fotóztam le a kirakatot pedig érdemes lett volna. Nem tudok magyar megfelelőt, de olyan mogyoróval megtömött sűrű csokimassza-szerű sütit vettünk, hogy egy kb. 10 dekás darab nekem egész nap kitartott. Rendkívül tömény volt.

Néhányszor elhagytuk egymást, mert Csokiék nem akartak bort kóstolni és előre mentek, de a Szent Márk térre már újraegyesülve futottunk be. Természetesen megnéztük a Szent Márk székesegyházat, ahova elvileg nem lehet fényképezőgépet és táskát bevinni. Mivel nem mentünk be mindannyian, én rendesen kint hagytam a fotóscuccot, nem akartam esetlegesen kétszer végigállni a sort. Bent persze ( az ellenőrzés ellenére) boldog-boldogtalan fotózott a kis kompaktjával, de volt akinek DSLR-rel is sikerült bejutnia... Maga a székesegyház egyébként fantasztikus belül, rendkívül gazdag aranyozott mozaikképekben. Amikor felkapcsolták a világítást akkor tátottuk csak el igazán a szánkat.
A panorámán középen látható 98,6 méter magas harangtornyot se hagyhattuk ki, melynek tetejére lift repíti a turistákat és remek kilátást ad a város minden pontjára, még a tömeg se volt túlzottan nagy fent, bár sorban állni itt is kell. Körpanorámára innen sajnos nincs mód.

San Giorgio Maggiore sziget

Santa Maria della Salute

A harangtorony után futottunk bele az első csalódásba, a sóhajok hídjából ugyanis ennyit láttunk:

Köszönjük Bvlgari!

Nem értem, ezt hogy engedhetik, még ha a két oldalt lévő épületet renoválják is, szerintem ez akkor is durva és illúzióromboló.

Kedvenc vízitaxim

Ennyi séta után azért már kezdtünk megéhezni, és bár találtunk egy élelmiszer boltot, ahol estére be is vásároltunk, egy éttermet azért kerestünk, hiszen nem ettünk főtt ételt, mióta elhagytuk Kishazánkat. Néhány palack bort is vettünk, az esti borkóstolóhoz. Utólag kiderült, ez hiba volt.

Nem, nem a kép ferde, Velencében is van ferde torony :)

A képen kék sátras, nagyon hangulatos kis vendéglőt választottuk ki. Tetszett, hogy rögtön a csatorna mellé lehet kiülni. Jöttek-mentek a vízitaxik, ami az első 5 percben még tetszett, később azonban már kicsit zavaró volt.

A szemben lévő étterem se volt gyenge

Miközben az étlepot próbáltuk dekódolni, kezdtük sejteni, hogy itt is kétszer annyit fogunk fizetni, mint amennyi az étlapon szerepel, a különböző szervizdíjak és hasonlók miatt. Fejenként kell fizetni x eurót csak azért mert leült az ember és emellé jön még természetesen a körülbelül 10-12 % szervizdíj. Ez mindenhol szerepel a számlán, és az étlapon(!) is, az már változó, hogy mekkora betűmérettel. Számításunk körübelül helytálló is lett :) Olaszországi éttermekben ezt érdemes fejben tartani, a meglepetések elkerülésére.

Csak a 24 órás órát ismerik

Kezdtünk kifutni a délutánból, mert estére Bolognaban kellett lennünk következő szállásunkon és még vissza kellett jutnunk a kocsihoz is. Így elindultunk visszafele összességében egy nagy kört téve, amit a nap eleji borkóstolós helyünk zárt be (csodával határos módon visszataláltunk) ahova beültünk még egy pohárkára, ezúttal egy helyi vörösbort vettünk górcső alá, majd visszaballagtunk a kocsihoz.