Olaszország 2010 - Bologna különkiadás


Ferrariékat és Lamborghiniéket meglátogatni, tehát Bolognaból mentünk, a várost azonban csak érintőlegesen láttuk. Esténként beszaladtunk és maradék ATP-inket mozgósítva, megpróbáltuk megnézni amit sötétedésig lehetett.

Első este hazafele sikerült ezen a téren egy kisebbfajta Woodstockba beleszaladni, csövesek, biciklisek meg még kit tudja kik... Erősen gondolkodtam, hogy el kellene rakni a gépet. Kicsit nyócker érzése volt az embernek.

Ezen a kompozíción megfeküdtünk

A Lambo gyárlátogatás után kicsit több időnk maradt, így kaotikus navigálással felszaladtunk az egyik szimpatikus városszéli dombra, Szent Lukács Madonnájának szentélyéhez. Itt következne az a rész, hogy mi is ez a hely. Na ez fog most kimaradni. Próbáltam a neten utánakutakodni a helytörténetnek - meglepően kevés infot sikerült találni.

Az mindenesetre tuti, hogy 291 méter magasan van :) és 658 boltív alkotta árkád vezet le a városig 3,5 km hosszan. Mindegyik árkád a hívek adományaiból épült, valószínűleg az ő neveik olvashatók a boltívek falán (minden egyes boltívben volt egy tábla).

Úgy döntöttünk lesétálunk kicsit

Aztán még egy kicsit

Meg még egy kicsit

Végül csak leértünk, és ennek örömére beültünk egy hamisítatlan olasz kávézóba, ahol az öregek verték a blattot, kellő gesztikuláció és hangerő mellett

Megjegyzések

  1. Blattoló vénekről mé nincs pikcsör? :) Naon komoly ez a boltív sor! (*biztos* ezt is látni az űrből mint a kínai Nagyfalat.)

    VálaszTörlés
  2. Nem nagyon tetszett nekik az se, hogy beültünk a törzshelyükre... Elég furán méregettek minket :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése