Páring 2010 - Második nap: Irány Darány, izé Lacul Rosiile!

Cabana Groapa Seaca

Korai ébresztőt fújtunk, mert ilyenkor bár mindig igyekszünk, de időbe telik teljesen összeállítani a hátizsákot minden cókmókkal. 7-re kértük a reggelit, "korán el akarunk indulni" felkiáltással. Ehhez képest természetesen elszuttyogtuk az időt, plusz mivel elfelejtettük átállítani az órát eleve egy órával később keltünk. Kicsit hülyén jött ki, így jártunk.

"Ja, szép egyenesek a gerendák..."

A reggeli nagyszerű sajtos rántotta volt, és amit külön értékeltem áfonyalekvár juhtúró-szerű vmivel. A szoba egyébként 35 lej/fő/éj mindegy milyen szobát kapunk, az előző napi vacsora plusz a reggeli 30 lej volt, a parkolásért 5 lejt kell fizetni naponta. Cserébe elég biztos helyen van a kocsi.

Cosmo

Nagy ebédlő...

orosz budival :)

"Léczsindely"

Szelektív gyűjtés után, szelektív égetés...

Induláskor ért némi meglepetés, igen súlyosnak tűnt a cucc. Kis számolgatás után kijött 29-30 kiló... Ez ugye az egyheti cucc, kaja, hálózsák, sátor, önfelfújó matrac (sokkal jobb, mint a polifoam, viszont 1,3 kg), mindenféle túrabizbasz, K-7 + DA* 16-50 SDM + DA 55-300, 3 liter víz. Tavaly a Retyezátban 25 kilós volt a zsák, tehát a súlycsökkentés remekül sikerült... Persze akkor Bandi vitte a sátrat, ami helyből 3,7 kg.

Kézzel készült

Sajnos ezzel már nem volt mit tenni, minden szükségesnek látszott, ami a hátamon volt. Maradt a: majdcsak feljutunk valahogy :) Rögtön a második lépés után igénybe is kellett vennünk a közönség segítségét, merre van az első piros pont? Erre a kérdésre egy Páring szakértőtől kaptunk angolul egy fél órás kiselőadást, kiemelve néhány szép pontot. Így fél 10-kor végül is sikerült nekiindulni, majd kb 10 méterrel arrébb meglett a piros pont irányába mutató tábla is :)

Itt már tudtuk, jó lesz ez

Mellénk szegődött a menedékház egyik kutyája is. Mondták semmi gond, menjünk csak, a kutya el szokta kísérni a túrázókat, visszajön majd, csak ne adjunk neki enni. Előző este olyan gyanús dögszag-szerűt lehetett érezni, reménykedtem, hogy nem abból van a vacsora, reggel kiderült, hogy a kutyából árad ez a rettenetes aura. A továbbiakban igyekeztünk nem szél alá kerülni...

Az első pár km teljesen szokásos erdei út, mégis elég lassan sikerült megtennünk. Megrohanják az embert a "végre túrázunk", itt egy szép gomba, milyen szép a patak, de érdekes növény, milyen érdekesen száll ott a pára...
Az egyetlen ami rombolta az összképet az a szemét volt. Itt látszott meg, hogy a Páring sokkal kevésbé ismert, mint a Retyezát és nem nemzeti park. Volt olyan elvetemült is, aki felcipelte a semmi közepére eldobni a villanyoszlop szigetelő kerámiát... Rettenetesen bántó a szemnek ilyen szép környezetben, az eldobált szemét. Ezeket valószínűleg a gombászók dobálják el, 5-6 autót is láttunk amíg felsétáltunk.

Aztán elfogyott az út, változott az erdő, egyre dúsabb lett az aljnövényzet, mi pedig fáradtunk. Útközben a legjobb vételnek az a vizes palack bizonyult, amit be lehet helyezni a hátizsákomba, a csövet pedig ki lehet vezetni és rápattintani a vállpántra. Így bármikor tudtam inni, nem kellett mindig az ásványvizes palackkal kínlódni.

Miki már a fejét sem volt hajlandó felemelni

Bárhol megkapaszkodnak

Körülbelül az út kétharmadánál kellett volna lennie a Refugiul Agatat menedékháznak, ahol meg akartunk pihenni kicsit és megejteni az első levesfőzést. Tudtam, hogy figyelni kell, hogy megtaláljuk ezért bejelöltem a GPS-en, volt 2 térképünk. Ehhez képest úgy elmentünk mellette, hogy már csak akkor láttuk meg teljesen véletlenül, a román nemzeti színekre festett tetejét, amikor már a legszarabb liftezős, sziklás, törpefenyős szakasz közepénél jártunk. Fentről nem is tudtuk kitalálni, hogy lehet oda lejutni. Az hogy visszamenjünk nem volt opció, ekkora cuccal pláne nem. Nekem ekkorra már erősen elkezdte vágni a vállam a pánt, amit mint utólag rájöttem, túl rövidre húztam, így a teher jelentős része a vállamon volt, nem a derekamon.

Még oda a nagyon magas lábáig el kell jutni

A sziklás-liftezős-törpefenyős rész után ráadásul kezdődött az érjünk már oda szakasz, de legalább látszott, hogy lassan füves rétek jönnek, amin azért gyorsabban lehet haladni, viszont kell még emelkedni bőven. El is felejtettem: 1200 méterről mentünk fel 2020 méterre, és 8,5 km körüli volt a táv. Így leírva nem tűnik soknak.
Egyre fájdalmasabbak lettek a magasságvesztések, de a Retyezátnak azért a közelében sem volt. A fenti képen azt a nagy füves domboldalt még megmásztuk ééés nem volt ott a tó. Még mindig nem voltunk ott. Találtunk viszont egy elég rendesen összeroncsolódott repülőgépdarabot, és kicsit odébb egy csillagmotort is... A többiek szerint már korábban is voltak apróbb darabok. Nem tudtuk mire vélni. De aztán egy újabb dombocska és meglett a tó! Legalábbis először azt hittük. Engem ugyan elvakított kicsit a végre ledobhatom a cuccot érzés, de Májki kis ücsörgés után azért felvetette, hogy szerinte nem jó helyen vagyunk. Kis térképezés után valóban kiderült, hogy az még csak a Zanoaga tengerszem volt, a Rosiile még odébb van eggyel sajnos. Nem volt mit tenni, cucc újra fel... még egy kis kínlódás :)

Ilyen kristályos formákkal lehetett találkozni a sok egyforma szikla között

Ide jöttünk

Az utolsó métereket már nagyon szenvedősen tettem meg, és jött egy kis meglepi is. Közvetlenül a Rosiile tengerszem mellett ugyanis nem lehet sátorozni, ahogy először szerettük volna, mert totál szikla az egész. Elfeledkeztem róla, hogy az egyik túraleírásban is szerepelt, hogy kicsit ereszkedni kell, csak hát holtfáradtan kinek jutnak ilyenek az eszébe. Azt találtuk ki, hogy maradunk a Lung tengerszem mellett, ami a Rosiile szomszédja (a képen a hosszúkás tó), mert jó a vízhez minél közelebb lenni és egyébként is tetszett nekünk. Miután lepakoltunk és jobban körülnéztünk, közösen megállapítottuk, hogy a Lung igazából sokkal szebb is.
Megkerestük az alkalmas helyeket a sátraknak, tábort vertünk, majd nagy örömünkre kezdődhetett a főzés, mint utolsó felvonása a napnak.

Esti leterelés